Vészjósló jel volt már a QPR elleni döntetlen is City szempontból, a mostani, ‘Pool elleni rangadó pedig csak tovább mélyítette a sebeket a csapat háza táján. Idén először fordult elő a bajnokságban, hogy soros ellenfelünk ténylegesen felülmúlt minket a játék minden egyes elemében, a gólmutatókat kivéve. Először kaptunk gólokat 2013-ban, kapásból nem is akármilyeneket.
Vészjósló jel volt már a QPR elleni döntetlen is City szempontból, a mostani, ‘Pool elleni rangadó pedig csak tovább mélyítette a sebeket a csapat háza táján. Idén először fordult elő a bajnokságban, hogy soros ellenfelünk ténylegesen felülmúlt minket a játék minden egyes elemében, a gólmutatókat kivéve. Először kaptunk gólokat 2013-ban, kapásból nem is akármilyeneket.
Mert járhatott itt az Arsenal vagy a United, esetleg a Spurs, ennyire semennyire uralni a játékot nem mostanában volt szokásunk. Mindenekelőtt ki kell hangsúlyozni, hogy jár az elismerés a Liverpoolnak. Kimondottan jól játszottak, és nagyon úgy tűnt, hogy meg is leptek minket aktivitásukkal és gyors játékukkal. Persze kettőn áll a vásár, fontos hiányzókkal tizedelt csapatunk képtelen volt hosszabb időre megtartani a labdát, és ha ez hiányzik játékunkból, akkor hiányzik maga a játék is.
Hiába volt helyenként botrányosan ótvar a támadójátékunk például a Reading vagy a Swansea ellen az Etihadban, ott az ellenféltől alig kellett óvakodni, és hiába volt erős ellenfél odahaza az Arsenal, reális esélyünk volt a győzelemre. Ezúttal a meccs egyetlen szakaszában hittem el, hogy meglehet a meccs, de erről egy kicsit később.
A kezdőnk számomra meglepő volt, azt hittem, a QPR ellen középen remekül helytálló Javi Garcia lesz a középhátvéd ezúttal is. Ehhez képest Lescott mellett Nastasić kapott lehetőséget, márpedig e két ballábas (nem kétballábas) középhátvéd eddig egyedül egy Ligakupa meccsen kezdett az Aston Villa ellen – ki is estünk ott, és be is szedtünk négy gólt. Biztató így kezdésnek, mondhatom.
Máshol nem volt meglepetés, Tévez volt ezúttal a csatáráldozat a kezdőben, szerintem maguktól értetődő okokból, nem mintha rossz formának örvendene, csak nála is hiánycikk az end product, szebb kifejezés híján.
Az első percben azonnal veszélyeztetett Silva, és Reinának bizony nyújtózkodnia kellett a lövés után, mégha középre is tartott. Ezután viszont csak nem akart érkezni a várva várt mezőnyfölény, sőt a Liverpool olykor igencsak tetszetősen jutott el Hart kapujának közelébe.
Nastának nagyon nem feküdt ez a jobb oldali középső védő poszt, de nincs is ezen mit csodálkozni, rendszerint gyatrábban mozog egy ballábas játékos a lábának ellentétes oldalon, mint egy jobblábas. Nem meglepő, hogy Mancini eddig tartózkodott ettől a felállástól, de Kolo és Kompany együttes hiánya túl nagy úrnak bizonyult. Nem beszélve arról, hogy a valamikor még CR-t is lefutó szerb fiút most Studge könnyedén verte meg sprintben. Tizenkilencévesen viszont egy gyengébb meccs megannyi remek után igazán belefért, főleg félig-meddig poszton kívül.
A gólunk eléggé a semmiből jött, de legyinteni azért mégsem kéne rá. Elaludt ugyan a komplett Liverpool védelem, de Silva labdája a védőfal mögé Milnernek, illetve az ő remek centerezése Edinnek azért a félidő egyik legszebb momentuma volt.
Amit fentebb jeleztem, miszerint ekkor lehetett érezni a levegőben, hogy ez a meccs akár meg is lehetne a döcögős rajt ellenére, végül mit sem ért, mert Danny Sturridge pazar távoli lövése révén gyorsan egyenlíteni tudtak a dipperek scouserek.
A krónikához hozzátartozik, hogy a Liverpool azután szerezte meg a labdát, hogy Agger elkaszálta Džekot, a bíró valamilyen érthetetlen oknál fogva mégsem fújt bele a sípjába. Ezek után Edin inkább a földön maradt (egy bosnyák keménylegénytől nem ilyen viselkedést vár az ember, Kolarov adhatna neki kis leckét), a Liverpool pedig – egyébként nagyon helyesen – szövögette tovább támadását, mígnem a lelassult passzolgatásuk és a majdnem labdavesztésük végén Danny fiú kilőtte Hart pókhálóját. Valamiért szinte minden utóbbi meccsen, ahol gólt is kaptunk, megelőzte egy pirinyó bírói baki valamelyik gólt (Zabaleta letalpalása a Sunderland elleni meccsen, Kompany szabályos belépője a Norwich ellen), persze mindegyik esetben csak az utolsó mentsvár a bíróval való előrehozakodás, és igazából csak magunkat lehet okolni mindenért. Ki tudja, mi lett volna, ha megússzuk ezt a gyors gólt, talán lett volna kis terünk megnyugtatni a pályán a kedélyeket, és átvenni az irányítást, de ezzel teljesen felesleges foglalkozni.
Muszáj kitérni Sturridge-re is, ha már épp itt járunk, és ha már ekkora meccset hozott le ellenünk. A mérkőzés után tisztelettel beszélt a klubról, nem feltétlenül úgy, ahogyan én elképzeltem volna magamban az egészet, kissé zűrös volt az elválása ugyanis nevelőegyesületétől, de egyre inkább hajlamos vagyok azt hinni, hogy Hughes és a menedzsmentje sokkal sárosabb az egészben, mint maga Studge. Ahol még Ched fuckin’ Evans is előrébb foglal helyet a csatársorrendben, ott komoly demencia lehet jelen. Mindazonáltal homály volt Sturridge döntése, hogy több játéklehetőség reményében a Chelsea-hez szerződött, de azon nincs mit csodálkozni, miért is nem hosszabbított inkább velünk. Elbaszta ezt az akkori vezetőség, nem is kicsit. Érzésem szerint eddig ez volt élete meccse, ha tudja folytatni ezt az utat, kikövezett útja lehet egészen a válogatottig. A sok nyalás közepette persze megmaradt egy önző kis színésznek is, de annyi baj legyen.
A második félidő sem hozott érdemi változást a játékunkban, sőt időnként nagyon nyomtak a Vörösök. Viszonylag gyorsan cserélt Bobby, lehozta a bizonytalan Nastát, helyére pedig Kolarov jött, és kezdődhetett újfent a háromvédős móka. Előbb Milnerrel mint jobb wingback, később pedig Maiconnal. A semminél jobb, gondolhattuk, mert a szétszakadt középpályánkon ugyan ez sem segített, legalább többször jutottunk el mi is támadásokig. A vezető gólt mégis még Maicon behozatala előtt szerezte meg a Liverpool, Bunyós Pityu csodás löketével tehát összejött a fordítás is nekik. Érdekes, mert az első félidőben Gerrard volt az egyik húzóemberünk, egyedül az ő pocsék indításai jelentettek némi fellélegzést nekünk, és eredményeztek labdaszerzést. Már-már megsajnálta volna az ember, amikor előrukkol egy ilyennel.
Jutott egy brilliáns mozzanat szerencsére a hazaiaknak is; Barry hosszú indítására nemcsak Kun Agüero startolt rá, de ostoba módon Pepe Reina is, az őt megkerülő Sergio pedig fel sem nézve, parádés mozdulattal emelt az üresen tátongó kapuba írtó nehéz szögből. 2-2-es döntetlen, ez már nem is változott a mérkőzés végéig. Bosszantó egyébként, hogy a QPR és a Liverpool ellen is egy raklap szögletet képtelenek voltunk gólra váltani, persze az ellenfél sem büszkélkedhet ezzel a statisztikával.
Ha már statisztika, nem semmi, hogy 22-11 a lövési kísérletek száma, éspedig nem ide. Otthon szinte kivétel nélkül ilyen arányokat produkáltunk eddig is – márpedig azokat ide. Nagyon jókor jött az elefántok kiesése, már csak Kompanyval kéne etetni valami gyógyelixírt, mert látványosan hiányzott mindkét emberünk a mai meccsen. Fura, hogy hiába a két messzi kísérlet, a 22 LFC próbálkozásból 9 azért csak blokkolva lett, Gerrardot mégis botrányosan szabadon hagytuk Clichy rossz elfejelése után.
Olvasgatva mindenféle – főleg itthoni – fórumokat arra lett ráébresztve az ember, hogy csak mákkal lett döntetlen, és Reinának köszönhető az egész (meg sem említve Agüerot), sőt tulajdonképpen mindkét gólunk szerencsés volt. Ez meglehetősen egyoldalú kritika, ha az első – kivételesen ügyesen kidolgozott – gólunk akkora mák, akkor végtére is két gólt érő távoli kísérlet esetében is közreműködhetett a szerencse, nem?
Meg sem említve azt, hogy amennyire feladta az egész próbálkozást a Liverpool az Old Traffordon az első félidőben, és amennyire kikúrt velük Halsey az Anfielden, ellenünk idén rendesen kidolgozták a belüket. Valaki szólhatna nekik, hogy az univerzum két legeslegnagyobb, de annál is sokkal monumentálisabb csapata a Liverpool és a United, tessék a pályán is aszerint cselekedni. Azt már jobb végképp figyelmen kívül hagyni, hogy Joe Allen agyonszerencsétlenkedhette azt a bizonyos MU – Pool meccset, bezzeg ma csak perceket kapott, Sturridge meg dafke nem volt kezdő még akkor.
Akárcsak mgyuri kolléga, én sem dőlök a kardomba a 9 pontos hátrány miatt, és ezt nem a kincstári optimizmus mondatja velem, mert tavaly ilyenkor is kezdtem leírni az egész szezont, most pedig végképp nem látom be, miért nyerhetnénk meg idén is a PL-t. Sokkal inkább az, hogy nem lehet elvárás két egymást követő szezonban 89 pontot lehozni, még ezzel a csapattal sem. Persze jó lenne tartani a lépést a szomszédokkal, és addig nyomni nekik, amíg csak lehet, de pár fájdalmas dolgot leszámítva ebben a PL-szezonban sem lehet olyan sok okunk a panaszra. Addig mindenképp nyugodtan tekintek az idei szezonra, amíg ott vagyunk az FA Kupában, majd ha kiestünk (nem fogunk), lehet kis ihajj.