A Lampard-ügy margójára

Sok hisztéria vette körül ezt az ügyet, amely végre csillapodni látszik. Noha még mindig nem minden tiszta – elsősorban a miértek maradnak jóideig tisztázatlanok; a két fő érintett, azaz a klub és maga Lampard végre a médián keresztül is üzent. Két dolog biztosra vehető: Lampard a NYCFC játékosa lesz nyártól, de a klub a fals információk közzétételével csak magának köszönheti ezt az orbitális médiafeszkót.

Kezdődött az egész azzal, hogy a New York hivatalos oldalán megjelent a hír, miszerint 2014 augusztusától Lampard aláír hozzájuk két évre. Ez nem volt igaz. A City pedig kis időre rá azt adta hírül, hogy januárig kölcsönveszi a testvérklubtól Lampardot. Ez sem volt igaz.

Innen már nehéz jól kijönni az ügyből, nem igaz? Nem is jött ki jól belőle senki. Létezik valamiféle alapigazság, miszerint nem éri meg hazudni, mert annál kevesebbet kell aztán később megjegyezni arról, hogy kinek mit is mondtunk. Nos, pont ebbe bukott bele most rendesen mindenki, akinek kis köze is volt ehhez a bizniszhez. Még csak azt sem igazán lehet mondani, hogy valami egyszerű kis PR-katasztrófaról lenne szó, és a felelősségre vonást azon a szinten kéne végrehajtani.

A klub ugyanis az elmúlt napokban beismerte, hogy a fent írt tévedések „hibák” voltak. Így is lehet mondani, de azért egyszerű emberi tévedésnek nehéz lenne álcázni. Kérdés, mire fel kellett kamuzni? Vannak olyan hangok, akik szerint így jobban volt tálalva a Chelsea-ből Man Citybe igazolás, de ennek igazából semmi értelme nem lenne, elvégre a bajnoki versengést leszámítva nehéz valami véres rivalizálásról beszélni, másrészt a City milyen érdekből próbálná ápolgatni Lampard és a Chelsea viszonyát? Nyilván leszarják az egészet. Felvetődhetne esetleg, hogy maga Lampard ötlete lett volna a dolgok ilyen megoldása, hogy ne tűnjön annyira gonosznak az őt bálványozók szemében, de ezt épp a ma megjelent Times interjújában cáfolta, amit a remek Oliver Kaynek adott.

A cikk fizetős, de a Bluemoon fórumon elérhető a tartalma ebben a posztban. (Persze ezt nem tőlem tudjátok.) Mindjárt rátérek az ott elhangzottakra is, de akkor még utoljára veselkedjünk neki annak, hogy mire fel is nem lehetett előre megmondani, hogy Lampard majd egyszer a jövőben Amerikába megy, de egyelőre – rövidtávú szerződéssel – kisegíti az anyaklubot.

Számomra az egyetlen, valamennyire érthető (ámbár nem elfogadható) magyarázat az, hogy egyszerű PR-trükkről beszélünk, amely ezt a nagyszabású projektet volt hivatott beindítani. Gyorsan szükség volt nagy nevekre, és amint Lampard megegyezett Sorianoval (aki a New York-ki franchise-nak is a CEO-ja), máris itt volt az idő világgá kürtölni egy ekkora név megszerzését. A spanyolajkúak Villára recskázhatnak, az angolszász jenkik pedig Lampardra. El is fogyott már elvileg 11 ezer szezonbérlet a márciustól rajtoló szezonra, amelyet a partnerklub New York Yankees stadionján tolnak majd le Villáék. Nem beszélve az óriási médiafelhajtásról, mert ezzel a franchise máris bekerült a közéleti körforgásba az államokban, és bőven lepipálta a másik újonnan indított klubot (az Orlandot, asszem).

És kik lettek egyedül igazán átbaszva ezzel? Nem, semmiképp sem a Chelsea szurkolók, akik már a szezon végére megbékélhettek azzal, hogy Lampard szabadúszó. Hanem bizony az új franchise drukkerei, akik tulajdonképpen pont Lampard miatt váltak azokká, követők lettek, bérletesek stb. De a hazugságnak csak ki kellett derülnie, azon prózai okból, hogy Lampard egy kurva jó rövidtávú igazolás volt. Talán még azt is lenyelik az óceánon túl, ha nem egyértelműsítik előre, 2015 melyik szakaszában csatlakozik a klubhoz, illetve a szezonon belül mikor is pontosan. De így csak hülyítve voltak, ami sehogyan sem néz ki jól.

Biztos vagyok benne, hogy majd mikor szezonfeltávnál egy-két gólt bekúr az MLS-ben, akkor elhalkul a legtöbbjük, de addig nem csodálkozhatunk azon, ha köpködnek. Főleg, hogy egy amerikai nem fogja csak úgy elfogadni, hogy jelen állás szerint mégiscsak van prioritizálás a testvérklubok közt, mondjon akármit Soriano és a City Football Group. Egy nagyobb volumenű igazolással a szezonkezdetig be lehetne még kussoltatni pár fröcsögőt, de nem biztos, hogy erre még van tér. Lampard egyébként éppen ki fogja hagyni az első City – Red Bulls derbit is, ami június végefelé kerül sorra. De Gerrard ellen augusztusban ott lehet, muhaha.

Szóval a helyzet most az, hogy Lampard „head of terms agreement” módon állapodott meg a NYCFC-vel, ami annyira durva, hogy lefordítani sem tudom. Vegyük valamiféle előszerződésnek, ami nem is igazi szerződés. Később Pellegrini, amikor a City Amerikában volt tavaly nyáron, érdeklődött afelől, hogy Lampard kisegítené-e őket. Lampard ugyan habozott, de miután Jason Kreis (NYCFC vezetőedzője) és Claudio Reyna (volt City játékos, a New York Txikije) is biztatta, sőt még a faterja is, rájött, hogy hülye lenne egy ilyen lehetőséget veszni hagyni, miután fél évig amúgy sem lenne még melója. David Villa a Melbourne-ben készítette fel magát az új szezonra, ez Lampardnak vélhetően családi okokból nem igazán kedvezett, de éppen a spanyol fitnesszedzője győzte meg arról, hogy 36 évesen nem pálya, ha ekkora kihagyással kezdene neki az MLS-nek. Ez derül ki a linkelt Times cikkből, érdemes végigmenni rajta. Na meg az is, hogy júliustól már tényleg a New Yorkot erősítí Lampard.

Nincs okunk nem hinni neki, a kialakult helyzetben messze ő tűnik a legártatlanabbnak. Csak tette végig a dolgát, ahogyan azt helyesnek ítélte. A legtöbb szurkolója, legyen az Chelsea drukker vagy egy új New York City bérletes, meg fogja érteni. Azt feltételezni, hogy valami FFP-kijátszás volt a dolog mögött, elég gyerekes lenne tudván azt, hogy gyakorlatilag a Cityvel áll jelenleg szerződésben, ennélfogva nehéz elképzelni, hogy a fizetését valaki más állná. Nem elfelejtve, hogy gyakorlatilag Rodwellt helyettesíti az idei keretben, akiért szép summát kaptunk a Sunderlandtől. Úgyhogy ha már a tegnapi posztban Wengerrel egyetértettem a januári átigazolásokkal kapcsolatban, akkor visszatérve a régi kerékvágásba, szerencsére megállapodhatunk abban, hogy City-ügyben már megint csak a bullshit jutott neki.


Az Everton elleni kezdő, egyébiránt:

City: Hart, Zabaleta, Demichelis, Mangala, Clichy, Fernando, Fernandinho, Navas, Silva, Nasri, Jovetic

Cserék: Caballero, Kompany, Kolarov, Aguero, Lampard, Sagna, Sinclair