Cirka egy éven belül újfent sikerült komplett hülyét csinálni magunkból azzal, hogy szégyenszemre megint megverettük magunkat a lelkes és szimpatikus, ugyanakkor játéktudásban immár ténylegesen másodvonalbeli Wigannel… Szeretném azt hinni, hogy már tényleg nem létezik az a bizonyos Typical City, ám valamiért mindig belefutunk olyan eredményekbe, amelyeknek köszönhetően még mindig azt érzi az ember, hogy ez az átok bizony továbbra is körül lengi az Eastlands-et… Düh, keserűség és csalódottság. Ez jutott mára nekünk, az egy héttel ezelőtti népünnepélyt követően.
Nem sokkal a válogatott meccsek és szintén röviddel a barcelonai túra előtt, nem okozott meglepetést, hogy Pellegrini pihentetett néhány kulcsjátékost. A rotálás ellenére még így is egy elég erős kezdőt állított ki, amelynek kutyakötelessége lett volna gólokkal behúzni a meccset. A szenvedés, az ötlettelen és impotens játék azonban már kezdettől fogva kódolva volt a csapat játékában, ugyanúgy, ahogyan legutóbb a Wembley-ben a Sunderland ellen. Ott az egyéni villanások kihúzták a csapatot a szarból, ezúttal ez elmaradt, így nem is lehetett más a végeredmény, mint egy jól megérdemelt pofára esés…
A Demichelis-faktort pedig még nem is említettem. Az argentin bekk – jó, persze nem rajta ment el a meccs de – egy rossz belépőnek köszönhetően megint magához ragadta a meccs egyik főszerepe díját azzal, hogy összehozott egy jogosnak tűnő büntetőt. Ezt az egy, végeredményt is befolyásoló szarvashibát leszámítva tisztességesen végigmelózta a meccset, ám azt hiszem egyetérthet abban mindenki velem, hogy a nyáron remélem megköszönjük az egy év alatt nyújtott szolgálatait, mert hosszú távon képtelenség tolerálni azt, hogy fontos meccsek mennek el rajta…
De nemcsak Demichelis miatt olyan látványosan gyenge ez a védelem. A mai meccsen tökéletesen kiderült, hogy miért is olvashatunk arról, hogy érdeklődünk a Soton bal bunkója, Shaw iránt. Clichy ebben a szezonban is csak árnyéka a két évvel ezelőtti önmagának, hiába a hatalmas futómennyiség, hasonlóan Demichelishez, kiélezett szituációkban hajlamos az egyéni hibákra. Üdvözítő volt látni Micah-t a kezdőben, ám szembetűnő volt, hogy meccshiánnyal küzd és a kellő önbizalma (a szokásos buldózer-szerű előretörések) sincs még meg. Lescott lassan már levezet, habár a Nou Camp-ban van még miért aggódnunk miatta… Egy szó, mint száz: ez a védelem Kompany-val sem életbiztosítás, nemhogy nélküle. Lesz mire megint elkölteni fontmilliókat a nyáron.
Amellett, hogy Nasriék azt hitték megint, hogy majd a mezek kimennek a pályára és maguktól megnyerik a meccset, azért említsük meg, hogy a City-fanok által Istenként tisztelt Uwe Rösler keze is masszívan benne van a meccsben. A decemberi munkába állása óta szépen formálódik a keze alatt a Latics. Nem egy Pulis-típusú rögbicsapatot küldött ki a pályára, hanem inkább egy Martínez Wiganjéhez hasonló 3-4-2-1-et, ahol a Mc-ek (McCann, McManamann, McEachran, McArthur) uralták a középpályát. A lassan és tanácstalanul mozgó Nasriékból könnyedén kioltották a kreativitást, főleg McManamannel gyűlt meg a bajunk, akárcsak a tavalyi kupadöntőn.
Sürgősen rendet kell tenni a fejekben, mert olyan ponthoz közelítettünk a szezonban, ahol sok minden kicsúszhat a kezünkből. Az ősszel látott könnyed és szórakoztató játékunk eltűnt (a Dzeko, Agüero, Negredo hármas 907! perce gólképtelen), és csak az erőlködő, színtelen-szagtalan arcunkat tudjuk mutatni immáron egyre sűrűbben. Pellegrini az útjába kerülő első kupát megnyerte, a másodikat elengedte, szerdán elszállhat a harmadik is, és maradhat egyedül a bajnoki cím, ahol viszont nagyon gyorsan üldözőbe kell venni a londoni gyinamót. Egyszerűen nem engedhető meg ez a ma is látott motiválatlan, öreguras, beleszarós foci az idény hátralevő részében. Rövid idő alatt megoldást kell találni a problémákra: össze kell foltozni a védelmet és el kell kezdeni megint a gólgyártást.
A végén pedig gratula a Wigannek, megérdemelten vertek el megint minket. Reméljük Röslerék idén is a döntőig masíroznak.
Folyt. köv. szerdán. Demichelis nélkül.
Ezt a mai napot meg gyorsan felejtsük el…