Csak ELőre

manchester city bayern münchen bajnokok ligája összefoglalóAmit vártunk a srácoktól, azt abszolút végrehajtották: szépen búcsúztunk a Bajnokok Ligájától. Egy félidőn keresztül élt a remény, ám a Villarreal otthon sem tudta feltartóztatni a nápolyi gépezetet, így bekövetkezett az, amire már sokan felkészültünk. Régi jó ismerősünk, az Európa Liga küzdelmeiben folytathatjuk tovább a nemzetközi szereplésünket.

„Csak ELőre” bővebben

A Bajnokok Ligája csapat

Az utolsó a szezonban?

„A Bajnokok Ligája csapat” bővebben

„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”

Eljött hát az utolsó forduló a nagyok homokozójában, ahol ma este kiderül, hogy az élet valóban annyira igazságtalan-e, mint ahogyan azt sokan gondoljuk. Mert bizony valljuk be őszintén, igazságtalan lenne, ha ma nem a Napoli menne tovább a Bayern mellett a csoportból. Látványos játékukkal és fanatikus drukkereivel kivívták még a semleges szurkolók szimpátiáját is.

Nem utolsó sorban pedig a pályán is bizonyítottak ellenünk, így tényleg úgy tűnik, hogy rászolgáltak a továbbjutásra. De, hogy ez a gyakorlatban meg is valósuljon, le kell még játszaniuk egy mérkőzést a csoport leggyengébb együttese ellen idegenben. Egy minimális győzelemmel már megdicsőülnek Mazzarri fiai, nekünk pedig egy bajor verés is kevés lenne. A sorsuk tehát a saját kezükben van az olaszoknak, nekünk pedig nem marad más, mint bízni a fentebb is említett közhely könyörtelen szépségében.

„„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”” bővebben

Padlót fogtunk a BL-ben

Kedd este nagy pofont kaptunk a nápolyiaktól. Akkorát, hogy még most is csillagokat látunk magunk fölött. Habár még nincs minden veszve – mert az esély továbbra is megvan arra, hogy felálljunk ettől a bődületes sallertól – a csodával lenne egyenértékű a továbbjutás. Mondhatnánk azt is, hogy a szorítóban elkezdtek ránk számolni. Mindezt magunknak (és persze Mancininek...) köszönhetjük, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy a keddi meccs sorsdöntő a csoportból való továbbjutás szempontjából, a „majd csak lesz valahogy” és az „egy döntetlenre mindenképp jók leszünk” ide vezetett. Az idei BL-kiírás egyik legerősebb kerettel bíró csapata nem lesz képes kvalifikálni magát a kieséses szakaszba.

„Padlót fogtunk a BL-ben” bővebben

Az Európa Liga legnagyobb esélyese

Ez a nápolyi keményebb volt mint amire számítottunk… Otthagytuk a fogunk a Vezúv lábánál emlékbe, nem jó érzés, de ez van.

Kezdhetünk imádkozni  — és mivel az ritkán használ —, aztán készülni az EL-re. Bár még nem jelent meg a „kalandod itt véget ért felirat”, de egyre élesebben kezd kirajzolódni a távolban…

„Az Európa Liga legnagyobb esélyese” bővebben

A mai menü: egy szelet kemény nápolyi

Ismét teljes sebességre kell, hogy kapcsoljon a csapat.

A szombati Newcastle elleni bajnoki után már Olaszországban vannak a srácok, hogy a nehéznek ígérkező bajnokok Ligája meccsen mérkőzzenek meg a Napoli gárdájával.

„A mai menü: egy szelet kemény nápolyi” bővebben

Guardiola vagyok

manchester city villarreal összefoglaló mancini guardiolaMegérkeztünk Spanyolországba, a soros BL mecsünkre. Mindenképpen győzni kell a Villarreal ellen!

A bajnokin nagyon jól megy, itt az ideje, hogy felpörögjünk a Bajnokok Ligájában. Ma győzni fogunk, erős a csapatom!

Ismét rotálok, cserélnem kell, sok a meccs, sok jó játékosom van. Szavicsnak kell meccsrutin, a bajnokin is lehet, hogy be kell vetnem Kompany kiállítása után. A két szélső bekket mindig cserélem meccsről-meccsre. Nasrit is muszáj játszatnom, és Milner is remek formában van. Még jó, hogy ilyen csapatom van!

„Guardiola vagyok” bővebben