Padlót fogtunk a BL-ben

Kedd este nagy pofont kaptunk a nápolyiaktól. Akkorát, hogy még most is csillagokat látunk magunk fölött. Habár még nincs minden veszve – mert az esély továbbra is megvan arra, hogy felálljunk ettől a bődületes sallertól – a csodával lenne egyenértékű a továbbjutás. Mondhatnánk azt is, hogy a szorítóban elkezdtek ránk számolni. Mindezt magunknak (és persze Mancininek...) köszönhetjük, hiszen tisztában voltunk azzal, hogy a keddi meccs sorsdöntő a csoportból való továbbjutás szempontjából, a „majd csak lesz valahogy” és az „egy döntetlenre mindenképp jók leszünk” ide vezetett. Az idei BL-kiírás egyik legerősebb kerettel bíró csapata nem lesz képes kvalifikálni magát a kieséses szakaszba.

„Padlót fogtunk a BL-ben” bővebben

A mai menü: egy szelet kemény nápolyi

Ismét teljes sebességre kell, hogy kapcsoljon a csapat.

A szombati Newcastle elleni bajnoki után már Olaszországban vannak a srácok, hogy a nehéznek ígérkező bajnokok Ligája meccsen mérkőzzenek meg a Napoli gárdájával.

„A mai menü: egy szelet kemény nápolyi” bővebben

A harmadik egy héten belül

Sikerült egy héten belül megnyerni a harmadik meccsét is a csapatnak.

Egy kicsit nehezebben ment ma, de meglett a három pont, és a Premier League élén magabiztosan áll a Manchester City!

Minden okunk megvan a mosolygásra!

„A harmadik egy héten belül” bővebben

3:11

3:11.

Ennyit termelt a csapat néhány nap alatt! A két pompázatos győzelemről mutatunk meg néhány fotót!

3:11!

És még nincs vége a hétnek!

„3:11” bővebben

Visszatérés a valóságba!

Visszatér a csapat az álmok színházából a valóság földjére ma este.

1:6 ide vagy oda folytatódik a mókuskerék a Liga Kupában! Tehát: komolyan kell venni a mai meccset is srácok! Egy kicsit komolyabban mint ahogy Mario és Kun viselkedett az Old Trafford kispadján.

„Visszatérés a valóságba!” bővebben

Manchesteri BL hangulat

Néhány videó következik hajtás után a manchesteri lelátói hangulatról. Aztán két interjú a meccs után, és egy emlékezetes mozdulatsor:

„Manchesteri BL hangulat” bővebben

Az erő felmérése

Az év 42. hete igencsak embert próbáló feladatok elé állítja a Manchester City játékosait.

A most következő két meccsen kiderül mennyit is ér igazán a csapat.

Előre és visszatekintés a BL-re, és a PL-re:

„Az erő felmérése” bővebben

Tovább a Miki Egér Kupában!

Simán továbbjutott a tizenhat közé a Manchester City „B” a Carling Cup sorozatban a címvédő testén keresztül!

Rengeteg debütáns, visszatérő, pályán rég látott játékos, egy jó kis téttel bíró felkészülési meccs.

„Tovább a Miki Egér Kupában!” bővebben