Soha, semmikor nem látott szünet, pláne idény közben. Soha, semmikor nem látott körülmények.
Az újraindult bajnokság elejéről és az FA kupaleégésről szól ez a végigpörgető poszt.
De nem szabad elfelejteni visszakaptuk a játékunk, most csak ez a lényeg. Sokáig ez is bizonytalan volt.
A City meg? Olyan, amilyen. Olyan, mint volt. Tipikus City.
Ülünk a hullámvasúton. Visszakacsintás az újra indulás utáni meccsekre.
A lant letétele előtt február végén Leicesterben pontot tett az ezüstérem kérdésére a csapat, aztán szuper eredménnyel zárult madridi odavágó.
A ligakupadöntőn az Aston Villa megpróbált minden tőlük telhetőt, de ez a serleg hozzánőtt a City-hez. A Sheffield Wednesday nem adta magát könnyen, de ott a továbbjutás volt fontos az FA kupában.
A derbi. A derbi meg tökéletes példája az idénynek. Ederson rémálomba illően rossz napja volt. Nyilván az ő helye nem forog veszélyben, de lett, akié igen: Zincsenko első tétmeccse volt azután, hogy a Spurs ellen kiállították (és ezzel kvázi a londoniak kezébe nyomta a három pontot) ez volt az első bajnokija, ami kezdett. Angelinho-nak az őszi derbi lett a végzete, lehet Oleksz sem jár jobban?
A bajnokságot úgy kezdtük újra, hogy semmi, de semmi izgalmas nem történhet a csapattal. Erről a brutál szezont toló ’pool és a a dobogót fel is adó Leicester is tett.
A fontos teendők az FA kupában vártak (volna) a csapatra, de a nem túl magas léc sem volt elég alacsony. Egy sima kupameccs Newcastle-ben, majd egy sima vereség az Arsenaltól a Wembley-ben.
A ’castle ellen még Bravo állt a kapuban, sok dolga nem volt, amit kellett, megoldott. Ez megszokott dolog, azért érdemel említést, mivel Claudio lesérült, bizony lehet, ez volt az utolsó meccse.
Magára a találkozóra kár sok szót pazarolni. A hazaiak nem akartak továbbjutni, az kurvaisten. Darlow és az uszkve nyolc védője amit tudott, azt megtett azért, hogy ne legyen nagy a vereség de kb. ennyi. Az első félidő vége előtt már világosan látszott: Kevin megbarátkozott a büntetőrúgással.
A második félidőben Sterling akkora gólt lőtt, mint a ház. Továbbjutás: pipa.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Az újrakezdés után már volt egy randi (erre mindjárt visszatérünk), ahol még bukott Arteta, de a Wembley-re szépen megkeverte a kártyáit.
Önbizalma megvolt az egész Arsenalnak, a héten behúzták a Liverpool elleni meccset, aztán bejutottak a kupafináléba (hogy aztán verje őket rögtön az Aston Villa, bebiztosítva, hogy emberemlékezet óta nem látott mélyen végezzenek a tabellán..)
Szóval ott volt Mikel a félsz, hogy azt is tudja, melyik City játékos mikor végzi el a nagydolgát meccsnapon, ez most beigazolódott. A mesternek megmutatta a tanítvány és a többi frázis. De bejött.
Pep legnagyobb furmánya az volt a meccsre, hogy a 6-os poszton játszó Gündogan mellett De Bruyne kapott szerepet. Sem Ferna, sem Rodi helyett Ilkay kezdett és a 6-os 8-as poszt között ingázó Kevin.
Ez nem igazán ízlett neki. Messze járt a támadósor mögött, amelyben most Silvának kellett (volna) agyként funkcionálni. De nem ment.
Nem csak Merlin, kb. az egész csapat fásult, bénult volt. Egyedül De Bruyne nem volt az, de az első félidőben messze volt az elől lévőktől, a másodikban meg a többiek nem tudtak mit kezdeni a labdákkal (Kevin is a szokásosnál feszültebb volt, sokkal nyugodtabb normál esetben a játéka).
Nem tudott senki pluszt hozzáadni semmihez. Az Arsenal várta a hibákat és a hibák jöttek, köszönték szépen. Nem játszottak ők sem jól, de tudatosak voltak. Vártak, az adódó lehetőségeket kihasználták.
Igen, egy ilyen meccsen látszik, hogy mennyire hiányzik Agüero. A kreativitás mélypontja. Az újraindulás utáni legfontosabb meccsen persze, mikor máskor?!
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Talán az egyetlen jó hír: a Wembley-ben debütált az új mez.
Én örülök neki. Jobb lett, mint az előző. Folytatva a tavaly megkezdett sort, idén már mindhárom mezen megtalálható motívum Manchesterhez lesz köthető.
Aki nem tudja miért is van ez a mintázat a mezen, az keressen rá a ’manchester’ és a ’mosaics’ szavakra a google-ben.
Szóval, vissza az elejére. Az erőltetett menet első állomása az Etihad volt, Arteta hazatért.
Hétköznap, késő este (magyar idő szerint), zuhogó eső (british summertime, ugye), de végre foci!
Az elmúlt időszak közbeszédét (nálunk is, pláne a zátonyon) a Covid-19 és a George Floyd halála után berobbant Black Lives Matter mozgalom uralja.
Ez megjelent a pályán, pályán kívül és a játékosokon, azaz ezek a (a nagyon is fontos) témák a meccs előtt és a mezeken megjelentek. Egy részük végigkísérte az idényt, természetesen.
A stadion természetesen üres, szurkolói hangokat a tv-ben lehet csak hallani így végre értelmet nyertek az Emptyhad poénok. Ezért is volt jó néha egy-egy német Sky Sport streamet elkapni, ott a kommentátorok nem rizsáznak annyit, így simán lehetett hallani a kispad és a játékosok ill. a játékosok egymás közti kommunikációját. Ez sem volt mindennapos élmény, eddig.
Az első meccs nagy meglepetése Eric García volt, hogy a fiatal spanyol a restart után mondhatni alap embere lett a kezdőcsapatnak. Mondjuk ez nem Edersonon múlt, mert a 83. percben úgy letarolta szegény srácot, hogy azt hihettük: nagy a baj. Szerencsére nem lett az.
Arteta egy csinos karácsonyfa alakzattal próbálta elkerülni a legrosszabbat, nem sikerült. Ehhez kellett egy komoly sérülés, Pablo Marí (akinek ezzel véget is ért a szezonja) helyett bejött David Luiz. Bad luck.
Nem mondom, hogy Luiz ámokfutása nélkül nem nyer a City, de kellett ez a nem kis segítség. Cserébe a Wembley-ben egy hónapra rá Luiz lett a legjobbja az Arsenalnak. Ez már csak ilyen.
Ami még kiderült: Kevinnek már jól áll a büntetőrúgás és Sterling képes balfaszkodás nélkül beverni a labdát.
Gündogan pedig az, akit sokan nem értenek, nem értik mi a szerepe, miért ő volt Pep első igazolása.
Ezen a meccsen is megmutatta, hogy a 6-os pozícióban mennyit hozzá tud pakolni a játékhoz, a játékhoz, ami nagyon rendben volt így elsőre (még egyszer: köszi, Luiz!). Klopp is annyit tudott mondani (kábé), hogy wow, és ettől a City-től vagyunk mi 20+ pontra. Elképesztő mondjuk, tényleg.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Második meccs az új világban: Burnley, otthon. Újra sima győzelem.
Ederson előtt egy bőven kacska védelem, olyan amilyet nem szívesen látunk. Cancelo-Otamendi-Fernandinho-Zincsenko. Ez ellen a Burnley ellen nem csak elég is volt ez a négyes, de jók is voltak.
Sajnos ritka alkalom idén, ezért külön meg kell említeni: Bernardo nagy meccse volt. Ahogy Fodennek is, olyan természetességgel lőtte a gólokat, adta a passzokat, hogy tényleg élmény volt nézni.
Mivel Mahrez is bitang jó napot fogott ki, így tényleg nem volt meglepetés az 5:0.
Ez a meccs két dolog miatt kerülhet be a históriáskönyvekbe: itt játszotta az utolsó 11 percét City mezben Sané.
Leroy úgy ment, amilyen az elmúlt másfél (lassan két éve) volt. Egy lábjegyzet lábjegyzete, ennyit érdemel a City nagy históriáskönyvében. Ezeket a mondatokat is kár ráfecsérelni.
A másik: itt sérült meg Agüero. A franc gondolta, hogy az első félidő végi szitu azt jelenti, hogy imádkozni kell
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: