Bajnokhoz megyünk egy másik országba, de ez még nem a BL

Bajnoki címvédő a mai soros ellenfél, nem Angliában lesz megrendezve a mérkőzés, de nem Bajnokok Ligája meccs következik, hanem a soros bajnoki a Premier League-ben, a Cardiff City ellen.

Újabb könnyű ellenfél? Nem állítanám, de nyerni kell Walesben.

A Championship bajnokához utazik a csapat, akiről igazából nem tudunk túl sokat. Az első meccsen simán kikaptak idegenben a West Ham ellen (0:2). De az első hazai PL mérkőzésükre tuti felszívják magukat.

Pénzt költöttek eleget, de a jelek szerint nem állt össze a gárda, várhatnak is egy hetet még azzal. Szóval az igazolásaik, a két legjobb akit megcsíptek, az egyszeres angol válogatott (még mindig csak 21 éves) Steven Caulker-t a Spursből, és a a chilei válogatott Gary Medel (ők is rombolták a Sevillát). A legérdekesebb fogásuk viszont a dán csodagyerek, Andreas Cornelius. Húsz éves, hétszeres válogatott, nyolc millió körüli összeget fizettek érte a Koppenhágának, kisebb sérülése van, talán ma debütálhat.

Két ismert játékos van még a keretükben, az egyik a mu nevelésü Fraizer Campbell, akit már januárban leigazoltak a feljutás bebiztosításának érdekében, a másik nagy kedvencünk, Craig Bellamy. Bellers közel szeretett volna lenni csaladjához, így egy éve véglegesen visszaköltözött hazájába.

Néhány szó magáról a Cardiff City-ről. Az 1899-ben alapított klub eddigi legnagyobb sikere volt a mostani másodosztályú bajnoki cím, ők lettek így a második wales-i alakulat a Premier League-ben a Swansea után. Ilyenkor sajnálom, hogy annó nem került be ebbe a bajnokságba a Celtic és a Rangers (nem is lennének a glasgow-iak ott, ahol most vannak), kár érte.

2004-ben érték el közel húsz év után a másodosztályt, az évtized végén pedig elkezdtek felkészülni a feljutásra. 2009-ben elkészült az új stadion, majd egy évre rá az új tulaj, a maláj milliárdos, Vincent Tan. Tan megítélése vegyes a szurkolók körében, a Premier League-be vitte a csapatot, de tavaly megváltoztatta az egyesület színeit, a kéket a piros váltotta. Két magyarázat van, az első szerint a tulaj balszerencsésnek tartotta (lehet benne valami, mégiscsak feljutottak), a másik szerint a nemzeti csapat színeinek felvételével a klub népszerűségét kívánta növelni Walesben.

Az edzőjük a skót Malky Mackay, akinek a Cardiff a második csapata a Watford után.

A mi házunk tájáról: a héten a távozóké volt a szerep, Joan Román után idén is elvitt egy fiatal spanyolt a Barcelona, most Denís Suárez volt az áldozat. Várható volt és érthető lépés. Az u-21-es Premeir League sorozat nem túl acélos (a Barca B csak a spanyol kettőben nyomul), a felnőt csapatnak pedig csak a padjára kerülhetett volna elvétve. Kár. A hírek szerint másfél millió font (plusz esetleges bónuszok) volt az ára.

A másik távozó pedig Scott Sinclair, aki a West Bromba került egy éviig kölcsön. Ha nem lesz Barry eladva akkor lehet, hogy Rodwell-t is ki kéne kölcsönözni.

Rossz hír, hogy Kompanyra legalább egy hónapig nem lehet számítani, talán a derbire visszatér. Jó hír viszont, hogy Nasztaszics a kerettel tarthat, ha kezdőbe nem is kerül, a kispadra minden bizonnyal leülhet. Hamarosan Richards is felépül (ha nem jön végül mégiscsak Pepe), Pellegrini rá is számíthat középen. Ma viszont a García-Lescott párosnak kell ügyeskednie középen.

Jovetics szereplése továbbra sem biztos, már kilábalt a sérüléséből, de nála sem biztos, hogy kockáztatnak.

Kezdés: 17:00 vezeti: Lee Probert stream: itt tv: digi2