Túl egy újabb Bajnokok Ligája meccsen, ráadásul legalább egy évre el is búcsúzott ezzel az Etihad ettől a rangos megmérettetéstől.
Az érzések, nos, azok felemásak, az egész őszi BL szezont nézve egyenesen elkeserítőek, mégsem hiszem, hogy most jött el az idő arra, hogy sopánkodjunk. Sőt, a mai nap a klub történetében így is úgy vonulhat majd be a históriába, mint amire szívesen emlékezünk.
Ne kerteljünk, az első 20 percbeni angol bajnokhoz méltatlan játékért nagyban felelős kiskedvencem Roberto Mancini. Nem is annyira az emberekkel (erre még azért kitérünk), mintsem a formációval volt gond. Úgy látszik, Bobby addig nem nyugszik, amíg egyszer igazán komoly meccsen be nem válik a nyár óta erőltetett 3-5-2-je. Volt ugyan egy Community Shield, ahol ezzel nyertünk jó játékkal, de ott is kellett az Ivanović piros lap, ráadásul hajlamosak vagyunk kevésbé tétmeccsnek nevezni azt az augusztusi találkozót. Nos, az ellenfél a maga kiállítását ma is megkapta, ám akkor már régen négy hátvéddal játszottunk. Nyilvánvaló, hogy olyasmi foroghatott Roberto fejében, mint pl. Ronaldora való két ember ráállítása, de Zabaleta és Maicon is inkább csak zavarták egymást ezidőtájt.
PabZab nem is annyira burkoltan utalt is arra meccs után, hogy mihelyst átálltunk a szokásos formációra, mindenki jobban érezte magát a pályán, és sokkal jobban ment a játék. Elképzelhető, hogy a gól, amit kaptunk sem esik meg ilyen – részünkről – könnyelmű módon, ha a bevált hadrendben küldjük az elejétől. Maicon alszik, Hart rá várt, Kolarov meg baszott megakadályozni a szélről jövő beadást.
Tragikomikus gól volt, semmi erőlködést nem igényelt a Madridtól. Ámbár utána rendesen kitettek magukért az ellen játékosai, és nagyobbnál nagyobb ziccereket rontottak el. Már az első félidőben is többet volt nálunk a labda, mégis rendre elveszítettük azt kényes szituációkban – lehetőleg még véletlenül sem a támadóharmadban -, és a vígan kontrázó, Ronaldo vezette egyesület kedvére alakította ki az ajtó-ablak helyzeteket. Khedira trükkösen mákos labdakihozatalánál Hart fantasztikusan vetődött, míg Ronaldo ellazázott emelésénél Nastasić iparkodott hátra ügyesen.
Apropó, Matija. A Bernabéuban rendezett meccsen még komoly meglepetésnek számított a bevetése, addig mára szépen lassan beverekedte magát a kezdő tizenegybe – hozzásegítette őt Lescott kiesése, de az angol válogatott most már egy-két hete fittnek mondhatja magát, a szerb mégsem engedi egyelőre vissza a csapatba. Ezen döntése Mancininek teljesen jogos, éreztetni kell vele a bizalmat, főleg akkor, amikor ilyen passzban van. Savić (nem tudom, miért hozom fel mindig a montenegróit is, de még túl friss és arcpirító az emlék) sosem volt és nem is lesz ekkora játékos, Matijának jár a lehetőség, de biztosak lehetünk benne, hogy amikor szükség lesz Joleonra, akkor odateszi magát majd ő is.
Körülbelül húsz perc elteltével Mancio is rájött, nincs értelme szopatni csapatát ezzel a hülye rendszerrel, ezt a fétisét talán nem a világ egyik legjobb csapata ellen kéne erőltetni, sőt ezt a fétisét nyugodtan ráhagyhatná az olyanokra, akik értenek is hozzá, lásd még én a Championship Manager 01/02 frissített adatbázisában. Gyakorlatilag ezzel megadta az esélyt nekünk arra, hogy visszatérjünk a meccsbe, és bár ímmel-ámmal, de tényleg így történt. Emiatt jár a pluszpont is, nem minden edző hajlandó felhagyni a hülyeségeivel, legyen az bármennyire szánalmasan is szembeszökő, az olasz ráadásul sokadszor folyamodott már emilyen „beismeréshez”. (Csak ne toszna el már annyi mindent alapból, mi?!)
Két ígéretes lövésig mi is eljutottunk Maicon és Agüero jóvoltából. Furcsa lehet a meccs után a brazil szélső megítélése, hülyébb nem is lehetett volna Benzema góljánál, mégis rajta múlt a legkevésbé, hogy ne osszon ki egy-két gólpasszt a meccsen. Aki valóságos lelki megsemmisülést tudott okozni szurkolóinak az első játékrészben, az a bosnyák supersub volt. Ha semmit sem csinált volna, az is sokkal jobb, minthogy ennyi kárt okozzon. Elfogadhatatlan ilyen téttel bíró meccsen, hogy a mellette fél méterre helyezkedő Kolarovot ne bírja úgy indítani, hogy az ne akadjon el a védő lábában – majdnem ebből a kontrából is gólt kanyarítottak az ellenfél kiváló támadói. A másodikra feljavult azért, a szokásos szerencsétlenkedés megvolt, de valamiért magánál tartotta többnyire a labdát, és végül elévülhetetlen érdemei voltak az egyenlítő gólban is, ahol végre egyszer ügyesen indította Kunt.
Yaya sem tetszett, visszafogotabb eddig idén, mint tavaly, nem tudom, mennyire játszik ebben szerepet a csapatban betöltött feladata. Ma nem nagyon volt módja támadni, a védekezéshez pedig sokszor túlzottan is flegma. Ja, igen, ha már elcseszett kezdő: mégis hogyan képzelte Mancini, hogy a két – védekezésben kissé suta – wingback középen olyan hármassal legyen megtámogatva, mint a Nasri – Yaya – Silva trió? Sehol egy Javi Garcia (aki nagy örömömre remekül szállt be a meccsbe, holott az első félidőben megint sokszor eszembejutott Nigel de Jong, ahogyan megemlítem őt az őszi meccs posztjában is), egy Milner, pedig ott aztán elkélt volna egy sokat robotoló, védekezni is akaró játékos. Nasri sajnos nem először volt súlytalan fontos meccsen úgy, hogy előtte egy sztenderd találkozón brillírozik. Ez egy lényegi probléma, amit Isconak meg kell oldani, mert ma totálisan fölösleges és haszontalan lételem volt a kezdőcsapatban.
Ellenben Silva fantasztikus volt, magasan a meccs embere. Rengeteg ügyes testcsel, rengeteg passz előre, mégis szinte mind pontos – a legvégén becsúszott egy hiba, amikor is centikkel maradt le Tévez arról, hogy győztes gólt szerezzen Silva finom löbböléséből. Agüero bénázása nyomán nem jött túl korán az egyenlítés, pedig ott is a kis Merlin megoldotta a dolgok nehezét, mondjuk Kun utána bebizonyította, hogy neki nincs az a ziccer, ami ne tudná alulmúlni az addig aktuális legszarabb befejezését.
Ami a játékvezetőt illeti, botrányos volt. Mindezek ellenére szerintem most kivételesen egy jogos tizenegyest kaptunk (a Villa elleni duplakamu kombó és a Dortmund elleni orcátlanul befújt tizi után), Arbeloa – bár teljesen vétlen módon – valóban elviszi Agüero lábát saját lábával, ennélfogva a sárgát sem lehet elvitatni, de mivel szerintem Álvaro barátunk első sárgás megmozdulása is kicsit túlzás volt, illett volna mérlegelni a bírónak. Tévedett azonban ide és oda is, a sárgákat éppen a józan ésszel szembemenően osztogatta – Yaya első faultja egyből sárga, Ramosnak ennél rosszabb megmozdulása volt a legelején, mégis megúszta, majd szegény egy totál balszerencsés kezezés után kapja meg és még sorolhatnánk.
A sok ilyen ostoba eset miatt rengeteget állt a játék, nem volt semmi folyamatossága, és ez rettentő idegesítően tudott hatni. Nem csoda hát, hogy öt perc volt a hosszabbítás, José persze megtartotta az ilyenkor kötelező színjátszó jelenetét, de végül a megítélt hozzáadott idő 3/5-e úgyis azzal telt, hogy Casillas és Pepe azt játszották (figyelitek, milyen kis gyermeki áldott lélek ez a Képler fiú?), melyikük tud többször nekifutni egy szabadrúgásnak, ráadásul a meccs akkor lett lefújva, amikor Silva és két társa 4 védőre vezette a labdát.
A lényeg, hogy bár szó sem volt szemet gyönyörködtető játékról, és az egyenlítésünk is szerencsés körülmények közt jöhetett csak létre, nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül lett 1-1 a vége, sőt. Bőven rászolgáltunk, és akármennyire is mondhatunk köszönetet annak, hogy a Madrid sem erőltette agyon magát a kezdeti rohamok után, azért csak A Real Madridot fogadtuk, és hoztunk ellenük egy pontot a BL-ben, ezt pedig nincs az a hülye, aki megjósolta volna úgy jó tíz éve (és abban az eredeti adatbázisban még az én híres háromvédős taktikám sem volt sehol), szóval igenis legyünk büszkék – mást sem olvasni a kinti szurkolóktól, akik ott voltak a meccsen, és bizony komoly irigység munkál bennem, mert az ilyesmi egy életre szól, és azok, akik ma ott szurkoltak a meccsen, álmodni sem mertek volna ilyet korábban. Lehet, hogy a jövőben megvívunk majd jópár ilyen összecsapást, de ez volt az első a világ legsikeresebbje ellen, így erre mindig lehet majd hivatkozni, amikor arra kerülne sor, hogy valamiféle dicsőséglistával kell felvágni. Megható volt továbbá hallani a Mancini iránti szimpátiákat a közönségtől, az időzítés is remek volt így Abramovics tegnapi agymenése után, remélhetőleg veszik a lapot Manszúrék, bár ezzel eddig sem voltak gondok.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Meg nem erősített hírek szerint jövőre a Barcelona, Bayern és az 1970-es brazil csapat ellen kerülünk egy csoportba a BL-ben.