Benyeltük. Újra. Pep is. Mi is.
Nagy reményeim nem voltak, de reméltem nem törli fel velünk a padlót a Barca. Megtették. Megint. Hülye hibák, bivalyerős ellenfél. Lehet kapaszkodni. Megint. Az elmúlt két meccsen elhagyott négy pont a csoportban, már több mint sok.
Bosszantó, több mint bosszantó meccs. Szar érzés a padlóhoz dörzsölődni.
Mi kellett volna? Sokkal kevesebbet hibázni. Ez nem fér bele. Szemben egy remek kapus — akinek akkor is szerencséje van, amikor nem annyira remek — egy masszív, összeszokott csapat, előttük a világ legjobb támadószekciója.
Bravo. Hát jah, hibázott, kurvanagyot. Ilyet Joey-tól nem látnánk, — Joeytól látnánk másmilyet —. Ő ott és akkor a saját hülyeségének — és a rendszer — áldozata lett.
Ott és akkor nem passzolnia kell egy kapusnak: fel kell lőni a harmadik emeltig a labdát. Picsánrúgni. Aztán a kezezés. Nonszensz…
Pep hangoztatja, neki egy sweeper keeper kell, egy jól passzoló, kvázi a védelem tagjaként működő portásra van szüksége. Rendben, lenyeljük, — mint a szégyellős kislány, aki imponálni akar a falu focicsapatának legnagyobb sztárjának — nem szokjuk meg, de lenyeljük.
Pep hangoztatja, inkább hibázzon x meccsen a kapus, ha előtte y meccsen hozza azt, amit elvár tőle. Amikor elkezdtem figyelemmel követni a City játékát, abban az időben Guardiolát és a buziskodó kapusát tüzes vassakkal a kezükben hajtották volna volna ki a városból a szurkerek a tenger felé — nem mintha akkoriban nem cserélgették volna orrba-szájba a menedzsereket amúgy is —.
Az elvárás, na ez ami a legnagyobb Bravon. Harminchárom éves korára elérte, hogy szétvesse a megfelelési kényszer, irtózatosan magas a léc, minden mozdulatát Hartéhoz hasonlítják. Nem könnyű, de ott és akkor félre kellett volna tenni a kurva filozófiát — persze ne legyünk igazságtalanok: akadt nem egy jó passza, védése, kifutása, de ezek miatt had ne gyújtsunk örömlángokat —.
Nem volt könnyű dolga eddig sem, de ezután a meccs után még sokkal, de sokkal nehezebb helyzetbe került. Nem lennék meglepve, ha nem bírná a nyomást.
Jött Nolito helyett Caballero. A spanyol szélső újfent megbizonyosodhatott: jól döntött amikor Manchesterbe igazolt, ebben a Barcában — merugye a pletykák szerint ők is hítták — nem játszana ennyit sem, az tutifix. Nem volt jó ő sem, de a csapat jobbjai között volt.
Nolitoval átellenben Sterling volt — talán — a legjobb, de ez csak annyit számít, mint mikor az első randin nem hangosat, hanem büdöset fingunk. Máshogy rossz.
Szóval jött Willy, aki azért kapott egy hármast, de messze a legtöbbet gürizett kb. mindenki közül, de csak benyelt így is hármat. A Wembley Willy is előjött legalább egy kicsit, kurva nagy kár, hogy Neymar a végén azért betalált.
Mi kellett volna? Egy csatár. Az mindenképpen kellett volna, egy jó Agüero. De Agüero még nem volt rendben — nem is csinált semmit amikor beállt, azaz de, volt egy (azaz 1 darab) passza —, Iheanacho franc tudja holt járt. de Bruyne remek playa, de nem csatár. Kevin tud gólt lőni, de nem ilyenkor, nem így, nem a Barca ellen.
Mi kellett volna? A megadott tizenegyes? Nem hiszem. A szerb spori tudna, nekünk kár büntetőt ítélni. Jó lett volna ha megadja? Fasza! Elértünk volna legalább egy pontot, ha értékesítjük — meglepett volna — ? Meglepett volna.
A védelem visszaállt négy tagúra, nem bírták a lépést. Amúgy sem bírják. A BL-ben a Steaua elleni selejtezőkön, a Borussia Mönchengladbach ellen, a PL-ben meg csak a Bournemouth ellen nem kapott gólt a csapat. Az nem ép, aki arra számított, hogy a Camp Nou-ban is össze fog jönni ez a bravúr.
Otamendi nem egyszer találkozott az ellenfél támadóival már, jól is avatkozott közbe nem egyszer, de ahogy csak áhítattal sasolták — Stonesszal egyetemben, de John parádésan lekövette szemmel Gündogan rossz hátrapasszát is — Dinho eltaknyolását és ahogy Messi belibben és gólt szerez. Őrület.
Otamanedi már most fasza, de a végtelenségig nem lehet őt sem feszíteni. Stonesnak meg még szüksége van nem egy ilyen meccsre, hogy olyan legyen, mint amilyennek szeretnénk. Mondjuk a félidő végi fejesét már majdnem bent láttam.
Kolarovot mintha kicserélték volna, sem a csapat, sem ő nem az, aki egy hónapja volt. Pazarul összeügyeskedte a büntetőt. A másik oldalt Zabaleta tette a dolgát amíg tudta, a sérülése baromi nagy kár. Clichy váltotta Zabmant, páholyból élvezte ki a felmosás perceit.
A kispadon (védő) Maffeo ült még, vele sem mentünk volna messzebbre, Kompany a holdon — megint felreppentek a hírek: Pep eladná, bónuszként a másik wtf story a héten a lapokban: Agüerot is —.
Fernandinho, hát az az elesés. Stigmaként izzott felette végig, remélem elfelejti hamar.
Gündogané volt a legnagyobb gólszerzési lehetőség, remekül fektette le a Silva által hatástalanított Piquét, de lövése nem volt elég emberes, hogy kifogjon ter Stegenen — az ezt követő kisszöglet-emelés kombón is besírtam —.
A Suáreznek adott hátrapassza meg….
Pepnek volt terve, de a terv bírt el ennyi hibát, Bravo kiállítása után összedőlt minden. Az első félidőben — valamennyire — működött is a dolog. A védelemben a leggyengébb láncszemnek gondolt Umiti területét támadták be (le), pechre a fiatal francia volt a védősoruk legjobbja…
Silva nem tudott ész lenni, ez is látszik, hogy ész nélkül letarolta Piquét. A legjobb momentuma az volt, amikor Stones fejére varázsolta a labdát az első félidő végén.
A védelem megszervezése és a Barca nyomás alatt tartása a jelek szerint túl sok energiát égetett el, mert épkézláb támadásvezetésre nem futotta. Az első félidő elején és a végén mutatott valamit — valamicskét — a csapat.
Aztán mikor minden elégett, jött az összeomlás, amit a kiállítás hozott el és Gündogan — és Kolarov — a biztonság kedvéért még dobott a tűzre, amikor úgy látták, hogy kezd kialudni. Az, hogy Mathieu volt olyan hülye, hogy két perc alatt lekéredzkedett zuhanyozni, már nem osztott és szorzott.
Sajna ez a Barcelona amúgy is jobb két góllal nálunk otthon, de kaptak még két gólt. Ajándékba.
A spanyol élcsapatok még messze vannak, várni kell még, hogy kiöregedjenek végre felvegyük velük a ritmust.
Az első hely nem lesz meg a csoportban. A tizenhat között baromi nehéz lesz. A ‘visszavágón’ valamit ki kell találni, mert a második hely is necc lesz így, ha ki-ki meccsre kell utazni Németországba, pedig most így áll a szitu.
A tavaszi elődöntő nagy ajándék volt. Most ez is álomnak tűnik.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Túl szépen indult mindent, túl jól, túl simán. Elhittük, hogy minden rendben, patent minden, olajozott az átállás. Elhittük. Az a baj, hogy ti is elhittétek, fiúk. Az a nagyon-nagy baj, hogy elhitetted te is, Pep.
Többen felvetették, krízisben a csapat. Talán nem volt krízis, de a látványos felemelkedés megtört, amit egy bénácska hatos követett.
Az elmúlt héten két olyan meccset játszott a csapat, amikor nem pörgette szét magát — hogy ez energiakímélés volt, vagy az ellenfelek voltak ennyire masszívak, végül is tökmindegy — a minimálisan elvárt eredményeket hozták a srácok.
Az előjelek nem voltak fényesek, de minden adott volt, hogy a csapat legalább egy ikszre hozza a rangadót.
A Chelsea ellen nem jött össze az 1:1, most igen, mégpedig úgy, hogy két ígéretes fiatal játékosunk is gólt szerzett, mégsem esett öngól ezen a találkozón.
Milyen is a mostani Manchester City?
