Volt egyszer egy Benfica B

logo_redes_400x400.jpgA jelenlegi keretből hárman voltak Benfica játékosok (Bernardo, Canelo és Ederson), de a közelmúltban is került Lisszabonból Manchesterbe játékos (pl.: Javi García).

A Benfica és B csapata az a csapat(ok), amelyre figyelnek a nagyok, így a Manchester City is.

Alig több, mint hat éve.

Benfica B – Académico Viseu

A Benfica tarcsi elég karajos. a kapuban Oblak. Előtte Jardel ma a Benfica középhátvédje.

Lindelöf a szomszédban nyomul. André Gomes a sérülésén próbál túlleni, a héten láthattuk, hogy feltűnt már (még csak mint látogató) az Everton edzésén.

Hélder Costa és Ivan Cavaleiro a Wolves feljutásakor parádézott, de a PL már nagy falat volt nekik, vissza is tértek a Champo-ba, az előbbi a Leeds az utóbbi a Fulham játékosa most.

image

De két fickó volt a pályán, akik a minket igazán érdekel, Cancelo és Bernardo Silva.

Bernardo egy év múlva már Monacóban volt, soha nem lett az A keret tagja, egy meccs jutott neki a felnőttek között, csakúgy, mint Cancelo-nak, aki pedig Valencia felé vette az irányt.

Nagy nevek ide, vagy oda, ez a gárda nemigen szólt bele a bajnoki címért folyó harcba, de épphogy megcsípték az ötödik helyet.

De mint tudjuk, egy B csapatnál  nem az eredmény, hanem a képzés a fontos. Az meg nagyon megy arrafelé.