Tovább szűkül a keret

Közeledik az átigazolási szezon vége (éppen itt lesz az ideje…).

Ennek elég biztos jele, hogy három újabb játékos távozott a csapatból, egyelőre mindegyikük kölcsönbe.

Az, hogy mi lesz a sorsuk még kérdés, de van esélyük fejlődni/bizonyítani, esetlegesen eladni magukat, és ami szintén nem mellékes: hárommal kevesebb fizetést kell a Citynek hetente elutalnia.

Az egyikük a fiatal német kapus, Loris Karius, aki a Bundesliga I.-es Mainz gárdájához távozott.

Karius 2009-ben került Stuttgartból Manchesterbe. A fiatal kapus (most nyáron töltötte be a 18. életévét), az U-18-as keret stabil tagja volt, tavaly már a tartalékcsapatban is pályára lépett.

Végigvédte a német korosztályos válogatottakat (U-16,-17,-18), most az U-19-es csapatba kapott meghívót.

A második távozó: Vladímir Weiss mégiscsak eligazolt, de nem végleg ahogy az első hírek szóltak (hiába egyezett meg a Manchester City és a Dinamo Kijev, Vladi nem akart Ukrajnába szerződni.), hanem csak az idény végig a spanyol Espanyol gárdájához került. A barcelonai csapat, és a City évek óta jó kapcsolatot ápol egymással, ennek eredményeként igazolt a szlovák szélső a La Ligába.

A harmadik játékos, egy sokkal nagyobb név: Roque Santa Cruz.

RSC nagy pechjére 2009 nyarán rögtön, hogy aláírta szerződését a csapathoz megérkezett Tévez és Adebayor is…

Sok lehetőséget nem kapott (24 meccs, 4 gól), másfél év után visszatért (szintén kölcsönbe) Blackburnbe.

Most a spanyol élvonalba visszajutó Real Betis gárdájában bizonyíthatja, hogy nem felejtett el focizni.

Santa Cruz gyakorlatilag egyetlen igazán emlékezetes meccse a Cityben, 2009. december 19-én a Sunderland ellen volt, ez pedig az első gólja: