Vígan átlépünk rajtuk?

Az első Bajnokok Ligája mérkőzésére készül a csapat! Előtte még egy masszív középcsapat látogat az Etihad Stadionba, amely könnyen kemény meccsé változtathatja a kellemesnek induló szeptemberi délutánt.

A bajnoki szünet alatt a válogatott meccsek során (szokás szerint…) néhányan megsérültek, és ami meglepetés: lemondott az ügyvezető!

A tegnapi nap folyamán lemondott Garry Cook ügyvezető igazgató, aki nem ütött meg túl udvarias hangot egy kiszivárgott e-mailben, amely Nedum Onuoha szerződéshosszabbítása során bonyolított, miután megtudta, hogy a fiatal játékos édesanyja rákos. Először tagadta, hogy az ízléstelen megjegyzést tartalmazó levelet ő írta volna, de végül pénteken benyújtotta lemondását…

A legutóbbi fordulóban Londonban  nagyon támadóan lépett fel a csapat, reméljük ez ma is így lesz! Az offenzív játék nagymértékben köszönhető annak, hogy a támadó harmadban játszó négyes tagjai között nem volt védekező típusú játékos, és annak is, hogy a szélső védők, és a középső középpályások remekül léptek be a támadójátékba, remek labdákat adtak.  Nem valószínű, hogy megismétlődik a tavaszi végeredmény (1-0), ami egyébként Mancini kedvenc meccseredménye…

Az átigazolási szezonban nem volt túl aktív a Wigan. A legnagyobb veszteségük, hogy távozott az Aston Villába Charles N’Zogbia, a legnagyobb nyereségük, hogy véglegesen leigazolták Boltonból Ali Al-Habsit, bár ha egy olyan hibát vét mint a tavaszi meccsen Silva góljánál, lehet, hogy az ománi kapus a City lesz nyereség!

Eddig még nem kaptak ki a bajnokságban és csak egy gólt kaptak! A Norwich Cityvel játszottak 1-1-es döntetlent otthon, 0-0-át Swanseaben, majd otthon legyűrték 2-0-ra a QPR-t.

A Manchester Citynél Roberto Mancini hivatalossá tette, amit már lehetett tudni, hogy ebben a szezonban a tavalyi évben a legjobb teljesítményt nyújtó játékosa, Vincent Kompany lesz a csapat kapitánya.

Akiknek kérdéses a játéka a Citynél: Nasri ujja eltört a francia válogatott meccsén bár Mancini szerint nem kapus, így ez nem befolyásolja, hogy kezd, vagy sem, de az egyik meccs előtti interjúban Mancio úgy nyilatkozott Tévez kezd a Wigan ellen, aki feltehetőleg Samir helyett kerül be a csapatba. Barry és Richards az angol csapatnál szedett össze kisebb sérülést. Hargreaves és Kolo Touré még nincs tökéletes kondícióban, míg de Jong első fordulóban összeszedett lábsérülése nincs még teljesen rendben.

A meccset a digisport plus közvetíti, stream itt található. Mivel továbbra is hiánycikk, várjuk a sopcastos linkeket!

A tavaszi City-Wigan beszámolója.

A legfontosabb Wigan elleni párharc, az 1999-es Divison Two play-off során: