„Túra LA-ben” – Micah naplója. 11. rész

Közeledik a túra vége, de Micah még most is ugyanazzal a lelkesedéssel mesél, mint az edzőtábor elején.

Ejt néhány szót a két spanyol ajkú csapattársáról, Zabaleta-ról és David Silva-ról, de folytatja Lescott cseszegetését is.

„Lescott cseppet sem boldog! Az utóbbi napokban mindenben elvertem, de még mindig keresi a revans lehetőségét. Elképzelhető, hogy előrukkol ő is egy naplóval vagy egy interjúval, de ezekre kevés esélyt látok, hiszen sok mindenről úgysem tudna beszélni. „Micah ebben győzött le, Micah megint legyőzött…” – mindenesetre kíváncsi leszek.

Ez a túra rendkívül hasznos volt. Erősödött a csapategység, együtt keltünk minden reggel és az egész csapatot jobban megtudtam ismerni.

David Silva

David Silva. Belőle csak annyit látok, hogy jön edzésre, aztán meg hazamegy, pedig nem az a csendes srác, ahogyan legelőször megismertem, sőt nagyon is nyitott volt az egész túra alatt. Rendkívül beszédes és angolul is egyre jobban beszél.

Gael Clichy is egy remek gyerek! Szerény, aki egy kis színt tud vinni a pályára és azon kívülre is. Ő és Stefan Szavics szerintem évekre bebetonozhatják magukat a csapatba. De egy játékosról még beszélnem kell, aki nagyon hiányzott erről a túráról. Pablo Zabaleta az, aki Argentínával a Copa Américán szerepelt. Ő az egyik legjobb ember, akivel valaha is találkozhatnál, nem nehéz nem szeretni, mert mindig 100% felett teljesít.

Tudom, hogy riválisok vagyunk, hiszen egy poszton játszunk, de csak jókat tudok róla mondani és örülni fogok ha megint találkozhatunk Manchesterben.

Most megyek, mert megnézzük az UFC ketrecharcosok edzését. Holnap erről mindent elmesélek illetve szót ejtek a következő szezonról is. Az lesz az utolsó naplóbejegyzésem, ugyanis az LA Galaxy meccs után repülünk haza.

Micah”