Kikapni sohasem jó, ha riválistól kap ki a csapat azért, ha gyengébbtől, akkor meg azért.
Nem jó kikapni sok góllal — mert nem jó —, de nem jó kikapni kevéssel — főleg, ha visszakapaszkodott a csapat, mert ott marad a mi lett volna ha érzés — sem. Kikapni sehogy sem jó.
Lefagyott rendszer és mire újra bootolt, oda lett minden. Ilyen sem volt még ebben a szezonban.
Ritka vendég a vereség mostanában a City-nél, nincs is ok a pánikra. Az előny továbbra is hatalmas.
Szóval nem jó kikapni, még Liverpoolban sem, pedig általában a lőcs rosszabbik végén vagyunk a szomszéd nagyvárosban (2003-ban nyert utoljára a csapat az Anfielden).
Két variációt tudtam elképzelni. A City itt is tanár lesz, vagy bejön a kamikaze ‘pool taktika. Hát bejött.
Klopp jól meccselt, az idényben először volt olyan, hogy a nagy Pep nagy csapatának fogalma nem volt, hogy mit is kéne éppen csinálni. Aztán mire lett, addigra a védelem gyors egymásutánban hibázott három olyat, hogy már nem volt miről beszélnünk.
Valahol sorsszerű volt ez. A nagy mumus Anfielden taknyolni, az utolsó meccsen, mielőtt lehet egyet szusszanni — a november közepi válogatott meccsek óta nem volt olyan, hogy ne lett volna hétközi meccse a csapatnak —.
Mert a szusszanás ráfér a csapatra. Egy-két játékosra pláne. Fernandinho az, akin a legjobban látszott ez.
A kispad sem volt valami erőteljes, nem hordozta magában a gyökeres változtatás lehetőségét. Mangala, Díaz, Zinecsenko. Őket akkor küldte volna be Pep, ha valami rendkívüli történik (esetleg időt húzni 0:1-nél a 93. percben, vagy csak úgy 0:4-nél a 83. percben). Silva messze van a tökéletestöl, ő is csak inkább csak úgy volt, mintsem igazi opció lett volna.
Danilónál sem volt tervben, hogy beáll, csak úgy alakult. Ez a bal bekk kérdés továbbra sem megnyugtató. Mendy még oda, Delph, meg hiába fiatalabb, mint a kapitány, rendszeresen eljátssza azt, amit Vinny, azaz rengeteget sérült.
Bernardo volt az egyetlen épkézláb variáns a padon, be is állt Sterling helyére, sokkal, de sokkal jobb volt, mint Raheem.
Sterling teljesítményében is a végletekben tudtam elképzelni. Vagy egy olyan gól, mint amilyet Sané lőtt, vagy olyan teljesítmény, mint amilyet nyújtott. A szezon messze a leggyengébb meccse volt ez neki.
Egyszerűen minden idényben erre a meccsre el kéne küldeni pihenni. Kész, nem kell kísérletezni. Az anfieldi közönséget nem bírja elviselni. Van ilyen.
Mondjuk megértem, ritka sok paraszt van köztük (én amúgy sem vagyok oda a sokak által áhítattal hallgatott YNWA-ért, nekem ez egy véget nem érő kocsmai danolászás, a szurkolói dal nekem inkább átjön egy régi random olasz ultracsoporttól, vagy a Legia szurkolótól), mint pl. azok, akik Mané őszi kiállítása miatt Edersont ekézték végig a meccsen.
A taktikák? Míg Pep nem tudott váratlant húzni, addig Klopp kettővel is meglepett minket. A kisebbik, hogy Oxlade-Chamberlain középen kezdett. A kisebbik, mert ugye ezért jött ide, meg hát szerepelt itt néhányszor már.
A nagyobbik, hogy Karius kezdett Mignolet helyett, Klopp utalt is rá, hogy honfitársa (a volt City játékos) lesz a kezdő mostanság a ‘pool kapujában.
Ahogy ez a Liverpool szorított, nem szorított még senki ebben az idényben. Poch és a Spurs megpróbálkozott hasonlóval, de könnyedén ki lett védve az a próbálkozás. De a Tottenham nem volt ilyen ellenállhatatlan. A ‘pool brutális letámadásokkal operált és e mellett minden lehetőséget megragadtak, hogy a kapu felé törjenek.
Minden töketlenkedésnek komoly ára volt. A 9. percben Delph vesztett egy párbajt, Firmino adta a labdát Oxlade-Chamberlainnek, aki távolról gólt lőtt. 1:0. Kemény gyomros volt.
A 15. percben is csak üggyel-bajjal sikerült Salahtól elvenni a labdát.
Az első komolyabb City helyzetre a 20. percig kellett várni, ekkor Agüero éppen lemaradt a beadásról.
A 31. percben jött az a bizonyos Delph-Danilo csere. A csapat meg kezdett magára találni, enyhült egy kicsit a szorítás és az első valamire való támadásból gól született.
Walker ívelte át a labdát, Sané levette mellel, ezzel otthagyta Gomezt, a tizenhatoson belül lerázta Matipot, aztán a rövidbe beverte Kariusnak. 1:1. Ez is védelmi hibák sorozata volt rendesen.
A második félidő elején úgy tűnt minden rendben. Ha Otamendi fejese kicsivel lejjebb megy az 50. percben, valószínűleg nem így alakulnak a dolgok, de az 55. percben újra a kezükbe kapták a tökünket és szorítottak rajta egy embereset.
Jöttek szép sorba a helyzetek, az újabb hazai gól az 59. percben zúdult be. Firminho betört a tizenhatoson belülre, egyszerűen elnyomta Stonest, lepéselőnybe került és szépen elemelte Ederson (fölött)mellett. 2:1.
John hihetetlenül gyámoltalan volt. Eszméletlen, mióta visszatért, három bekapott gólban volt benne vagy így, vagy úgy. Nyakig.
Egy percre rá ment tovább a presszing, labdaszerzés, Mané kapufa. A 62. percben meg az újabb gól. Lezárták a mágikus passzháromszögeinket, letámadás, labdaszerzés, Salah kiadja, Mané betalál. 3:1. Baromi nagy gól.
Presszing, presszing, presszing. Ez volt a tervük, meg is tudták csinálni.
Ha Pep bokszedző lenne, bedobta volna a törülközőt. Így még nem hagyták ebben a szezonban cserben a játékosai.
Nem szokásom magyar csatornán nézni a meccset, általában nem is csalódom, de ami Martin Tylerből kijött… Valami olyasmi, hogy Mané ezt az őszi kiállítása miatt lőtte ezt a gólt (kvázi meg is érdemelte). Anyád.
Gyorsak voltak, pontosak, kegyetlenek a meccs ezen szakaszában. Sokan nem emelték ki, vagyis őt emelték ki a legkevésbé, de szerintem Firminho volt a játékuk kulcsa. Agilis volt, a pálya minden pontján feltűnt. Pazar volt. Sajnos.
A negyedik góljukban benne volt minden nyomora a Citynek. Újabb hazai labdaszerzés, a hosszan előrevágott labdára kirobbant Ederson, de a tisztázása persze, hogy Salahoz került, aki perszehogy a térfél közepéről bevarrja. 4:1 Arrrgh.
Végre lejött a szenvedő Sterling, kezdőzhetett a minden mindegy hadművelet.
A Liverpool jól csinálta amit csinált, tagadhatatlanul szerencséjük volt, de minden nem jöhet be. Megvan az ára, hogy két végén égették a gyertyát. Idő előtt kifogyott a kerozin a rakétából.
A 78. percben Otamendi éppen nem ért el egy klasszik KDB beadást. Azért persze nem aludtak a hazaiak, de nem voltak már olyan élesek.
A 84. percben Gündogan indult meg (Ilkay megint remek volt), miután Danilo nem engedett ki egy labdát (ami egy Sané-Milner összecsapás után került elé), Gündi lerázta Milnert, összejátszott Agüeróval a tizenhatos előtt, a lövésébe belevetődtek, a labda Bernardo elé került, aki nem hibázott. 4:2.
Most a City kapcsolt rá, a rendes játékidő végén. Sané vitte keresztbe a labdát a tizenhatos előtt, adta a labdát Agüerónak, aki betette a labdát középre, ahol Gündogan várta 3-4 védő között, de megoldotta. 4:3.
Ez a City ideje. A 67 bajnoki góljából 19 alakalommal a meccs utolsó szakaszában (75-90+ percek) lőttek gólt a srácok.
A végén aztán megállt ütő. Mindenkiben. Sergio majdnem befejelte Kevin szabadrúgása után a labdát.
Igen, kivetkőzve hörögtem, hogy áááakurvaistenitasokhibáértnemkellettvolnakikapnunk.
Pedig de. Megérdemelte a csapat a vereséget. Nem, nem érdemelt nagy verést, de az egy gólos vereség reális. A 4:3 meg a sok hiba eredménye, itt is, ott is.
Nehéz azt mondani, hogy rossz volt a csapat. Még nehezebb azt mondani, hogy jó.
Otamendi nagyot hibázott, Agüero meg azért csak összekapart egy gólpasszt. Most akkor jó volt Sergio, Nicolás meg nem? Nem. Olyanok voltak mint a csapat, voltak jó és rossz pillanataik, de most kevesek voltak, ahogy az egész csapat.
A hazaiak? Messze nem hibátlanok, de jók voltak. Keveset volt náluk a labda, pontosabban annyit, amennyire szükségük volt. Nyomtak ezerrel, de aztán elfogyott a szufla.
Milyen lesz ez a ‘pool, ha Van Dijk felépül és igazolnak végre egy kapust? Remélem soha nem tudjuk meg.
Megvan az első a vereség, de baj? Az nincs. Csak a kötelezőket kell hozni és menni kell tovább.
Tavaly ilyentájt éppen túl voltunk a szokásos anfieldi zakón, pár napja törölte fel velünk a padlót és voltunk benne biztosak: nincs Pep magic, aztán meg vártuk, hogy jöjjön pontot rabolni a Spurs. Szóval a helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, mint egy éve.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: