A bajnoki végjáték a mi életünk első Manchester City aranyérmét hozta.
Egy emlékezetes szezon, soha el nem feledhető lezárása.
Az áprilisnak nem feltétlenül optimista hangulatban vágtunk neki, és ezen nem javított az Emiratesben tett látogatásunk sem.
Szerencsére úgy alakultak a dolgok, hogy mégiscsak versenyben maradtunk a véghajrában, és ehhez, bármilyen furcsa szükség volt Carlos Tévezre is. Előbb a WBA, majd a Norwich elleni gálából is kivette a részét.
Aztán jött egy külső körülmény, ami biztosította, hogy a derbin dőljön el a bajnoki cím sorsa:
Ehhez persze kellett, hogy a Wolves otthonában is győzzön a csapat. Meglett.
A derbi. A mi életünkben nem volt még ilyen fontos meccs a mu ellen, mint az április végig összecsapás. És összejött. Nem volt semmi érzés.
A newcastlei kirándulás persze legalább olyan fontos meccs volt, mint a United elleni meccs, de itt sem hibáztak a srácok, Yaya vezetésével megvolt a három pont.
Az utolsó meccs pedig örökre beleégett nem csak az agyunkba, hanem a futballtörténelembe is. Még mindig kiráz a hideg, ha eszembe jut az a délután!