Vissza az útra

Két döntetlennel letért a januárban kijelölt útról, a csapat, most éppen itt az ideje, hogy visszakanyarodjon rá.

Nem lesz egy kellemes ellenfél a kiesés ellen menekülő Southampton, de ma nyerni kell!

A Soton (újoncként) egy fontos célt tűzött ki maga elé: nem kiesni a Premier League-ből. Ennek egyelőre megfelelnek, de csak három pontra vannak a már búcsút jelentő 18. helytől.

Eddig otthon, a gyönyörű St Mary’s stadionban az Aston Villát, a Newcastle-t és a mögöttük álló Readinget verték meg.

Az idény legelején, a nyitófordulóban nagyon meg kellett izzadni a sikerért, gyanítom, ma sem lesz könnyebb.

A legnagyobb változás a házuk táján, hogy Nigel Adkins-t az egykori remek argentin játékos, Mauricio Pochettino váltotta (három hete) a kispadon. A kapusuk sem az volt augusztusban, mint aki ma lesz, a lengyel Artur Boruc szeptemberben igazolt a szentekhez, sőt az átigazolási szezon zárasakor egy nemzetközileg is ismert játékost is megcsíptek, az uruguayi válogatott Gastón Ramírez a Bolognát hagyta ott a Soton kedvéért.

A legjobb gólvágójuk (az Etihadban is beköszönt) Rickie Lambert, annyi gólt lőtt, mint Džeko. A csapatuk legjobbja pedig eddig a francia középső középpályás, Morgan Schneiderlin.

Két fontosabb hiányzójuk van, a brazil szélső Guly, és a portugál középhátvéd, Jose Fonte.

A Citynél a hét legfontosabb híre, hogy visszatért Yaya (és persze Kolo és Razak), köszi szépen Nigéria!

A héten válogatott meccsek zajlottak szerte a világban, így több játékos is pályára lépett szerdán. Az argentinok Svédországba utaztak, ahol Zabaleta és Agüero is kezdő volt (Pablo 61, Kun 75 percet játszott), sőt Sergio gólt is lőtt!

Kolarov és Nasztaszics végigjátszotta a szerbek 3:1-es ciprusi győzelmét, Pantilimon pedig az Ausztrálok ellen védte a románok hálóját, a 3:2-re megnyert meccsen.

Az Angol válogatott Brazíliát fogadta a Wembleyben, és sikerült nyerni 2:1-re a dél-amerikaiak ellen. A sikerben főszerepet vállalt Hart egy kifogott tizenegyessel, csereként pályára lépett még Milner is, James nagyon hasznosan tette a dolgát a hajrában.

A héten összeült a liga vezetése, és a klubok vezetői, és megállapodtak, hogy egy saját, külön bejáratú ffp-t vezetnek be a 2013/2014-es szezontól.

Sokan persze a City bukását látják a dologban, őket el kell, hogy keserítsem, az átigazolási mérleg is pár millió fontos mínuszban van ebben az idényben, és a fizetési keret is (havi szinten) 2-3 misivel vékonyabb mint tavaly ilyenkor, ez a folyamat a nyáron sem fog megállni, 3-4 magasabb fizetésű játékos távozni fog (Bridge és RSC biztosan, Kolo majdnem biztosan), és néhány közepes fizetésű is (mint pl. Boyata). Nem lesz gond ezzel (sem).

A csaptatnál már csak Kompany és Richards nem bevethető, rajtuk kívül mindenki Mancini rendelkezésére áll.

A kezdés: 18:30, tv: digi 2, stream: itt.