Szétpasszoltuk a Stoke-ot

Tegnap újabb rekordot sikerült megdöntenie a csapatnak. Egy mérkőzés alatt eddig egy csapat sem passzolt annyit az idei PL-szezonban, mint tegnap a City a Stoke ellen.

„Szétpasszoltuk a Stoke-ot” bővebben

A Stoke elleni csapat

A mai csapat, csak kis csavarral:

„A Stoke elleni csapat” bővebben

Stoke, csak úgy, mint mostanában

Folytatódik a karácsonyi nagyüzem. Három nappal az Arsenak elleni siker után ismét bajnokit játszik a csapat.

A mai ellenfél az előző szezon végének legkedvesebb csapata, a Stoke City lesz.

„Stoke, csak úgy, mint mostanában” bővebben

Kemény dió: feltörve

Pacsi!Az idény eddigi talán legkeményebb ellenfele volt hazai pályán a Manchester Citynek az Arsenal, és egyben a legizgalmasabb meccset is hozta ez a találkozó az idényben.

Elismerés jár a csapatnak, sőt, mind a kettőnek!

„Kemény dió: feltörve” bővebben

Az Arsenal elleni csapat

Itt a kezdő, és igen, van Nasri.

„Az Arsenal elleni csapat” bővebben

Döntetlen szagát hozza a szél

A forduló rangadóját rendezik meg ma az Etihadban. A City ellen feltűnően haragos Arsenal látogat Manchesterbe ma délután, ahol igyekeznek nem úgy járni mint mint pár hónapja a szomszédos Salfordban.

Hangolódás.

„Döntetlen szagát hozza a szél” bővebben

November legjobbja

Szavazataitok alapján November legjobbja nem más mint:

„November legjobbja” bővebben

Az Európa Liga ellenfél

Ma kora délután a nyoni uefa székházban megtartott sorsoláson kisorsolták a csapat Európa Liga ellenfelét…

„Az Európa Liga ellenfél” bővebben