„Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!”

Eljött hát az utolsó forduló a nagyok homokozójában, ahol ma este kiderül, hogy az élet valóban annyira igazságtalan-e, mint ahogyan azt sokan gondoljuk. Mert bizony valljuk be őszintén, igazságtalan lenne, ha ma nem a Napoli menne tovább a Bayern mellett a csoportból. Látványos játékukkal és fanatikus drukkereivel kivívták még a semleges szurkolók szimpátiáját is.

Nem utolsó sorban pedig a pályán is bizonyítottak ellenünk, így tényleg úgy tűnik, hogy rászolgáltak a továbbjutásra. De, hogy ez a gyakorlatban meg is valósuljon, le kell még játszaniuk egy mérkőzést a csoport leggyengébb együttese ellen idegenben. Egy minimális győzelemmel már megdicsőülnek Mazzarri fiai, nekünk pedig egy bajor verés is kevés lenne. A sorsuk tehát a saját kezükben van az olaszoknak, nekünk pedig nem marad más, mint bízni a fentebb is említett közhely könyörtelen szépségében.

Régi nagy álmunk vált valóra azzal, hogy idén végre indulhattunk a Bajnokok Ligájában, az arab hatalomátvétel óta az egyik legfőbb cél volt a BL-indulás (a Premier League megnyerése ugye a másik, de arra se kell már sokat várni). Az álom azonban ma valószínűleg véget ér. Ezt pedig csakis saját magunknak köszönhetjük, hiszen két hete két pontos előnnyel utaztunk Nápolyba, ahol sikerült nagyon komolyan megközelíteni a müncheni produktumot, így a Napoli röhögve előzött meg minket a csoportban.

Jó persze, ránk lehet sütni, hogy túl negatívan állunk hozzá a ma estéhez, de sajnos a realitás kínzó árnyéka újból és újból fölénk kúszik, így pedig nehéz bízni a Mancini által emlegetett 30%-os továbbjutási esélyben, ami a következőképp néz ki: nem elég megvernünk a Bayern-t, fohászkodnunk kell Allah-hoz, hogy a nullapontos Villarreal közben legalább ikszeljen Cavani-ék ellen. Pontazonosság esetén szintén az olaszok a továbbjutók az egymás ellen elért eredmények alapján. Nem túl bonyolult tehát a képlet, pusztán a csoport mindkét meccsén bízni kell a hazai pálya előnyében és persze némi szerencsében.

Az Etihad-ban egyébként elég jól muzsikál a csapat. Leszámítva a szeptemberi Napoli elleni döntetlent, eddig minden ellenfelünket elpáholtuk otthon. Sőt, ha emlékeim nem csalnak, legutoljára tavaly decemberben szenvedtünk vereséget hazai pályán, akkor a „Toffees” volt jobb nálunk. Az „FC Hollywood” veretlenül érkezik hozzánk – ami a BL-t illeti persze -, mindössze egy nápolyi döntetlen „csúfítja” eredménysorukat. Jelenleg vezetik a Bundásligát, bár ott idegenben összeszedtek már két zakót és egy döntetlent is. Ennek ellenére meg kell jegyeznünk, hogy a BL-ben nagyon megy a szekerük, nem csak eredményesen, hanem egyben jól is játszanak.

Ami a kezdőcsapatokat illeti, nálunk biztos hiányzónak egyedül Kolarov számít, míg Richards játéka még kérdéses. Valószínűnek tűnik tehát, hogy a csapat a Clichy-Zabaleta szélső védőkkel fog felállni. Középen a Kompany-Lescott kettősre lehet számítani, míg a hétvégén játszatott, és pár napja a médiában siránkozó Kolo Touré játékától inkább eltekintenénk. A középpályán Silva és Yaya biztos kezd reményeink szerint, melléjük még Barry, Nasri, Milner és AJ kerülhet, míg a támadósorban a forma alapján a Balotelli-Agüero kettős kezd. Bayern-éknél viszont több hiányzó is lesz, Schweinsteiger sérülés, Kroos és Robben influenza miatt el sem utazott Manchester-be, Müller és Gómez pedig állítólag szintén megfázással küzdenek, így biztosat majd csak a kezdéskor tudhatunk róluk. Heynckes a pletykák szerint egyébként olyan játékosoknak is bizonyítási lehetőséget ad ma este, akik eddig relatíve kevesebbet játszottak. Ott lehet a kezdőben ugyanakkor a tavalyi vendégmunkásunk Jérome Boateng, aki anno az egyik edzésen ölre ment Balotellivel.

A bejegyzés végét nem szeretném feleslegesen elnyújtani, legyen elég annyi, hogy én személy szerint egy City-győzelemmel lennék csak elégedett, minden más eredmény csalódás. Az a minimum, hogy megmutatjuk, hogy a müncheni meccs csak egy apró malőr volt, és tudunk mi a BL-ben is olyan jó teljesítményt nyújtani, mint a bajnokságban. Bár minimális esély még van a továbbjutásra, a papírforma az elbukásunkat jósolja előre. Ezt pedig legalább viseljük el büszkén, emelt fővel, és egy Bayern felpofozással melegítsünk a tavaszi Európa Ligára. Nekem pedig hamarosan nagyon sok pizzát kell majd sütnöm…

Elrettentésnek itt van a szeptemberi meccs összefoglalója:

A meccset a DIGI Sport élőben közvetíti, streameket pedig itt tudtok böngészni.