Illetve ennél sokkal jobbat, de egye-fene, nagy durcáskodva azt is elviselnénk, ha legközelebb is hasonló kínok közt vernénk meg a wigani szomszédokat. Legutóbb azzal kezdtem a meccsösszefoglalót, hogy a hatodik clean sheet volt meg a Latics ellen zsinórban, így illik megjegyezni – ha még valakinek nem sikerült ezt kiszámolni -, hogy ez volt pontosan a hetedik kapott gól nélkül lehozott meccsünk Martinezék gárdája ellen gyors egymásutánban. Ez a legkomolyabb pozitívum a tegnapból.
Na jó, van még egy. Micah Richards végre teljesen fitt, végigjátszotta az egész találkozót, ami mindenképpen jó hír számunkra és Zabaletának, akit két sérült vetélytársa komolyan nem vehető viadalra késztette idén, argentin barátunknak viszont annyira bejött ez a monopol szerep, hogy kinőtte magát a liga legjobbjává posztján. Mondjuk úgy, Richards nem is a tegnapi játékával kért magának helyet az első csapatba. Gyenge volt, de gyenge volt az egész csapat, és az öt hónap után visszatérő bekktől sokat nem lehetett ezúttal várni, nagyon is megelégszünk azzal, hogy végre újra a pályán látjuk loholni és nevetni, nem pedig mikrofonállvány mögött, vagy egyéb szakmájától kívül eső helyeken.
A kezdőben ezt leszámítva nem volt túl sok meglepetés, várható volt, hogy a játékba egyre inkább belerázódó, majd Barry és Yaya játékának köszönhetően a kezdőből mégis kikerülő Javi Garcia megkapja ezúttal az esélyt, míg Nastasić is pihent azután, hogy leradírozta a két másik legjobb angol csapat csatárait a pályáról, de Clichy is majd megszakadt a Chelsea ellen, a cseréik pedig frissek és egészségesek (végre egyszer).
Lescott egyébként is megbízható alternatíva, nagy kár azokért a magas fizukért, mert így lesz dolguk Txikiéknek a keret átalakításával, ugyanis Kolarov és Joleon sem annyit keresnek, amennyit egy tipikus squad playernek kéne egy értelmes modellben. Tudjuk, a miénk nem az, de… Valami ilyesmire törekszünk majd mostantól.
Az őszi Wigan-poszt sem létezhetett Lescott twitpic nélkül, ezt is ő töltötte fel, és helye van itt, miután teljesen jól játszott Jolán
Kolarovot elég rendesen osztották a kinti fórumon, pedig tőlem már csak azért sem kap komoly kritikát, mert rajta – szokásához hűen – látszott, hogy nagyon hajt a sikerért. Sokkal több folyosóra futott be, mint Richards, csak ne lett volna az a sok ótvar beadás, gyatra lövés, vagy a mindkettő halmazba beletartozó „most ezzel meg mi a faszt akart Kolarov?” befejezése az akciónak. Szóval tőle is hiányzott az end product, de egyébként veszély volt a játékában, és hátul is bemutatott egy nagyon fontos mentést az első félidőben.
Kompany tanár volt, mint általában, és Joe Hart is abszolút stílszerűen tért vissza a kapuvasak közé, az első félidőben akkorát védett, hogy a pár napja általam meghirdetetett és odaítélt „Év City védése” ankétban bizony komoly konkurenciája akadt Pantilimonnak, aki vasárnap egészen csodálatos módon akadályozta meg – szabályosan – Matát a gólszerzésért tett kísérlete közben. Ezen alkalommal Di Santo volt az áldozat, akit bekebelezett az angol elsőszámú hálóőr. A második félidőben aztán kicsit talán benézett egy szabadrúgást, de Scharner lesről csak a felső lécet találta el.
A szokásos játékoskijárós videó
Az első félidő meg csak csordogált, csordogált, gondoltam az elején, hogy „na, ha tíz perc után is ennyire leszek ‘elégedett’, akkor elgondolkodom az idegeskedésen„, aztán eltelt húsz perc is, akkor jött a „hm, végül is legutóbb is egy papíron sima hazain a félidő végén vertük be a gólt, aztán jött a második játékrészben a parádé„, ezt felváltotta félidőben a „két ilyen szar félidőt úgysem tudunk lehozni, úgyis én írtam a Reading posztot is, ahol ugyanez volt, hagyjatok má‘ „.
A második félidő eleje viszonylag értelmesen is kezdődött, mert legalább a hajtást nyomokban felfedezni véltem, de elég gyorsan kiderült, hogy ebben a részben is inkább az ellenfél dominanciájával kell magunkat büntetni a sztrímek csodás hatáskörében. Határozottan jól játszott a Wigan, nem is túl elegáns, hogy ez most van itt leírva először: bizony lesz miért rákészülni a kupadöntőre, mert közel sem dőlt el a dolog, persze amennyiben marad ennyire impotens az ellenfél, több mint reális a győzelem esélye. De ők hol vállalhatatlan játékkal buknak szar csapatok ellen, hol pedig megleckéztetnek váratlanul erősebb alakulatot is. Most valahol a kettő között voltunk, szerintem a három pontra is rászolgáltak ezzel a teljesítménnyel, nem hogy nullával menjenek végül haza.
Kissé szellemesen és egyszerre lenézően az ellenféllel szemben kijelenthetnénk, hogy Tévez csodálatos húzása már önmagában érdemes volt a három pontra, és ha ez túlzás is, a gólja bizony odabaszott.
Érdekes, hogy a Swansea ellen odahaza is hasonlóan silány játékot mutattunk be, és akkor is egy távoli Tévez megmozdulás jelentette a felüdülést. Most sem volt másként, talán annyi kivétellel, hogy jelen esetben mindenki egy kicsit fel volt készülve némi szenvedésre, mégiscsak egy fontos kupaelődöntőn voltunk túl, némileg szedett-vedett csapattal. A gólt leszámítva részünkről még egy ziccerig futotta, de ott Yaya káprázatos passzát nem tudta gólra váltani a félidőben beálló Džeko.
Ami külső szemmel abszolút visszalátszik: Barry és Garcia ha együtt vannak a pályán, azt megsínyli a támadójáték. Javi talán még a szokásosnál is lassabban fordult ezúttal, vagy a Wigan játékosok még a szokásosnál is alacsonyabbak és mozgékonyabbak, nem tudom. Ennek ellenére nem játszott rosszul, volt pár szép megoldása és a passzjátéka is abszolút magabiztos volt, csak többedszerre is az az ember érzése, hogy ez a két játékos kevés egy olyan középpályához, amivel mi Európában is sikeresek szeretnénk lenni. Kéretik nyáron orvosolni.
Ja, és beállt Sinclair is a meccsbe, csak hogy róla is essék néha szó.
És ha már a középpályánál tartunk, Nigel de Jong látogatást tett az Etihadba, na, ő még aztán egy mobilis védekező középpályás, aki passzolna (és passzolt is, mint tudjuk) Barryhez. Úgy jelent meg, ahogyan ismerjük, csupa jókedvvel, pedig még mindig lábadozik Achilles-sérüléséből.
Micah és Nigel, két régi jóbarát
A végeredmény tehát egy kiszenvedett egygólos győzelem, további fájdalom még, hogy Agüeronak ismét előjöttek térdproblémái, és Platt szerint is kérdéses a játéka a hétvégi Spurs elleni meccsen. Persze, erre mondanánk, hogy ez így igazságos, ha már nem tiltották el a brutalitásért – egyébként Luizzal megbeszélték a történteket, ami ha nem is feledteti a belépőt, azért említésre méltó tény, ha már a fő lapok nem hozzák ezt le, mert az úgy már nem izgi, fair play mindkettőnek!
Tévezről meg annyit, hogy bár lelketlen módon kikalgulálgattam, mennyire is jöhetnénk ki jól, ha eladnánk a hazavágyódó Carlitost és a bosnyák Edint, egyre inkább meggyőz a rutinos argentin teljesítményével. Tényleg megszakad rendre a győzelemért, pedig mostanság ő az egyik legjobban kifacsart játékosunk, egyszerre kreatív és gólveszélyes, még ha nem is szarja a gólokat annyira, mint régen, nem az első rendkívül fontos momentuma volt a tegnapi. Most tehát éppen ott tartok, hogy inkább azt számolgatnám, hogyan tudnánk ésszerű keretek közt úgy erősíteni, hogy Tévezt valahogyan itt tartsuk a szerződése kitöltéséig (2014 nyara), mert szüksége van rá a csapatnak. A hosszabbítást meg sem említve, mert arra is gondoltam, de sajnos ezt nem látom rúl valószerű opcióként.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Alternative text for browsers that do not understand IFrames.