Lépj hamarabb, mint a tolvajok!

Egy jó ideje már a neten pörgő (nem csak pörgő, hanem innen-onnan rendelhető) mezt cserélt  egy teljesen újra a Puma.

De tényleg a Puma cserélt? Vagy ott tartunk, hogy simán piacra dob egy kamumezt a feketepiac, amit emberek megrendelnek, juhú kijött az új mez rendeljük megfelé felkiáltással? spoiler: igen, ott.

Ha minden igaz holnap lesz hivatalos, így szinte biztosra vehető, hogy eldőlt: az amerikai előszezon meccseitől kezdve milyen mezben fog tündökölni a 2024/2025-ös szezonban a Manchester City.

Mutatjuk az új szerelést, meg egy kicsit ránézünk a mezrendelős katyvaszra.

Január-februárban bukkant fel először az a mez, amely ismét egy ~két évtizeddel régebbi szerelés mintáját idézte meg, a 2007/2008-as Le Coq Sportif óta nem látott égszínkék alap, vékony fehér csíkokkal.

Igazán nem kötött bele senki, nekem csak az volt furcsa, hogy a nyak maradt olyan, mint a legutóbbi mezen, de hamar túlléptem rajta, amikor láttam, hogy a megszokott forrásokon keresztül lehet rendelni.

Ugye milyen furcsa ez. Jön a mez, látni, akkor ebben fogják tolni Fodenék is. Fact. Aztán: a faszt.

A megszokott források pedig sajnos, nem sajnos, nem a mancity.com shop felülete, vagy a puma.com idevágó aloldala.

Rengetegen ismeretek olyan honlapot ahol szorgos kis kínai kezek jóval 10.000 forint alatt már tokkal-vonóval postázzák is a kívánt mezt, míg a mancity.com-on ez úgy (névvel, számmal, mindenféle badge-el) ~100+ font+posta..

Akik nem mernek-tudnak közvetlenül Kínából azok meg tudnak egy olyan kontaktot, akik 13-15.000 forintért (szintén Kínából rendeli a kedves kontakt is, csak neki van mennyiségi kedvezménye, drágább is, így mezenként 5-6 ezer forint leesik neki).

Ritka, abszolút nem jellemző, de előfordul, hogy a gyárból (puma raktárból) ellopott mezt kapsz a dílertől, de ez tényleg nem jellemző.

Amit ellopnak, az a szabásminta, az anyag minta/színkód, a jelölések, emblémák, biléták.

Sokszor ha egymás mellé tesszük a gyárit és a kínait, azaz bocsánat: ‘thai minőségű’-t és a pumától vettet, nem igazán látni a különbséget.

Persze bele lehet futni pocsék gagyiba is, ez nem kérdés.

Az egyik legbiztosabb mód, hogy belődd, mi is van a kezedben ha rápillantasz a kis kék bilétára:

A City címer domború, van rajta hologramos matrica (a koppintáson nincs, tudod milyen drága egy ilyen matrica?!), a színe meg annyira nem skyblue, hanem olyan, izé bármilyen kék.

De ilyen még nem volt, hogy egy elképzelt hazai mezt akartak volna ránk sózni.

 

Mindenféle mez volt már amit árultak. A fantázia határtalan. Szereznek valami anyagot, veszik az alap szabásmintát, ráhímzik a City címert és hajrá.

Néhány példa a felhozatalból:

Itt van még ez:

Ez is:

De vagy féltucatnyit lehet találni az elmúlt évekből.

A legújabb trend az lett, hogy régi, akár 40+ éves mezeket is lehet rendelni.

Mindenki pénzt akar. Nem csak Kínában, hanem a Pumánál is. Ki kell préselni azt az évi 65 millió fontot, amit át kell utalni a City-nek.

65 millió. Sok, kevés? Annyi biztos, hogy nem kevés, de a minden ellenkező híreszteléssel szembemegy a valóság: nem, még nem hozta vissza egy játékos árát sem a nevével eladott mezmennyiség. 

A City a 65 millió fonton kívül ‘csak’ (ami nyilván szintén kurvasok pénz, de nem sok millió) annyi pénzt szed be, amennyi az online és offline klubshopban értékesített Puma termékből. (magyarul: a City-é a haszon, az általa eladott mezeken/pólókon/bármin)

Rengeteg mez. Rengeteg variáns. A 2024/2025-ös szezonban lesz négy(!) mez, két kapusmez. Mindegyik Premier League és kupa betű/számkészlettel. Hosszú és rövidujjú kivitel. Díszdobozban, vagy csak magában. Játékos vagy szurkolói verzió.

Igen, hiszen a szurkolóknak nem azt a mezt árulták hosszú ideig, mint amiben a srácok verejtékeztek a pályán.

A játékos verzió anyaga vékonyabb, az izzadságot jobban vezető, jellemzően nem varrt, hanem vasalt címerrel, logóval. Szorosabb (sportosabb) szabásúak (nemigen van xxxl focista, ugye, de pocakos m-es se nagyon a Premier League szintjén)

De ha gyártják, lesz aki megveszi, ugye? Akkor gyártsunk ebből is sokat. Megvették? Meg. Naugye.

Az évek során millió és egy mez bukkant fel hivatalos forrásból is. A teljesség igénye nélkül jöjjön pár:

Kijött mez a QPR elleni bajnoki meccs emlékére ez az Agüüerooooooooo! mez.

 

A legjobb limitált szériás mez a Pumától a 125. évfordulós volt. Egy meccsen, a 2019-es Community Shield-en viselték a srácok.

Most már minden évben a kínai újévre kidobnak egy-egy mezt, tavaly (micsoda meglepetés!) a nyúl volt a téma, idén a sárkány.

2023-ban jött ki ez az Equality mez, aminek a mottója az volt: a labdarúgás mindenkié. Nők, férfiak, kicsik, nagyok, mindegy. A foci közös.

Ez a minta a fiúknál a bemelegítésnél szerepelt, a lányok a márciusi Spurs elleni bajnokin léptek pályára ilyen felsőben.

A legfurcsább ilyen kreációt a nike-tól kaptuk, a búcsúzó, warm-up mez, ami egy mashup volt, elég megosztóra sikerült.

Aztán ott vannak a különlegességek, a meglévő mezek ünnepi, valamilyen alakalomhoz köthető kiadásai.

Az ázsiai turnén kandzsik idéző fontkészlettel lehetett kapni a mezeket, a klub vb győzelem után lehetett a fifa plecsnis szereléseket begyűjteni.

De van már szponzorok szánt, kereskedelmi forgalomba nem került mez is.

Most pedig jöjjön a 2024/2025-ös mez!

Idő előtt felkerült a puma hong-kongi webáruházába, így elég hamar megismerhettük:

Ahogy látszik, a fenti képen is keverednek a játékos és a szurkolói verziójú mezek képei.

Igazság szerint egy rossz szavunk nem lehet a Pumára. Tény.

Lehet vitatkozni mi sikerült és hogy, de ízlésről minek vitatkozni?!

90+ százalékban nem a sablon készletet hozza el a Puma a City-nek, (nézzetek rá az adidas 24/25-ös mezeire, lol) a csapat múltjához, a városhoz köthető tematikát hoz elő.

Idén a város előhívó száma, a 0161 került középpontba.

A váltómezről is keringenek már képek, ha hivatalos lesz, gondolom május 30-án, hogy stílszerűek legyenek, visszatérünk arra is.

Farokkeményítő lesz.