A hattyúk a tizenötödikek

Rekord. 15 bajnoki győzelem zsinórban. Április óta tartó veretlenség a Premier League-ben.

Szédületes teljesítmény, a Swansea City lett a tizenötödik áldozat. A walesieknek sem tudásuk, sem elszántságuk nem volt, hogy megállítsák  a gyorsvonatot. Így csak megadóan elé feküdtek.

Eddig veretlen a csapat a szezonban, 49 pont a zsákban. A Chelseanek tavaly ilyenkor 40 pontja volt, a 2003/2004-es legyőzhetetlen Arsenalnak 39.

Soha, egyetlen csapat sem (a három pontos rendszerben számolva az összes bajnokságot) startolt így.

Az előző szezonban nyolcadik Southampton negyvenhat pontot szerzett, a 2016-ban tizedik Chelsea ötvenet.

A Swansea menthetetlennek tűnik, pocsék formában vannak, a következő kanyarban pedig a felfelé ívelő pályán lévő Evertonhoz látogatnak. Nem szép kilátások nekik.

Clement nem a mostanában látott felhúzunk három falat és közé öntünk három adag cementet elv szerint zavarta ki a hideg walesi éjszakába a hófehér öltözött csapatát, de persze esélyük nem volt, hátra voltak szorítva, nem volt náluk a labda (78-22 százalékos arányban a birtoklás, ide. 763-149 a jó passzok száma, 67-91 százalékos pontosság mellett). Hol van már, mikor West Glamorgan Real Madridjaként emlegették őket? Hol van már, mikor Bony volt egy naptári év legjobb góllövője a Premier League-ben, és a Manchester City pedig gondolkodás nélkül kipenget érte harminc milliót?

Messze. Jelen állás szerint a kapusuk, Fabianski (ilyen védelem mellett nem csoda, a bajnokság legtöbb védése fűződik a nevéhez, ezen a meccsen hat volt neki) és a jobb oldali védőjük, Naughton tűnik igazi futballistának.

A City-ben (teljesen érthetően) volt néhány csere, de persze Ederson állt a kapuban, két nagy védése volt (a nagyobbik a 63. percben volt, mikor Mesa Delphen megpattanó lövését ütötte ki) és megint jól élt együtt a játékkal, a védőtársakkal.

Danilo volt a jobbhátvéd, végre újra a posztján, végre egy igazán jó bajnoki tőle. Kellett ez mindenkinek, neki, nekünk, a csapatnak, ha valami van Walkerrel, ilyen teljesítménnyel simán tudja pótolni Kyle-t. 

Középen Otamendi és Mangala kezdett. Eli is felnőtt a feladathoz, sőt, több megnyert párbaja, szerelése volt, mint Nicolásnak. Otamendi a meccs végén mutatott be egy nagy mentést.

A középpályán nagy meglepetésre semmi változás nem volt. Sokan nem tettek volna rá, hogy az ötödik sárga rémével a feje felett pályára fog lépni Fernandinho, de ott volt. A legemlékezetesebb megmozdulása a hatodik percben volt, milyen szép kapura lövése engedett el egy szöglet után!

A De Bruyne – Silva párosra nincsenek szavak. Mindketten vadállatok, de David az utolsó hat meccsén amin kezdett két gólpasszt adott és négy gólt lőtt (mindketten öt-öt gólnál és nyolc-nyolc asszisztnál járnak).

A két szélső Bernardo (a jobb oldalon) és Sterling (most a bal oldalon kezdett) volt, Raheem szimplán csak jó volt, Silva 2.0 pedig hasonlóan Danilóhoz, végre egy igazán remek teljesítménnyel rukkolt elő.

Elől Agüero kezdett, igazi ékként, amit tényleg szeret. Nagyon akart gólt lőni, 2-3 gólos előnyben emiatt önző is volt nem egyszer (bár jobban belegondolva már az ötödik percben egyedül szambázott végig a pályán, fel sem merült benne, hogy belevon valakit az akcióba), de a végén összejött neki, mindenki megnyugvására.

Az első gól zseniális volt. Úgy fest, mostanában szokás valamelyik játékosunkat az ötös vonalán egyedül hagyni, most Silva maradt ott, a másik Silva ívelte be a labdát, Merlin háttal állt a kapunak, majd sarokkal tette be a gólt. Csoda. Tökéletes beadás, zseniális befejezés. 0:1.

Néhány percre rá el is dőlt minden, szabadrúgás a hazai tizenhatos jobb oldalánál, De Bruyne elvégzi, a belőtt labda megpattant az ötösön belül és onnan egyenesen a kapuban landolt. 0:2.

A második félidő egy kihagyott ziccerrel indul, egy De Bruyne-Agüero-Silva összjáték végén Merlin lőtt a kapu mellé.

Sokat nem kellett várni, az 52. percben folytatódott a varázslat. Silva játszott össze Sterlinggel, David pedig az ötös sarkánál hihetetlen mozdulattal lőtte el a labdát Fabianski mellett. 0:3.

A gól után jöhetett Yaya. Fernandinho ment le, majd az utolsó húsz percre Delph helyett Zincsenko lett becserélve. Mind a ketten jól szálltak be a játékba, Oleksz nagyon tetszett (a hírek szerint Pep nagyon elégedett az edzésmunkájával), a számára idegen poszton tökéletes volt.

Az utolsó negyedórára Gündogan is jött De Bruyne helyett, ő nem nagyon tudott mit hozzátenni a csapatjátékhoz.

A 85. percben jött a várva-várt Kun gól. A hazai középpálya közepén kapta meg Yayától a labdát, most is egyedül indult el, de ezúttal sikerült bejeznie. 0:4.

A négy melós 2:1 után végre egy olyan könnyed meccs volt ez, amilyenre már vártunk.

Áprilisban kapott ki utoljára a csapat a bajnokságban, azóta ezeket a meccseket játszották a fiúk a Premier League-ben:

Paul Clement kiemelte, hogy persze ünnepeltek a City játékosai de nem voltak tiszteletlenek. Abban a hírben sincs semmi meglepő, hogy kiderül, az oasis pörgeti be a srácokat meccs előtt.

dq9hof2xcaamhgo.jpg

Az, hogy Pep zsinórban harmadjára lett a hónap menedzsere, asszem senkit sem lepett meg.

Megyünk tovább, holnap a Spurs érkezik az Eastlandsre. 

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: