A mumus újra lecsapott

2-1-es vereséget szenvedett a Manchester City az Everton vendégeként a Goodison Parkban. Az első félidőben eldönthette volna a mérkőzést Mancini csapata, de a számtalan ziccerből csak egyet tudott értékesíteni a manchester-i gárda.

Mázli, hogy az ötödik Spurs csak ikszre volt képes a Blackpool ellen.

Beharangozó posztunkban szóltunk róla, hogy a kisebbik liverpool-i csapat igazi mumusunk hosszú ideje. Nos, a voodoo varázslat tovább folytatódik, mert David Moyes brigádja megint átlépett rajtunk.

Úgy kezdtük a mérkőzést ahogy kellett: irányítva a játékot, ziccereket kidolgozva uraltuk a meccset. Ennek a 28. percben meg is lett az eredménye, mert Yaya Touré egy remekül eltalált lövésével megszerezte a vezetést a Manchester City. A gól után további helyzeteket dolgozott ki a csapat, a legnagyobb talán Patrick Vieira-é volt, aki nyolc méterről képtelen volt eltalálni a kaput. Ebben a játékrészben egyértelműen David Silva volt a csapat legjobbja (ő adta a gólpasszt Yayának is), akit képtelenek voltak tartani az Everton védői. Az első félidőben tehát semmi jel nem utalt arra, hogy Phil Neville-éknek lehet valamennyi keresnivalójuk.

Mancini nyilatkozata: „Hihetetlen ahogy elveszítettük a meccset… Az első félidő után azt hittem, hogy képtelenek vagyunk elveszíteni ezt a mérkőzést. Rengeteg lehetőségünk volt arra, hogy nyerjünk, de a végén túl mélyen védekeztünk, az Everton pedig hosszú labdákkal operált, aminek meg is lett az eredménye. Ez történik ha nem koncentrálsz 90 percen keresztül. Kedden 100%-on kell pörögnünk.

Szerencsére a londoni üldözőnk csak egy pontot tudott faragni a hátrányán, mert a Blackpool 1-1-re remizett a Spurs ellen. A Tottenham és a Manchester City között így hat pont a különbség, amely kedden változhat, ugyanis a két csapat aznap az Eastlands-en mérkőzik meg egymással. Ezen a mérkőzésen már valószínűleg visszatér a két hiányzó, Carlos Tévez és Micah Richards is.