Az idei első igazolás

A csapat vezetősége (csakúgy mint a nyáron) első körben az ifjúsági, és a tartalékcsapatot akarják megerősíteni.

Van már egy fix igazolás, és egy akivel a hírek szerint közel a megállapodás.


Az első kiszemelt José Ángel Pozo la Rosa, aki már gyakorlatilag mindenben megegyezett (illetve mivel még csak 15 éves, a szülei) Cityvel, így a Real Madridtól öt évre, március 15-i kezdettel (akkor tölti be a 16-ot) szerződik a Manchester Citybe

A tehetséges, a kora ellenére U-17-es válogatott Pozora Angliában a Liverpool és az Arsenal is szerette volna megszerezni, és persze Madridban is díjazták volna ha marad.

A hírek szerint kétszázezer eurós kezdeti összeget kell fizetni a Realnak, ami több millióig kúszhat fel az estleges válogatott, és felnőtt csapatban való szereplése után.

Remélem idővel rengeteg pénzt kell majd elutalni Madridba.

A másik fiatal, aki esélyes arra, hogy Manchesterbe kerüljön, az izraeli U-21-es válogatott Nir Bitton, aki két alkalommal a pályára lépett a felnőttek között is.

A fiatal védekező középpályásra az Anglia-Izrael korosztályos meccsen figyeltek fel. Bitton jelenleg Manchesterben edz a második csapattal, és igyekszik bizonyítani a szakvezetésnek, hogy érdemes leigazolni.

Az edzésen oda is teszi magát, a hétvégi egymás közti játékban két gólt lőtt, és egy gólpasszt is adott Balotellinek.