Nyári játékoskeringő

Újabb nyár. Újabb átigazolási időszak.

Mi felvesszük a fonalat a nyáron, ez martínez1698  bemutatkozó posztja az oldalon, reméljük lesz még pár tucatnyi.

Sokak számára nemcsak a legunalmasabb része az évnek, hanem a legidegesítőbb is, mivel a csapból is nagyobbnál nagyobb álhírek folynak. Azért persze nem minden hír alaptalan, de a helyzetet nem segíti, hogy csapatunk nem szűkölködik anyagiak terén, így szinte minden épkézláb játékos neve mellé odakerülhet a City logó egy 3 soros cikkben.

Tavaly mindezek ellenére a vezetőség behúzta a kéziféket, és minden eddiginél komolyabban jelezte, vége a – sokak számára – végtelen és „eszetlen” pénzköltésnek. Mindössze Mahrez érkezett a rekordokat döntögető keretbe.

Idén viszont nem lesz ilyen egyszerű a helyzet. Kapitányunktól végleg elköszöntünk, David Silva is már csak egy évig szórakoztathat minket, valamint jó pár kérdőjel felmerült még mások esetében.

Nézzük is meg kiket sikerült eddig beszákolni és kik lehetnek azok, akiket még a nyár folyamán Txiki ölelgethet egy fotó erejéig.


Rodri

Kezdésnek nézzünk is egy olyan játékost, akinek a megszerzése elengedhetetlen volt a jövőre nézve.

Rodri 2016 tavaszán mutatkozott be a spanyol első osztályban a Villarreal színeiben. A következő szezonban már 23 bajnokin szerepelt, azonban az igazi áttörést a 2017-2018-as szezon hozta meg számára. 37 bajnoki mellett 6 EL meccsen is pályára lépett.

Nem meglepő, hogy tavaly nyáron az Atlético Madrid 25 millió eurót tett le az asztalra érte. Régi – új csapatában sem tétlenkedett sokáig (korábban szerepelt az Atlético B csapatában) és gyakorlatilag októberre alapemberré vált. A 34 La Liga mérkőzés mellett a madridiak összes BL és kupa meccsén is lehetőséghez jutott.

A spanyolok hamar felkapták rá a fejüket, sokan Sergio Busquets utódját látják benne. Már Villarreal játékosként is kapott meghívót a válogatottba, de komolyabb szerepet csak a tavalyi Nations League és a tavaszi EB selejtezőkön kapott.

A 23 éves játékos jelenlegi piaci értéke 80 millió euró körül mozog a transfermarkt szerint. Az angol sportlapok szerint a City körülbelül 60 millió fontért, azaz nagyjából 70 millió euróért szerezte meg. Elsőre hatalmas üzletnek tűnik.

Az új Busquets, vagy az új Fernandinho?

De milyen játékost is kapunk ennyi pénzért? Természetesen Fernandinho utódját látja benne a vezetőség, de a két védekező-középpályás nem teljesen képviseli ugyanazt a stílust. Rodri kevésbé offenzív, inkább tűnik klasszikus ütköző embernek. Mozgása elsőre még esetlennek is tűnhet. Azonban megvannak persze a saját erősségei.

Rendkívül harcias mentalitású, addig nem nyugszik, amíg meg nem szerzi a labdát. Legnagyobb erőssége a szerelési képessége, meccsenként átlagosan 3 szerelése van. Ezeket nagyon precízen hajtja végre, meccsenként átlagosan mindössze 1-2 szabálytalanságot követ el, valamint viszonylag kevés sárga lapot is gyűjt be. Tavaly 47 meccsen mindössze 5 alkalommal került fel a neve a büntető lapra. Ha belegondolunk, hogy egy olyan hírhedten harcias csapatban játszik, mint az Atlético, akkor ez nagyon is jó arány.

Azért sem kell nagyon izgulnunk, hogy hogyan fog mutatni a Guardiola-rendszerben. Gyakran vesz részt kényszerítőkben, passzpontossága 90% fölötti átlagban. Fontos megemlíteni, hogy otthonosan mozog akkor is, ha nyomás alá kerül, előszeretettel vállal be kisebb testcseleket, lefordulásokat.

Támadójátéka viszont már hagy némi kívánnivalót maga után. Nagyon kevés kockázatos passzt vállal be, gyakran forgatja ki a játékot a szélekre. Ez persze betudható az Atléti taktikájának is, nem kell messzemenő következtetéseket levonni belőle.

A potenciál mindenképpen megvan benne, akár hosszabb távra is biztosíthatunk vele egy kulcsposztot.

Angeliño

Talán még korábbi játékosunk, Angeliño sem gondolta volna egy évvel korábban, hogy egyszer még a manchesteri égszínkék mezt magára öltheti. Pedig ő lett az első nyári igazolásunk.

A spanyol szélsőhátvéd 2013-ban érkezett az akadémiára, majd a különböző korosztályokat végigjárva többször játszhatott az ifi Bajnokok Ligájában, párszor PL meccsen is a padon ült, valamint egy FA kupa meccsen és egy BL selejtezőn is bemutatkozhatott a nagycsapatban.

Azonban nem tudta kihasználni a lehetőséget, hogy 2017 nyarán minden szélsőhátvéd távozott, és a spanyolországi kölcsönben töltött év sem hozta meg az áttörést. A holland Breda-hoz került több más City fiatallal, majd tavaly nyáron a PSV vásárolta meg végleg 5 és fél millió euróért.

Hollandia már jobban tetszett Angeliño-nak, mind a két szezonban az összes bajnokin szerepelt, valamint a PSV-ben 10 asszisztot is felírhattak a neve mellé.

Úgy tűnik ez elég volt a vezetőségnek, és ahelyett, hogy újabb „sztár” érkezne, inkább a spanyolt hozták vissza Manchesterbe. Ebben nagy segítség volt, hogy létezett egy 10 millió euró körüli visszavásárlási opció, amivel élhettünk.

Él-e a második lehetőséggel?

Meglepő, de kockázatmentes megoldás. Ha bejön, akkor nagyot nyer vele a csapat, ha nem, akkor „csak” 5 milliót bukik. Bőven belefér.

Maguire

Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni az angol hátvédet, akit az utóbbi években több angol top klub is érdeklődve figyel. 2017 nyarán tette át székhelyét a kiesett Hull-ból Leicester-be. Azóta nemcsak a rókák, hanem a válogatott meghatározó személye is lett.

Előszeretettel alkalmazza testi erejét a támadókkal szemben. Rengeteg fejpárbajt nyer. Gyakran láthatunk tőle pontos megelőző szereléseket, jól olvassa a passzokat, valamint az utolsó pillanatos mentések, tisztázások, kemény becsúszó szerelések sem állnak tőle távol. Pontrúgásoknál potenciális veszélyforrás az ellenfél kapujára.

image003.jpg

Valóban ő kellene a Citynek?

Kétségtelen, hogy vezére tud lenni bármelyik védelemnek. A nagyobb kérdés viszont, hogy valóban passzol-e a City játékrendszeréhez. Maguire tipikusan az a fajta hátvéd, akit meglátva az ember elsőre rávágja, hogy ez esélytelen. Azonban a hasonló felépítésű és képességű Stones, vagy akár Kompany és bizonyította, hogy megállja a helyét.

Amennyiben érkezne, nem valószínű, hogy alapemberként számolnánk vele. Ennek az az oka egyrészt, hogy minden jó tulajdonsága ellenére benne is megvan a hiba lehetősége. Másrészt nem tartom valószínűnek, hogy egy egészséges és jó formában lévő Stones helyett ő rá esne Guardiola választása egy fontos meccsen.

A legnagyobb probléma vele kapcsolatban azonban az ára. A hírek szerint 70-80 millió fontot is adna érte a csapat, ráadásul az sem segít, hogy a városi rivális United is érdeklődik iránta, ami még feljebb nyomja ezt az összeget. Az, hogy éppen ki áll közelebb a szerződtetéséhez gyakorlatilag napról-napra változik.

Riesgo

image004.jpg

Valószínűleg ő sem gondolta volna, hogy Manchesterből keresik majd…

A 35 éves baszk hálóőr harmadik számú kapusnak érkezik a hírek szerint Manchesterbe. Egy éves szerződése lejárta után pedig valószínűleg kapusedzői pozíciót tölthet be.

Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért pont ő? A City jelenlegi kapusedzője Xabier Mancisidor –  aki még Manuel Pellegrini stábjában jött Angliába – ajánlotta be, és úgy tűnik Guardiola szeretné hasznát venni a tapasztalatának

Cancelo

image005.jpg

A fáradhatatlan. De jobb, mint Walker?

A portugál jobbhátvéd neve szintén felmerült a lehetséges kiszemeltek között. Cancelo tavaly nyáron igazolt a Juventusba 40 millió euróért a Valenciából, azonban előtte egy évig kölcsönben szerepelt az Interben. Milánó kék felén a csapat kiemelkedő játékosa volt, nem csoda, hogy a torinóiak le is csaptak rá.

Azonban a szezon vége felé egyre kevesebb lehetőséget kapott, és megromlott a viszonya Allegrivel is. Az olasz tréner távozásával viszont van lehetőség a maradására.

A City körülbelül 50 millió fontot és Danilot vonta volna be az üzletbe, aki többször utalt rá, hogy távozik Manchesterből. A helyzetet bonyolítja, hogy a szezon végére úgy néz ki Danilo is meggondolta magát, és mégis maradna, valamint időközben Kyle Walker is aláírt egy új szerződést, így amennyiben érkezne Cancelo, akkor keményen meg kellene harcolnia a helyéért.

A portugál nagyon gyors és technikás játékos. Gyakran színezi a játékot látványos megmozdulásaival, valamint a gólpasszokat is becsületesen termeli. Újabb pluszt adhatna a csapatnak.

Utolsó esély…

Akárhogy is alakul az átigazolási időszak, fontos megjegyezni, hogy az érkezők minősége és mennyisége nagyban függhet attól, hogy ki, vagy kik távoznak a nyár során.

Ahogy mindig, most is kölcsönjátékosok hada tért vissza és nagy részük megy is egyből valamerre. Jack Harrison visszatért a Bielsa által vezetett Leeds-be.

Sokkal érdekesebb lehet Patrick Roberts helyzete. A Fulhamből érkező szélsőt korábban Anglia egyik legnagyobb ígéretének tartották. A Celtic-nél eltöltött évei alatt a skótok egyenes imádták. Azonban néhány komolyabb sérülés és a Girona-ban való szenvedés megtörte a fejlődését. Most úgy tűnik kap egy utolsó, de minden eddiginél komolyabb lehetőséget. A frissen feljutott Norwich-hoz kerül a következő szezonra, ahol bizonyíthatja, hogy nem kell még temetni. Ráadásul így tökéletesen szem előtt is lesz.

Kompany már Anderlecht dresszben feszített a napokban, valamint elég nagy esély van arra, hogy Otamendi útjai is elválnak Manchester kék felétől. Amennyiben az argentin is távozik, szinte biztos, hogy érkezni fog egy középhátvéd. Alternatíva lehet a fiatalok közül Eric García, vagy Philippe Sandler. Már mindketten bemutatkoztak a felnőtt csapatban.

Említésre került Danilo helyzete is. Az ő döntése is változásokat hozhat. A balbekk poszton úgy tűnik Mendy iránt továbbra is él a bizalom (vagy a remény), valamint Zinchenko is hosszútávú szerződést írt alá nemrégiben. Angelino érkezésével viszont Delph egyértelműen létszámfellittévé vált és nem hiszem, hogy Pep vele képzeli el a középpályát.

Az új kapitány, David Silva közben bejelentette, hogy a következő lesz az utolsó szezonja nálunk, így előbb-utóbb ezen a poszton is szét kell néznie a vezetőségnek.

Mi lesz veled, Leroy?

Az esetleges távozók közül a legnagyobb hanggal természetesen Leroy Sané, és a Bayern Münchenbe való igazolása járt. 1 hónapja még úgy tűnt, biztos, hogy távozik, azonban jelen pillanatban inkább a maradása a valószínűsíthető.

Az biztos, ha elmegy, akkor lenne miből pótolni, 100 millió alatt nem hajlandó megválni tőle a City (nagyon helyesen).