„Túra LA-ben” – Micah naplója. 3. rész

A csapat elkezdte az alapozást és már teljes gőzzel készül a következő szezonra.

Micah erről bővebben is mesél a posztban, emellett szó esik a híres Rodeo Drive-ról és arról is, hogy Hart baseball labdákat hajigált az edzés végén.

„Nem volt jó napjuk a napilapoknak vasárnap Angliában, ugye? Az egyik kitalálta, hogy 100 ezer fontos heti fizetést követelek az új szerződésemben. Ez azért nonszensz. Lövésük sincs a részletekről, ezt is csak azért agyalták ki, hogy minél pénzéhesebbnek tűnjek, elég kiábrándító…

Visszatérve az Államokba: rendesen belekezdtünk a melóba, keményen dolgozunk az edzéseken, persze egy-egy tréfa is felüti a fejét a foglalkozásokon. Ilyen volt az is, mikor Vincent Kompany megjegyezte, hogy valamit kezdenem kéne a „hónaljkutyámmal”, mert már őrületes méreteket ölt. Ne értsetek félre, de én a férfias külső híve vagyok, és szerintem Vinny egy kicsit eltúlozta a dolgot.

Tegnap csak egy edzésünk volt és Nigel-lel, Wrighty-val, Vincent-tel és Gael-lel úgy döntöttünk, hogy délután elmegyünk vásárolni a Rodeo Drive-ra. Vettem pár pólót de semmi több.

Ma egyébként egy egyetemi pályán edzettünk és Roberto eléggé megizzasztott minket. Kis csoportokra osztottak, én Lescott-tal és Vlady Weiss-szel voltam egy csapatban. Vlady amúgy piszok gyors, ennek ellenére lefogadom, hogy ha lenne egy sprint háziverseny, tuti, hogy dobogós lennék.

Az edzésen véletlenül egy baseball labda landolt közénk, ami jól is jött Joe-nak, akit felkért a Los Angeles Dodgers baseball csapata, hogy a holnapi meccsen végezze el a kezdődobást.

A tréning végén aztán gyakorolta is a dobásokat, néhányan elhatároztuk, hogy vele tartunk holnap és megnézzük, hogy mit fakít. Az a jó Joey-ban, hogy élvezi az életet és általánosságban minden sport területén képben van és bátran néz szembe bármilyen kihívással.

Elég nagy lesz a felhajtás körülette, jön a fotósunk, Sharon és a CityTV munkatársai is, hogy megörökítsék a nagy pillanatot. De a többit majd csak holnap.

Sziasztok!”