Továbbra is hibátlanul vesszük a 2013-as év akadályait. A tegnapi igen kényelmes győzelemmel négy tétmérkőzésen immáron zsinórban 4 győzelmünk van januárban, 10-0-ás gólaránnyal fűszerezve.
Összehasonlítva a tavalyi év ugyanezen periódusát, csupán 3 ponttal gyűjtöttünk többet 2012-ben 23 forduló elteltével mint most, persze a szerzett gólok tekintetében ég és föld a különbség…
Továbbra is hibátlanul vesszük a 2013-as év akadályait. A tegnapi igen kényelmes győzelemmel négy tétmérkőzésen immáron zsinórban 4 győzelmünk van januárban, 10-0-ás gólaránnyal fűszerezve. Összehasonlítva a tavalyi év ugyanezen periódusát, csupán 3 ponttal gyűjtöttünk többet 2012-ben 23 forduló elteltével mint most, persze a szerzett gólok tekintetében ég és föld a különbség…
A Fulham ellen szerencsére a vezetést elég korán meg sikerült szerezni, Dzeko távoli lövését Schwarzer éppen David Silva elé ütötte ki, akinek gyerekjáték volt kihasználni a helyzetet már a 2. percben. Ezután – ahogyan tesszük is szinte mindig hazai pályán – magunkhoz ragadtuk a meccs irányítását, annak ellenére, hogy rengeteg egyéni hiba jellemezte a játékunkat. Ez rányomta a bélyegét az egész mérkőzésre, hiszen a hibák mellett a támadójátékunk sem volt tökéletes, Tévez 1-1 távoli lövését és egy Dzeko lehetőséget leszámítva nem volt több lehetőség arra, hogy növeljük az előnyünket.
Hátul Kompany-ék megint precíz és sallangmentes teljesítményt produkáltak, a Fulhamnek esélye sem volt a gólszerzésre (Sidvellnek azért volt egy veszélyesnek nevezhető „vállalása”), a 90 perc alatt mindössze két lövésük volt, amelyek még a kaput sem találták el. Egyedül Berbatovon látszott néha, hogy képes színt vinni a londoniak támadásaiba, többször is jól tartotta meg a labdát, volt pár jó cselsorozata is, ám érdemben nem kapta meg a kellő támogatást a társaitól, így a második félidőre teljesen elment a kedve a játéktól.
A második félidőben már kevesebbet volt nálunk a labda (a meccs végére már 55%-45% volt a Fulham javára…), de legalább már több helyzetet láthattunk hazai oldalon. A 90 percből majdnem 41 percig volt nálunk a labda, ezalatt pedig 17 helyzetünk volt, ami azt jelenti, hogy az egész meccsre lebontva 2.4 percenként dolgoztunk ki gólhelyzetet.
A 60. percben egy Silva szöglet után Tévez még nem tudta bepaskolni a labdát a kapuba, de 10 perccel ezt követően egy príma labdajáratás után, Silva klasszis mozdulata már 2-0-ás előnyt jelentett nekünk. Merlin karrierje során először duplázott a City mezében, a gólpasszt pedig már a 7 egységnél járó Tévez adta. A kis spanyol könnyedén triplázhatott volna is, ám centikkel a kapu mellé gurított ajtó-ablak helyzetben.
Silva egyébként megérdemelten lett a mérkőzés legjobbja, két gólja mellett a legaktívabb City játékos volt a 60 darab passzával – ezekből hat gólhelyzet is kialakult – és amint azt a képen is láthatjuk, különösen Clichy-vel és Tévezzel értette meg magát, tökéletes példa erre a tanítani való második találat. Silva mögött nem sokkal maradt el Clichy, aki már sokadjára bizonyította, hogy az egyik legjobb balhátvéd (bár a scums elleni hibáját továbbra sem felejtettük ám el…) a Premier League-ben. Mérgezett egér módjára száguldozott a bal oldalon, hat labdaszerzése mellett majdnem egy gólpassz is összejött neki, sajnos Dzeko hanyagsága miatt ez nem következett be. Üdvözítő volt látni, hogy Agüero teljes egészében felépült a sérüléséből, annak viszont már kevésbé örülhettünk, hogy a most már állandónak nevezhető „betegségéből”, tehát a gyenge helyzetkihasználásából továbbra sem tud rendesen kilábalni. A lecserélt Zabaleta sérülése a hírek szerint nem súlyos, jövő hétre vígan fel fog épülni.
Nem gáláztunk, nem volt szemet gyönyörködtető tegnap a teljesítményünk, de újabb kötelezőt sikerült bedarálni egy szezon eleji, edzőmeccs szintű bajnokin. De nincs is ezzel semmi baj, amennyiben a szezon végére tartogatjuk a nagy durranást. Jövő héten kupaforduló a Britanniában, a mai NFL konferenciadöntőkkel pedig meg is kezdhetjük a hangolódást szombati rögbimeccsre.
A végére két friss pletyka: Tévez állítólag nem akarja meghosszabbítani a 2014-ben lejáró szerződését és annak lejárta után inkább visszatérne a Boca Juniorsba. A Milannal pedig már vitát folytatunk Balotelli vételáráról.