A poszt eredetileg László Ági blogján, a Kislány, nagy foci-n jelent meg.
Sorozatomban különböző blogokat mutatok be nektek. Olvashattok majd beszélgetéseket népszerű csapatokkal foglalkozó bloggerekkel, de olyan klubokért rajongó drukkerekkel is társalgok majd, akiknek nem a legpopulárisabb csapatokért dobog a szíve. A harmadik részben mgyurival beszélgettem, akinek már a Manszúr sejk-éra előtt rabul ejtette a szívét a Manchester City. Többek között erről is részlesen mesél, és friss helyszíni élményekről is beszámol. Én nagyon élveztem, remélem, hogy Ti is fogjátok! Jó mulatást!
1, Adja magát az első kérdés: miért pont a Manchester City?
City? Miért is ne?! És kábé pont ennyit is kell belelátni a dolgokba. Úgy 24 éve kezdődött minden. A kezdetek kezdete: a Championship Manager I., ami hivatalosan emlékeim szerint ’93 név alatt futott akkor.
A haverom mindig a Manchester Unitedet választotta én meg persze a Wartburg-kék szomszédokat — kiket másokat?! —. A Brightwell testvérek (Ian és David), Steve Lomas, Uwe Rösler, Niall Quinn, Tony Coton, Garry Flickroft, Michael Vonk, David Rocastle, Terry Phelan stb. stb. Gyakorlatilag látatlanban is jó ismerősök lettek, a mai napig hamarabb felsorolom ezt a keretet, mint mondjuk az öt évvel ezelőttit.
Egyébként az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ekkoriban a City mellett még a Wimbledon is szimpatikus együttes volt számomra. A Crazy Gangről egy (meg nem mondom melyik) magazinban olvastam, megfogott a csapat.
Ahogy a fenti City névsor, Neil Sullivan, Brian McAllister, Vinny Jones, Robbie Earle, Dean Holdsworth, John Fashanu fémjelezte csapat beégett az agyamba, hála a CM-nek, persze. Angol bajnokit ekkor nem láttunk még itthon.
A ’90-es évek közepén a brit kultúrára fogékony — és a zenecsatornákon lógó — ember el sem tudott ugrani az Oasis elől, engem letaroltak.
Minő véletlen, ők Manchester azon szegletéből származnak, ahol a ManCity az isten, és ezt nem is féltek a világgá kürtölni.
A legendássá vált City-mezes fotósorozat is megtette a hatását, szép lassan a játékon belül is elengedtem a Wimbledont, 1998-ban pedig már hatalmas lelkesedéssel néztem azt, ahogy Noel Gallagher bemutatja az új címert.
Azt is tudni kell, hogy ha annyi szimpatizánst lehet, hogy nem hozott ez a két manchesteri suttyó a csapatnak, mint a Manszúr-éra, de az biztos, hogy világszerte rengeteg emberrel kedveltették meg a klubbot.
Szurkolónak nem vallottam még magam ekkor — nem vallhattam —, hiszen a ’napi’ kapcsolatról szó sem lehetett, de masszív szimpatizánsnak persze igen. Angol focihoz akkoriban nem nagyon lehetett hozzájutni a tv-ben. Azért próbálkoztunk. Ott volt a középiskolás haverom németországi rokonok által fizetett (Sky?) előfizetése, ott bele lehetett futni a Premier League-be hosszabban, aztán megjelentek a magyar csatornákon az összefoglalók (Eurogoals, Tv3?) meg persze ott volt a kor bibliája: a Focivilág.
Az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a ’90-es évek közepén-második felében azért láttunk nem egy jó meccset az Üllői úton, többek között olyan csapatok ellen, mint a CSZKA Moszkva, Porto, Anderlecht, Real Madrid, Newcastle, Olympiakos, AEK stb. stb. Annyira még nem volt rettenetes a helyzet a magyar fociban, hogy mindenki, mindenáron külföldi meccseket akart volna nézni. Persze, nem is volt hol.
Aztán szépen elindult lefelé a lift a magyar csapatokkal, a hazai csatornákra meg szépen elkezdett beszivárogni a nagyvilági FOCI, így a mi kis sárga, savanyú, egyre inkább lassított filmnek ható bajnokságunk fokozatosan vesztette el a csáberejét.
Lestük az HBO-n szájtátva a Bundesligát, de nem csak a nagyok meccsén volt mit nézni, egy Bochum-1860 München összecsapáson Dariusz Wosz játéka is mesésnek hatott.
A City épp a poklok bugyrait járta, így sok kapcsolatom nem volt a csapattal, az egyik legfontosabb meccsüket is teletexten izgultam végig.
2002 ősz. Ekkortól látom rendszeresen a csapat meccseit (megérkezett hozzám a Sport Tv), elsők között egy ilyen csodával:
És valamikor ekkor utaztam először Manchesterbe… Még a Maine Roadra… Manszúr Sejk még sehol, viszont rengeteg jó fej City szurkolóba sikerült belebotlani. A kór elhatalmasodik.
Még pár év és megtaláltak a kőkorszaki streamek, így olyan a meccseket is láthattam, melyeket eddig nem, szimpla bajnokik, kupameccsek. Meg olyanokat is, amelyeket nem kellett volna:
Szóval rövidre zárva: vannak City-szurkolók, vannak, akik a Manszúr-éra előtt is azok voltak (ismerek olyat is, aki azóta nem az) és igen, vannak akik a sikerek hatására öltöztek égszínkékbe.
És vannak azok a hülyék, aki azzal jönnek, hogy egy 139 évre visszatekintő klubnak nincs történelme, vagy divatoznak, miközben egy valóban divatos óriásklubnak szurkolnak, ők azok, akik egy szóra sem érdemesek…
2. Meséljetek egy kicsit a blogról! Leginkább hol zajlik az élet: Facebook, Twitter, Instagram?
A legszebb időszakban hárman tekertük a verklit. A legfontosabb: Kid21 és Definitely Maybe nélkül nem lett volna a Pride in Battle az, ami.
A blog most pihen. Nem először, reméljük nem is utoljára, hiszen azt jelentené, hogy újra életet lehelünk belé. Már több mint nyolc éve, hogy elstartolt a Pride in Battle. Először a szép emlékű Népsport közösségben. Állítom, ilyen brigád (ingyen), nem állt az NSO mögött, de ami fontosabb: ilyen kontent nem pörgött az NSO-n se előtte, se utána, mint a Népsport idején.
Aztán a kiadó szépen engedte, hogy az igazgyöngyök kipotyogjanak az ujjai között, a híresen gyenge blogmotor hetekig tartó tetszhalála megadta a végső lökést: a blogok nagy része szétrebbent. Ez az értékes, alkotó társaság szétesett.
Mi a taccs.hu-ra kerültünk, most is köszönet a Csakblog gazdájának, Hantának, hogy befogadott minket.
Itt ért minket az első komolyabb megtorpanás. A kattintások zöme odalett az NSO címlap nélkül, kevés komment, csak a szűk mag olvasta a blogot.
A reménysugár az Origo alá tartozó reblog felülete volt. Felcsillant, hogy itt újra összeáll a Népsport. De ez a blogmotor még pocsékabb munkafelület volt, mint a Népsporté (pedig az is legendásan rossz volt).
Az Origo címlapjai ismét hoztak új olvasókat, de amikor a médiabirodalom hajója 180 fokos fordulatot vett — nem másik égtáj felé, hanem egyenesen a tenger fenekére —, jóérzéssel itt sem volt maradása senkinek.
Most egy kis szünet van, ki tudja meddig. De nem adjuk fel. A háttérben a teljes posztállomány feltöltése folyik, hogy egy helyre kerüljön az összes valaha megírt PiB-poszt. Erre főként amiatt van szükség, mert az NSO új vezetése törölte a teljes Népsportot, archívumként sem tartottak rá igényt.
Születtek értékes dolgok, de ha csak a retrócity posztjai születtek volna meg, már akkor megéri.
Szintén értékes volt a portré rovat vagy a háttér posztjai.
Az utolsó nagy dobások az előző szezon eleji, az igazoláshoz kapcsoldó bloggerinterjúk, majd a Veled, Kele Jánossal és Sziklai Attilával készített derbire hangoló beszélgetés volt.
A Facebook oldalunk viszonylag aktív, ehhez kapcsolódik egy jó hangulatú csoport is, ahol tényleg pezseg az élet. Insta fiók nincs, kevésbé aktív Twitter és Tumblr leágazás igen.
Reméljük valamikor a nem távoli jövőben lesznek újra rendszeresen blogposztok.
3, Jártatok már az Etihadban? Ha igen, milyen a hangulata?
Még szép! Ráadásul ketten is nemrégiben jártunk ott.
Kiddo21 a februári utolsó bajnokin (a West Ham elleni 1:0), én pedig a márciusi első hazai meccsen (Watford 3:1).
Mit is lehet mondani?! Két és fél órás repülőút, de a távolság egy fényévnyi. Aki angol csapattal szimpatizál az mindenképp menjen el! Ha kell, szép lassan tegyen félre annyi pénzt, hogy eljusson egy Premier League meccsre. Legalább „once in the lifetime”.
Az ételek, a sörök, a zene, a popkultúra és az emberek miatt is érdemes Manchesterbe menni — és ott nem kihagyni National Football Museumot, ahol a bajnoki serleg mellett álldogáló múzeumi alkalmazott „Videoton vagy Ferencváros?„-kérdéssel reagált, amikor megtudta, hogy Magyarországról jöttünk.
Na és az ételek! A reggelijük, fish&chips, a marhahúsos pite, steak, sör, earl gray tejjel stb. stb.
Van a városban pl. a Grub nevezetű hely, ahol a legmenőbb street food kajákat legalább harminc féle sörrel lehet leöblíteni. Vicces volt látni, hogy a hétvégén kürtöskalácsot is kínáltak.
Funfact: a legjobb english breakfast-ért vonatra kellett ülni és az Anflied melletti Georgie Porgyba elzarándokolni.
A popkultúra meg minden sarkon ott van. Salford felé villamosozva például hatalmas Noel Gallagher fejet lehet látni a tűzfalon.
Az emberek meg? Bemész egy boltba, kifőzdébe, kocsmába, étterembe…és kedvesek veled. Mert Te vagy a vendég. Ha City címeres kabátban mászkálsz a városban megszólítanak, nem elküldenek a búsba.
A meccsnapon (és bármilyen más rendezvény esetén) a közlekedési társaság emberei nem azért vannak a peronokon, hogy kaszáljanak, hanem, hogy segítsenek, és egy térképet nyomjanak a kezedbe, ha látják, hogy tanácstalan vagy.
És a foci… A nagy betűs FOCI, amely rányomja a bélyegét a városra…
Magamon is meglepődöm, de ha utólag választani kellett volna, hogy melyiket hagyjam ki, a meccset vagy a meccs előtti napon a stadiontúrát, én bizony a meccset mondtam volna.
A közel két órás masszív program, a túravezetőnk Jim, aki maximálisan elhivatott, szórakoztató és informatív kalauz volt, elvitt minket a Premier League legfancybb vip részlégébe, a tunnel clubba, ülhettünk lelátó legmenőbb (fűthető) székein, megnézhettük a hazai és természetesen a vendégöltözőt.
A City öltözőjében sajna nem lehetett fotózni, mivel már kint voltak a másnapi meccsen szereplők melegítői, mezei, papucsai stb. Különleges élmény volt végigsimítani azt a mezt, melyben másnap Sterling vágott egy hármast.
Aztán irány a tunnel cam videókban milliószor látott játékos kijáró. Hátborzongató. Lehetett terpeszkedni a kispadon, Pep és a játékosok helyén.
Aztán az interjúszoba, a mixed zone, mind-mind a tv-ből ismert helyek. A túra végén kézbe lehetett venni egy igazi Premier League MOTM-díjat.
Páratlan élmény, mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy menjen el, kukkantson be a kulisszák mögé. A meccs pedig? Pazar. Tökéletes hely, a tökéletes focira.
Ha ritkán jut ki az ember, nem érdemes spórolni, egy kicsit jobb helyet célszerű befoglalni, kényelmesebb székek, jobb rálátás a pályára, külön büfé teremmel, ahol a meccs után is folyik a sör, a város legdrágább (4 font), legrosszabb (Amstel) csapolt söre, de persze dobozban van igazi angol ale is. Nem olcsón.
A büfé a meccs után is nyitva volt, le lehetett ülni és megvárni, míg a több tízezer ember eloszlik a stadion körül.
Hiába az Emptyhad bullshit —ha akarod, majd legközelebb erre is kitérünk — 50+ ezer ember a lelátókon. Csodálatos csapat, jó hangulat. Nagy élmény! Minden túlzás nélkül.
Tényleg páratlan az atmoszféra egy ilyen stadionban. A foci pedig nem evilági. A sebesség, a játék, a taktika. Pontos, precíz játék. Guardiola háromszögei élőben. Óóó, hát mit nézzek?! A felállást, a kedvencekre összpontosítsak, bámuljam Pepet mit csinál a technikai zónában?
Csak a csapat mozgásának a figyelésébe úgy befeledkezik az ember, hogy alig ocsúdik, mikor Sterling meglódul a szélen.
Remek dolog, meg lehetne szokni, ha Pesten is csak villamosra kéne szállni egy ilyen sportélményért.
Sima győzelem, a kétszer negyvenöt perc pillanatok alatt elrepül.
Ha nem figyelsz oda és magyarul anyázol egy sort, legalább érdeklődve figyelik az előtted lévő sorban, hogy mit is művelsz.
4, Mit gondoltok, képes lehet négy trófeával zárni a szezont a City?
Áááá. Képtelenség! Behabzsolni egy idényben öt trófeát a Community Shieldtől kezdve a Bajnokok Ligája trófeáig. Végiggondolni is szédítő, nemhogy megcsinálni.
Van valaki, aki komolyan úgy gondolja, hogy egy hosszú szezon végén meg tud nyerni a csapat zsinórban még tizenöt meccset? Jó, ha úgy alakul, de nincs ez a „mindet meg kell nyerni”-érzés.
Az április 9. és 28. közötti nagyon szűk három hetet nézve rögtön felmerülnek a tizenötös széria sikeréről: Spurs idegenben, Palace idegenben, Spurs otthon, Spurs otthon, United idegenben, Burnley idegenben…
Háromnaponta meccs, úgy hogy se előtte, sem utána nincs sok idő a pihenésre. Ki tenné fel a házat arra, hogy itt behabzsol a csapat tizenkét pontot és egy továbbjutást. És ez még csak hat a lehetséges tizenötből.
Ha lesz tizenöt — de még egyszer: most ez a szám is álmomnak hat — ennek örülnék a legjobban.
De leginkább a bajnoki címnek. Talán (biztosan) annak a legjobban. Az biztos, ha meglenne a címvédés és egy BL-elődöntő, akkor nem lennék elégedetlen.
Szóval, ha engem kérdezel: nagyon jó lenne a bajnoki címvédés a szupertál és a mikiegérkupa mellé, a többi legyen hab a tortán.
5, Ha meg kellene nevezni a szezon legjobbját, ki lenne az?
A csapat, úgy ahogy van.
Komolyra fordítva. Van most egy mag, nélkülük nem lenne ilyen ez az idény (is). A tavalyi szezon legjobbja de Bruyne alig tudott játszani az idén, így idén a David Silva, Bernardo Silva, Sterling hármasra sok hárult.
Decemberben, a lefagyás megmutatta, hogy Fernandinho mennyire tud hiányozni az összjátékból — és mekkora meló lesz a nyáron megtalálni az utódját/helyettesét —, mennyire fontos tagja a csapatnak.
Elől Agüero, mint egy gép termel. Korunk egyik legjobb csatárát láthatjuk hétről-hétre, ez fix.
De ha valakit ki kell emelni, az Sterling. Raheem megbízhatóan szállítja a gólpasszokat, lövi a gólokat, de ahogy elkezdődött 2019, begyújtotta a rakétákat. Amikor kezdett, csak a Newcastle-i vereség alkalmával nem játszott pazarul. Ezt a formát magával vitte a válogatottba is.
Nálam eddig ő az idény embere! Ja, és csak az év végén lesz huszonöt éves. Elképesztő karrier lesz ez!
6, Az utóbbi években több ígéretes fiatal is kikerült a City akadémiájáról, mégsem kapta meg a lehetőséget. Mit gondoltok, Phil Foden bejátszhatja magát tartósan a csapatba? Illetve van-e olyan tehetség, akire érdemes odafigyelni?
Rengeteg jó játékos megfordult a City akadémiáján. Vannak, akik régebben elmentek, de a Cityben is lehettek volna (lehetnének még most is akár) a keret tagjai: Sturridge, Kasper Schmeichel, Ben Mee, Trippier.
Vagy ott van a City nagy ajándéka a ’poolnak: Karius. Jó, ő nem. 🙂
Meg kell említeni az annyira megtévelyedett Ryan Wilsont, hogy nevet és válogatottat is váltott, mikor pirosba öltözött. Egy részük bekerült a csapatba, de mégsem tudták kifutni azt a karriert, amit vártunk volna. Ireland, Michael Johnson, a két Wright-Phillips, Micah Richards.
Aztán persze ott vannak, akik el lettek engedve, de nem is lettek akkora spílerek. A Herthában Rekik, a Leicesteben Iheanacho, Lyonban Denayer, Monacóban Lopes, Alavesben Guidetti stb. stb.
Ja, még ott van az Angliába most visszakerült Denis Suárez, nála sem úgy tűnik, hogy ő lesz London új hercege.
Patrick Robertsre a képességei alapján rámondták: ő az angol Messi. De aztán jött két sérülés és minden olyan távolinak hat. Hiába a csapat játékosa még mindig Roberts, a kis-katalán Citybe sem fér be…
Ellenpélda Zincsenko. Az ukrán alig múlt 22 éves, a nyáron a vezetőség el akarta zavarni, de ő nem akart menni. Eredetileg szélső, de mivel Mendy többet sérült, mint nem — tavaly szerencsétlen Delph tündökölt a poszton, de idén rottyon van ő is —, Oleksz lett a balbunkó.
Alapból egy igazi Bundesliga középcsat szélső alapanyag, de Guardiola megoldotta, hogy védő legyen. Nem csak védő lett, hanem jó védő.
A Watford elleni meccsen egy félidőt előttem robotolt, élmény nézni a srácot most már.
Egy remény lehet ő a fiataloknak, kellő szorgalommal — és nagy adag szerencsével — el lehet érni a City kezdőcsapatát.
A nyár nagy vesztesége Sancho, de nála meg azt nem lehetett tudni, hogy ekkorát robban. Ez benne van a pakliban, de ekkora durranásra nem gondolt senki. Az hétszentség!
Most persze annak is örülnénk, ha Rabiot nem csak egy idényt tölt el Manchesterben, de ezt sem láttuk. Ahogyan azt sem látjuk Brahim Díazban mit látott meg a Real.
A City bálában hordja össze a tehetségeket, aztán meg önti ki a vakvilágba, de kik lesznek az új sztárok? Akire most többen tennének, az Palaversa és Eric García.
A kis horvát egyelőre maradt Splitben, jó helyen van, játszik rendszeresen a felnőttek között, a nemzeti u-19-es csapatnak pedig ő a kapitánya.
García-ról is csak jókat hallani, már most olyan erényeket csillogtat a tartalékbajnokikon, amely jól fog jönni, ha egy City szintű védelmet kell majd valamikor. Hiába Philippe Sandlernek van helye a felnőtt csapat öltözőjében, én úgy hiszem, hogy Garcíát fogjuk többet a pályán látni.
Szóval Foden. A képessége megvan ahhoz, hogy City szintű játékos legyen. Guardiola nem akarta elengedni kölcsönbe, új szerződést kapott, de játszania kéne.
Annyival fiatalabb Sanchónál, mint amennyivel idősebb Hudson-Odoinál. Mindketten kezdtek már a válogatottban. De Phil nincs lekésve semmiről.
Talán Foden járna a legjobban azzal, ha a FIFA esetleg a City-t is kizárná az igazolásokból. Akkor biztos hamarabb eljönne az ő ideje. Amit persze nagyon remélek, hogy eljön…bünti nélkül is.