Nem sikerült feltenni a koronát a januári teljesítményünkre, miután a Loftus Roadon csak egy 0-0-ás – tegyük hozzá őszintén, abszolút megérdemelt – döntetlent sikerült összeizzadni kedden este. A Mario utáni korszak legelső meccse után csakis magunkat okolhatjuk, hiszen a tökutolsó QPR-t kutya kötelességünk lett volna még ezzel a gyenge játékkal is megverni.
Borzasztóan kár ezért az ablakon kihajított két pontért, ugyanis a végelszámoláskor ez még bizony sokat számíthat…
Némi meglepetésre ugyanolyan védelemmel kezdte a meccset Mancini, mint amilyennel a Potters ellenit befejezte. A sérült Kompany-t tehát Javi García helyettesítette középen, dacára annak, hogy Nasztaszics immár teljesen egészséges. Ez a húzás ezúttal is jól sült el: García és J-Lo ugyanis teljesen prímán hozták le a meccset, bár előfordult néhány helyezkedési hiba, a súlytalan QPR-támadásokkal könnyed szerrel bántak el.
A védekezéssel tehát újfent nem volt probléma. Előrébb ugyanakkor annál inkább. Vegyük először is a két szűrőt, Barry-t és Milnert. A két zongoracipelő rengeteg hibával játszott, ezek a hibák pedig legfőképp a támadásépítésekben látszódtak meg igazán. Milner nagyon sokszor értelmetlenül és pontatlanul püfölte fel a labdákat Silváékra, amikből semmi hasznunk nem lett, hiszen ezek vagy kimentek taccsra, vagy Onuoháék kapásból rugdosták vissza azokat Lescottékra. Barry-nek pedig a labdabiztossága maradt el a megszokottól. Nem voltak jók a labdakezelései, rossz megoldásokat választott, szembetűnő hibák jellemezték a játékát… A többség egyébként buta módon alulértékeli Barry szerepét a csapatban, ám valójában hihetetlenül fontos tagja ő ennek a City-nek. A munka mocskosabb részét, tehát az ütközéseket, a labdaszerzéseket, az ellenfél támadásainak a lassítását hatalmas munkabírással – és ami a legfontosabb, hatékonyan – tudja véghez vinni.
A legnagyobb hiányosságok, a támadásokért felelős játékosoknál bukkantak elő – újfent. Nasri lézengett, Tévez csak erőlködött, Agüero a második félidőre eltűnt, egyedül talán Silvát lehetne kiemelni. Az ellenfél tizenhatosának előterében szembetűnően lelassult a játékunk, nem voltunk elég kreatívak, és a széleket sem használtuk ki eléggé. Agüerónak volt 1-2 elismerésre méltó betörése a bal oldalról, de ezen kívül gyakorlatilag semmi.
Az akarással nem volt gond, de valamiért nagyon tompák voltunk. A támadásainknak nem volt tempója, sokszor a legegyszerűbb passzok sem jöttek össze, ezekből az elszórt labdákból pedig Taarabt vígan rá tudta vezetni a játékszert a védőinkre, ebből egyszer pedig majdnem be is fürödtünk. Amúgy elképzelhető, hogy pont egy bekapott gól hiányzott, amely amolyan ébresztő pofonként megtette volna minden bizonnyal a motivációs hatását a komplett csapatra…
Az idei szezon egyik Achilles-sarka a nem elég hatékony támadógépezetünk. Két Silva és egy Barry löket, egy Zaba léc valamint egy Lescott felszabadítás, ez volt a tegnapi termés. A kellő mennyiségű helyzet minden mérkőzésen összejön, de ezeket egyszerűen nem tudjuk megfelelő arányban értékesíteni. A londoni verebek ijesztgetése helyett, egy Agüero-szintű támadónak illene kapásból 13 méterről legalább a kaput eltalálnia, hogy csak egy példát említsünk tegnapról… Persze kijár a dicséret Júlio Césarnak is, aki Taarabt mellett a QPR másik legjobbja volt, 2-3 bravúrjával végig meccsben tartotta a hazaiakat.
Sajnos adtunk egy jó nagy sallert a szarnak ezzel az iksszel tegnap, hiszen a ma este folyamán minden bizonnyal visszaáll a 7 pontos hátrányunk, a kevés esélyek egyikét így lazán hagytuk elveszni… Az élet megy tovább, vasárnap érkezik a Liverpool, akiket elvileg szintén kötelező lenne megverni. Az Etihadba látogató Dickovot érdemes lenne megkérdezni, hogy nem-e ismer valami jó receptet ezzel kapcsolatban.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: