Bye-bye, BL

Újabb BL-szezon a múlté, és ha nem is történt jelentős fejlődés a csapat életében ezen sorozatban, a tavasz csak megadatott az egyszeri City-szurkolónak is. Ez talán még akkor is tálovinak tűnt, amikor már a tékóver után voltunk 2009-ben, és a tét nélküli meccshez képest neves Gamper kupán megvertük a Nou Campban a Barcelonát. Sokaknak ott tűnt fel az azóta elkurvuló Weiss játéka, de a kapitányunk is még Richard “Félisten” Dunne volt…

Azóta letelt két edző ideje, és most már valódi ki-ki meccset vívtunk a pár éve Európában egyeduralkodó Barcelonával a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. A dolgok kellő megvilágításába helyezése, vagy mi. A legtöbb dájhard (az utsó gagyi szó) City fan életében, ha más nem, akkor utólag ez a meccs is egy jelentős mérföldkövet jelent majd. Még attól a körülménytől is szívesen eltekint a romantikus lelkű drukker, hogy közben elköltött a tulaj vagy trillió font sterlinget.

Bevallottan szimpatizáltam az első meccsen mutatott hozzáállásunkkkal és játékunkkal, legalábbis az alapvetőségek a taktikánkban szerintem igenis helytállóak voltak, és többé-kevésbé (legyen inkább többé) a megvalósítás is. Ennélfogva természetesen most is tetszett, amit láttam. A Camp Nouba mindenki kiszopni jár, végül is mi is eleget tettünk a tradíciónak, de annyira elrejtettük az utolsó percekre a vereséget jelentő kapott gólt, hogy ez szinte fel sem tűnt. Főleg nem az egyenlítő góltól felbuzdult Kompanyt éltető szurkolóknak (régi vid, nyugi) a stadionban.

A kezdőnk talán a lehető legjobb volt, egyedül azt furcsálltam (majdhogynem meghamisíthatatlan tárgyi bizonyítékaim is vannak), hogy Kolarov úgy kezdett, hogy gyakorlatilag nem volt kinek beadnia. Agüero valóban nem a legjobb célpont volt a meccsen, miután, hm, egy kissé játékon kívülre szorult az este folyamán. No de legalább lesérült, sőt állítólag már a 3. perctől kezdve érezte sonkaláncát a térdét. Semmi gond, elvégre a legeffektívebb formációnkban Jovetić is tudja őt pótolni viszonylag jól, a mindig fitt és harcrakész… Óhogybasznámeg.

Messi még akkor is főszereplő volt, amikor épp mindenki Agüerora koncentrált

A második félidőben már jöttek a hasznos Kolarov centerek, hogy az azokból keletkező helyzeteket könnyűszerrel dobjuk el magunktól, hogy aztán Messi beleunjon a sok kihagyott ziccerbe, és gólt szerezzen.

Lescott nekem flashback volt. Szerintem egy detto Demichelist hozott a meccsen, csak a bíró nem kért a dejavuból, és poénból nem őt állította ki, hanem Zabaletát. Lescott ugyanis csinált atomfaszságot (egy elmaradt tizi Messinek), majd volt pár álomszerű – nem túlzás – mozzanata. A becsúszás Neymar ellenében tanítanivaló, mint ahogy szorított helyzetben a suta lábkoordinációja ellenében bemutatott passzai is olykor kajak élményszámba mentek. A második félidőben – akárcsak az Etihadban Demichelis, akinek pazar meccse volt a kiállításig -, mint aki hirtelen tudatában lett saját önkorlátoltságának, elkezdett pont úgy bénázni, ahogyan azt amúgy a mozdulatai predikálják.

Az első gólt előtt, vagy amikor hálátlan fogadónak bizonyultak a barcások a gólhelyzet félkínálásakor már Demichelis legszebb napjait idézte. A két delikvens pár idei megoldása legalább olyan fájdalmas tud lenni, mint Busquets arckifejezése a világ leghétköznapibb szabálytalansága után. Imádom Joleont, mert szinte egyforma királyok voltak Vinnievel a bajnokságot nyert szezonban, de kéne egy fullos megoldás Kompany mellé a két veterán helyett. Igazából Denayerrel vagy Rekikkel is maximum pont ennyire néztünk volna ki szarul hátul.

VK: Mi a büdös picsaaaa?!

Milnernek örültem, mert Silva és Nasri, mint kváziszélső játékosok nem jelentenek megfelelő biztosítást akkor, amikor egy Barca-szintű ellenfél támad, meg amúgy is, Jimmy aztán tényleg megérdemel ilyen esélyt, mégha a foci nem is egy merő szentimentalizmus. Szóval Silvát megfosztottuk az olyan feladatoktól, ami neki amúgy is derogál, és még a München elleni idegenbeli meccs hőse is játszott. Más kérdés, hogy nem élt a lehetőséggel, és ha nagyritkán meg lehetett volna találni a meccsen állítólag pályára lépő Agüerot a tizenhatoson belül, akkor jött egy kurvaszar beadás. Persze ettől még mernénk nem imádni Jimmyt.

A mérkőzés érdemi része amúgy 20-25 perc után le is zárulhatott volna, egy tizi és egy szabályos gól megadása maradt el a vendéglátók számára, de korrekt volt a bírótól és a partjelzőtől, hogy némileg még izgalomban tartotta a közönséget. Akkor még nem tudtam, hogy a csávó egyszerűen totál szenilis. Szarabb volt a múltkorinál, tovább nincs is értelme kifejteni. Kompanynál, Fernandinhonál és Zabaletánál is minimum egy olyan faultot számoltam, amit nemcsak angol, de józan ítélőképességű játékvezető továbbengedne. Kapitányunk végül még sárgát is kapott annál az esetnél, amikor Neymar belefáradt a közös versenyfutásba, és egy esés kíséretében megpihent.

A második félidőben már nekünk is járt volna a tizi, ezért a bíró inkább kiállította egy játékosunkat. Egyébként a meccs legszarabb ítélete nálam nem is a két tizis esethez fűződik (ez már sokatmondó), hanem ahhoz, amikor Džeko és Piqué azonos mértékben húzták egymást, majd a labdával egy pillanatig sem foglalkozó Piquéról szépen lefordult a bosnyák, hogy meginduljon egyedül – a kétségtelenül még távol lévő – kapura. Nem indulhatott, mert befújtak rá egy szabálytalanságot. Egy percre rá természetesen változott is az eredmény, nem a javunkra.

No de nem lényeg a bírózás, az első meccsen sem volt az, mert nem azon múlt, ráadásul kifürkészhetetlen, hogy ki járt igazán szarul/jól a két meccsen látott hercehurcával, de csúfság lenne kijelenteni, hogy a Barcát hozzásegítették volna a továbbjutáshoz, sőt egyenesen faszság. Teljesen megérdemelten jutott tovább a Barca, de mi meg teljesen jól meccseltünk szerintem velük végig, és egy következő szezonban még több önbizalommal lehet kiállni.

“Nem iszok többet”

Kompany gólja fincsi volt, mert ha valaki, ő igazán megérdemelte. Szó se róla, Messi beszopatta vagy négyszer ma egy-egy szép csellel, de ő mindenkivel ezt teszi, ha épp úgy tartja kedve. A BL-ben általában úgy tartja a kedve, ez maradjon meg az ő perverziója. Legfeljebb tehát Kompany nemlétező rosszakarói hoznák fel ezt egy ilyen napon, amikor valóban igazi fűrerként és kapitányként viselkedett végig a pályán. A Barca játékosai nagyon meglepődtek azon, hogy egy szabályos gólt valóban megadtak, ezért tömegestül rohanták le a bírót, és reklamálták nála a konzisztencia bárminemű meglétének hiányát.

Megint az van, hogy jön a bajnokság, ahol bár szinte célegyenesben a Chelsea, még nagyon is van miért játszani. A múltkori posztban írtam, hogy a Stoke elleni meccsen újra kezdek majd igazán beszarósan izgulni, hát akkor az még nem a Wembley látomásától felizgult Hull brigád, amelyhez ráadásul idegenben látogatunk. Természetesen mint egyedüli angol csapat, aki szerdán lépett pályára, mi kezdjük a fordulót szombaton.

Ha nem nyerünk, a Chelsea pedig behúzza a meccset a Villa Parkban, akkor alig pislákoló lesz a remény. De ha fordítva alakul… Kurva fontos meccsek jönnek már csak, és jó lenne, ha mindenki úgy cselekedne, ahogyan azt Kompany test- meg igazi beszéde indikálná.