Kedd este nagy pofont kaptunk a nápolyiaktól. Akkorát, hogy még most is csillagokat látunk magunk fölött. Habár még nincs minden veszve – mert az esély továbbra is megvan arra, hogy felálljunk ettől a bődületes sallertól – a csodával lenne egyenértékű a továbbjutás. Mondhatnánk azt is, hogy a szorítóban elkezdtek ránk számolni. Mindezt magunknak (és persze Mancininek...) köszönhetjük, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy a keddi meccs sorsdöntő a csoportból való továbbjutás szempontjából, a „majd csak lesz valahogy” és az „egy döntetlenre mindenképp jók leszünk” ide vezetett. Az idei BL-kiírás egyik legerősebb kerettel bíró csapata nem lesz képes kvalifikálni magát a kieséses szakaszba.
Lavezziék játékában nem volt semmi eget rengető újdonság, azzal álltak elő amit nagyon tudnak: a gyors kontratámadásokkal. Tudta ezt Mancinink is, ezért a kreatívabb középpálya helyett inkább egy masszív, biztonságosabb középső tengelyt (de Jong, Yaya, Milner, Silva) dobott be a meccsre. Nos, az előbb is említett nevekből a védekezőbb felfogású de Jong és Touré egyszerűen képtelen volt hatékonyan megszűrni az olasz támadásokat, Hamsíkék akkor és úgy jöttek át rajtuk, ahogyan csak akartak. Milner sem volt a helyzet magaslatán, de ő legalább felszántotta a pályát, „Merlin” pedig egyedül (még) nem képes csodákra…
De Kompany-ék sem voltak olyan magabiztosak, mint a tavalyi szezon nagy részében, véleményem szerint nem csak a BL-ben, hanem a Premier League-ben sem hozzák már azt a precíz, fegyelmezett védekezést mint az elmúlt szezonban. Lescott-tal együtt túl lassúak voltak a nagy nápolyi hármashoz, többször is Joey húzta ki őket a szarból, főleg igaz ez a második félidőre. A szélső védők rotálását pedig kötelező Mancio orra alá dörgölni negatív kritikaként. Meg persze azt is, hogy mi a francért nem cserélt előbb?! A hülye is észrevette, hogy a lassú és körülményes labdajáratásnak előbb nyögés, majd szarás lesz a vége. Jó, Nasri-t behozta a 70. percben, de ez még csak csepp volt a tengerben. A csapat legjobb Jolly Joker-ét 5 perccel, a fürgébb és minden bizonnyal Dzekónál jobb formában lévő Agüerót pedig 10 perccel a lefújás előtt behozni ordas nagy szarvashiba.
A gyors, sok passzos és kreatív játéknak nyoma sem volt (bár ezt valamiért nagyon hanyagoljuk a BL-ben), hiába Silva erőfeszítései, Dzeko és Balotelli elől még a levegőt is elszívták Cannavaro-ék. Meggyőződésem, ha Aronica nem bénázik Mario gólja előtt, soha a büdös életben nem lövünk gólt azon a meccsen. Teljesen impotensek voltunk elől, ez a produkció már-már súrolta a müncheni mélypontot.
A könyökünkön jön ki, de a BL tényleg egy másik kategóriát képvisel, amihez még mindig nem elég 4-5 megvett minőségi játékos. Ami elég egy spurs vagy egy mu ellen otthon, azzal kitörölhetjük a seggünket Münchenben vagy éppen Nápolyban. Valamiért megáll a tudományunk és a görcsös, unalmas stílussal próbálunk meg operálni a BL-ben. Hozzáállásbeli, mentális problémák? A franc se tudja… De valamit sürgősen ki kell találni.
Másfél hétig még él a hangyafasznyi remény, de arra mérget ne vegyünk, hogy bayernék (sörös)tálcán kínálják fel a három pontot, a „yellow submarine” pedig hirtelen feltámad a tenger mélyéről és magával rántja a nagyszájú De Laurentiis egyletét. Rummenigge már pedzegette, hogy ők aztán győzni jönnek Manchesterbe, hiszen minden egyes megszerzett pont euró százezreket ér. De a december 7-i meccs csak egy a sok közül, olyan hetek következnek, amelyek komolyan befolyásolhatják azt, amit az elmúlt három hónapban felépítettünk. Szűk három hétre jut egy Liverpool (PL), egy Arsenal (ligakupa), egy Norwich (PL), egy Bayern (BL), egy Chelsea (PL) és megint egy Arsenal (PL) meccs. Ha ebből jól jövünk ki (magyarul még mindig listavezetők leszünk a bajnokságban), akkor irtó fontos lépésekkel kerül közelebb a legnagyobb álmunk. A nemzetközi porondon pedig legfeljebb marad a kisfiúk homokozója tavasszal, a tavalyi EL-nyolcaddöntőt talán ezúttal is elérjük…