A fiatalok is rapszodikusok

fgkalmiv_400x400.pngFelemásan szerepelnek a fiatalok is, nem csak a nagyok. Az EDS megszerezte első győzelmét a NextGen Series-ben, viszont elszenvedte első vereségét a az U-21 Premier Leagueben.

Az U-18-as gárda sem tudott győzni, hiába játszott remekül egy félidőn keresztül.

„A fiatalok is rapszodikusok” bővebben

Fiatalok a ‘pool ellen

fgkalmiv_400x400.pngElindult a fiatalok Bajnokok Ligája, a NextGen series, és halad tovább az U-21-es bajnokság is.

Sajna az előbbiben nem sikerült pontot sem szerezni, míg Liverpoolban, a nagyokhoz hasonlatosan döntetlent sikerült kiharcolni.

„Fiatalok a ‘pool ellen” bővebben

Két fronton is a Boro ellen

Az idén rajtolt az U-21 Premier League, ami több játéklehetőséget biztosít a srácoknak, mint az eddig működő tartalékbajnoki rendszer.

Az új bajnoki szisztéma jóval előnyösebb a fiatalok fejlődése szempontjából, és a holnap induló ifjúsági BL, azaz a NextGen Seriesben (a PSG lesz az ellenfél, a csoport tagja még a Fenerbache és a Juventus) sem lesz hátrány, ha több meccs van a játékosok lábában.

„Két fronton is a Boro ellen” bővebben

Nou Camp után Blue Camp

Szeptember 1-jével kezdi meg munkáját a Manchester City-nél Ferran Soriano, a klub új vezérigazgatója. A katalán úriember annak a Gary Cooknak a helyét veszi át, aki egy esztendővel ezelőtt távozott a City-től a kissé kínos email-es malőrje miatt.

1573838149_492895_1573838316_noticia_normal_recorte1.jpg

Soriano neve már a tavasszal felmerült pletykaszinten, mint potenciális jelölt a posztra, ám  a hivatalos bejelentésre csak egy hete került sor.

„Nou Camp után Blue Camp” bővebben

Jöhet egy kis hab a tortára!

fgkalmiv_400x400.pngEgy kicsit megcsúsztunk a dolgok lekövetésével, de mentségünkre szolgáljon: nem csak a mi hibánk. De úgs érzem, nem maradtunk le semmiről! Remek dolgokkal várunk titeket a holtszezonban is: a hétvégén kivesézzük a QPR elleni meccset, bővebben visszatérünk az éremosztásra, a hétfői bajnoki körmenetre.

Elemezzük a szezont, gólszépségversenyt tartunk, követjük az átigazolási piacot és az egész felkészülést. Be van tárazva egy rövid interjú Bobál Gergellyel, szóval érdemes követni minket a szezonkezdésig és ma még egy meccs is vár ránk!

„Jöhet egy kis hab a tortára!” bővebben

Carlos a házban!

Ezt is megértük, Carlos Tévez tegnap tétmeccsen újra pályára lépett a Manchester City mezében!

Hihetetlen! Nem hiszem van olyan aki ezt el tudta volna képzelni az ominózus müncheni BL meccs után!

„Carlos a házban!” bővebben

Hengereltek a fiatalok!

City a united ellen bajnokikon ebben a szezonban: Az U-18 3:1-re győzött a hétvégén (videó lent) otthon, csakúgy mint idegenben. Az City U-16 2:1-re nyert szintén a múlt hétvégén otthon, ősszel idegenben szintén. A tartalék 4:2-re nyert nemrégiben, és hamarosan újra összefutnak a Manchester Senior Cup fináléjában.

Az első csapat 6:1-re győzött idegenben ősszel… A sorminta folytatódik?

„Hengereltek a fiatalok!” bővebben

Fiatalosan, lendületesen

Csütörtökön (gyakorlatilag zárt kapuk mögött) rendezték meg a united edzőközpontjában a vörösök és a City fiataljai között az ifjúsági derbit, a Manchester Senior Cup keretein belül.

A meccset sikerült sikerült fölénnyel behúznia a City EDS-nek, annak ellenére, hogy a hazaiak kétszer is vezetni tudtak. Gratula srácok!

„Fiatalosan, lendületesen” bővebben