Az internet tele van idegesítő, mindenre egysíkú (egybites?) választ adó trollokkal, mivel a Manchester United piszok népszerű csapat, rengeteg ilyen alakba tudok belefutni az interneten.
De rájuk ki a fene kíváncsi?! Én biztos, hogy nem. Ezért három remek bloggert, László Ágit, Sziklai Attilát és Kele Jánost kérdeztem, hogy milyen a Manchester City külső szemmel, azaz vigyenek el minket egy kicsit a másik oldalra.
Szóval, akiket kérdeztem: László Ági, a Kislány, nagy foci blog szerkesztője. Nem, nem azért érdekes amit mond, mert hölgy, hanem azért, mert az ő munkája a magyar facebook egyik legérdekesebb focival foglalkozó oldala.
Sziklai Attila. Attilával már csináltunk blogot együtt, mégpedig az időhiány miatt parkolópályára tett The Three Lions-t. De ez csak lábjegyzet a pályafutásában, a Britannia és (stanley néven) a Stretfrod End állandó szerzője. Ami talán a legfontosabb: megálmodója az utóbbi idők legfaszább focis magazinjának, a Leshatárnak (majd ha kijön printben is valamikor, na, akkor kell szobrot emelni neki, addig elég a szimpla otthoni oltár).
Kele János. Kevés megosztóbb és kevés felkészültebb angol foci gurmanba futhatunk bele kis hazánkban. A Britannia főszerkesztője, de hasonló pozícióban dolgozik a Leshatár magazin sikeréért is. Rendszeresen láthatjuk a Spíler Tv közvetítéseiben is szakérteni.
Nos, azt nem kérdeztem meg, hogy mit várnak a meccstől (naná, hogy nem azt, hogy a City nyerhet-e a Traffordon, hiszen egyikük sem várja azt, hogy a noisy neighbours tegye keretbe azt a szép negyvenest), helyette kaptak tucatnyi kérdést, amire jött háromszor ennyi érdekes válasz.
Önös érdekből a felmerülő témákhoz kapcsolódó posztokat linkeltem.
Indítsunk a legtriviálisabb kérdéssel: Mi jut eszetekbe elsőre a Manchester City-ről?
László Ági: Ha a jelenlegi csapatra gondolok, akkor az jut eszembe róluk, hogy egy könyörtelen nyerő gépezet. Shark Team, ahogyan Benjamin Mendy mondaná. (nevet) (nem csoda, mind nevetünk Mendy hülyeségein, de ez a cápa csapat akkora ötlet volt, hogy lassan saját brandé növi ki magát — mgyuri)
Úgy általában pedig az, hogy alig több, mint 10 év alatt honnan hová jutottak: 1999. május 30-án a másodosztályba való feljutásért játszottak a Wembley-ben (mindeközben a United a Bayern ellen vívta az emlékezetes BL-döntőjét négy nappal előtte), 13 évvel később, pedig Agüero emlékeztes góljával épp a városi riválist ütötték el a bajnoki trófeától.
Kele János: Ez érdekes, nekem ők még mindig alapvetően szimpatikus, önironikus humorral megáldott kis középcsapatként vannak meg a fejemben és az emlékeimben. Tudod, amelyik gyűjti az olyan egyedi, karakteres spílereket, mint mondjuk Kinkladze, Sibierski, Goater, Dickov, Dunne vagy épp Ireland, miközben kínosan ügyel arra, hogy még véletlenül se nyerjen semmit. Tudod, a City-itis. Félre ne érts, nem lesajnálóan értem ezt, én tényleg bírtam a régi Cityt, mondjuk az egy szem Anelkát leszámítva. Aztán jött az Eriksson-féle csapat Jó-val, Geovanival, Elanóval, Corradival, na, onnantól lehetett őket utálni rendesen. Az egy szedett-vedett zsoldos csapat volt, menthetetlenül szar eredményekkel, ami persze máshogyan tette viccessé az egészet. Mostanra sajnos ennek is vége, és Pep kinevezése óta frankón lehet irigyelni mindazt, ami Eastlandsben épül. Jó a struktúra, jók a játékosok, az edző, és nagyon magas szinten, nagyon tudatosan készül a jövőre a klub.
Sziklai Attila: Az oasis (cinkos összekacsintás — mgyuri), Guardiola és az a bizonyos 2012-es, májusi délután (na, ezen én vigyorgok, mint a tejbetök — mgyuri).
Oké, akkor ássunk le egy kicsit mélyebbre, mit gondoltok a City vezetőségéről? A jelenlegi játékos vásárlási politikától kezdve, az Etihad Campus felépítésén át a nagy nemzetközi hálózattá terebélyesedő City Football Group-ról?
Sz. A.: Egészen pontosan aligha látom át, hogy mi folyik Manchester kék felén, de én őszintén örülök, hogy van egy ilyen rivális Angliában a legnagyobb klubok számára is. A futball egyre csak szűkült az elmúlt években, az elit szinte néhány csapatra korlátozódott. A Manchester City és a PSG megjelenése jót tesz a focinak. A világban folyó hatalmi harcoknak és üzleti döntéseknek már valószínűleg kevésbé.
L. Á.: A City Football Group egy valóságos tanulmány, 2013 óta folyamatosan terjeszkednek és már 5 kontinensen vannak csapataik. Más utat kellett találniuk a globális ismertséghez, mint a Manchester Unitednek, de szerintem nagyon jól csinálják. Értelemszerűen rengeteg pénz kellett hozzá, de remek szakembereket választottak minden pozícióba. Külön plusz pontot érdemelnek a női focicsapatokért. Számomra még mindig döbbenetes, hogy a Manchester Unitednek nincs női csapata. Viszont a saját nevelésű játékosok beépítésében még van mit behoznia a Citynek. A Unitednek 1937. október 30. óta mindig volt legalább egy saját nevelésű játékos a meccskeretében. Kelechi Iheanacho ígéretesnek tűnt, de végül eladták a Leicesternek. Most minden szem Phil Fodenre vetül, aki U17-es vb-t nyert az angolokkal és őt választották a torna legjobbjának. A Sahtar elleni BL-meccsen először kezdett a Manchester Cityben. Élmény nézni a játékát!
Janek, a Britannián nemrégiben kifejtetted, hogy tette meg a naggyá válás felé az első lépéseket a kétes ingatlanbiznisszel is hírhedté váló előző tulajdonosról, így tőled is azt kérdezném, mi a véleményed a jelenlegi tulajdonosi körről?
K. J.: Eszméletlenül tudatosak. Szerintem ez a fontos, a tudatosság: önmagában a pénz nem lenne elég semmire. Eleinte azért is dadogott a projekt, mert – főleg a város másik feléhez képest – a City klubmodellje nem volt rendben. Ad-hoc módon születtek a döntések, volt egy masszív identitás-válság, gyorsan akartak túl nagyot előrelépni, és ehhez nem a megfelelő játékosokat/edzőket találták meg (Hughes, Santa Cruz, Benjani, Adebayor), nem volt konkrét vízió, tervezett célok, minőségbiztosítás, visszacsatolás. Ebben rengeteget léptek előre, és ma már teljesen tudatosan működik úgy a klub, mint egy globális méretű holding. Tudják mi a cél, okosan használják ki Manchester városát, mint brandet, a városi rivalizálást, üzletileg is van a működés mögött egy erős, piaci alapokra helyezett koncepció. Egyértelmű, hogy politikai céljai is vannak a tulajdonosoknak, de ha ennek a megítélését leválasztjuk a dologról, akkor én annak a példáját látom, hogyan kell – igaz, szinte végtelenül sok pénzből, de mégiscsak egy – hatékonyan működő, sikeres nemzetközi brandet építeni egy nagyon zárt, nagyon erősen hierarchizált piacon. A szemünk előtt épül a City történelme, látjuk, ahogyan szintet lép a klub, és ez baromi tanulságos, baromi izgalmas.
A múlt héten elhíresült — félre sikerült — Pogba interjú után a kiállítására mondhatjuk azt, hogy karma? Ezt félretéve, mit gondoltok, mennyire fog hiányozni a csapatból?
K. J.: Ez vicces, mert Hetthéssy Zoli ugyanezt mondta be, pontosan a piros lap pillanatában: karma. Már a meccs előtt szívtuk a fogunkat a nyilatkozatot olvasva, és szinte biztosak voltunk abban, hogy be fogja kérni az árát. Gonosz vagyok, tudom, mint általában, de nekem nem fér a fejembe, hogy egy ilyen értékes játékos, egy ilyen tudatos profi, hogy lőhet ekkora bakokat folyamatosan. José már a legutóbbi sérülése miatt is ki volt akadva Pogbára, de ez a piros, még ha szerencsétlenül is jött össze, hatalmas felelőtlenség volt. És akkor ezek után még megtapsolja a játékvezetőt, hogy tuti három meccset kapjon. Nonszensz, nem tudom elfogadni. Nagyon vékony a United középpályája, Matics csapágyasra van játszatva, Herrera idén gyenge, Carrick sajnos nem áll rendelkezésre, Blindet pedig valamiért épp csak a posztján nem hajlandó használni Mourinho. Pogba nélkül szerintem nagyon nagy mázli kellene a győzelemhez, iszonyatosan sajnálom, hogy nem lesz ott a Unitedben.
Sz. A.: Pogba nyilvánvalóan hiányozni fog a United játékából. A francia ráadásul elég jó formában tért vissza. Ugyanakkor látni kell, hogy az ő játékának is megvannak a gátjai. Hiszen könnyebben kinyílik vele a csapat és képes gyermeteg eladott labdákkal nehéz helyzetbe hozni a társakat. Valószínűleg a Manchester City ellen egy lényegesebben védekezőbb tizenegyet láthatunk majd, amely kifejezetten a kontrákra épít, de sokkal zártabban védekezik, mint az Arsenal ellen. Ugyanakkor a hazai pálya előnye is hozzátesz a lehetőségeinkhez mentális fronton. Az interjút pedig a média dimenzionálta túl. Sérülést kívánni senkinek nem szép dolog, ugyanakkor érthető, ha minden együttes nyerni akar, már-már bármi áron. Pogba összességében nem egy sportszerűtlen játékos, bármennyire is próbálják rásütni ezt a bélyeget.
L. Á.: A visszanyal a fagyi tipikus esete. Egyébként pedig rettentően fog hiányozni. Ebben a szezonban végre nem azzal a címkével focizik, hogy a világ legdrágább játékosa, és emiatt mintha felszabadultabb lenne a játéka. Zseniális gólpasszokat osztott ki a PL-ben. Nyolc bajnoki után ötnél jár, ami már most több, mint az előző idényben.
Mi a véleményetek Guardioláról, a fociról vallott filozófiájáról, az eddigi munkásságáról?
L. Á.: Guardiola nem tartozik a kedvenc edzőim közé. Elismerem az eredményeit, de az őrült dolgait nehezen tolerálom. Már az sem tetszett, amit a Bayern edzőjeként egy Dortmund elleni 0-0 után Joshua Kimmich-el, a müncheniek fiatal játékosával művelt, hevesen gesztikulálva beszélt, hozzányomta a fejét Kimmich fejéjhez, de amikor Nathan Redmonddal, az ellenfél játékosával megcsinálta ugyanezt sokkal teátrálisabb mozdulatokkal azt tényleg nem tudtam hová tenni. Lehet hogy valakinek ez szenvedélyes, számomra nem szimpatikus. Intézhette volna az öltöző falain belül is. Nem igazán kedveltem az általa irányított Barcelona és Bayern Münchent stílusát sem. Viszont a Manchester City játéka számomra olyan, amit jó nézni. Furcsa egy Manchester United-drukker szájából hallani, hogy jó nézni a Manchester City játékát, de be kell valljam, hogy ebben a szezonban többször is ez volt a helyzet. Különösen David Silva és Kevin de Bruyne játéka nyűgöz le.
K. J.: Hú, erről könyvet kellene írni inkább (nevet). Szerintem nem vitás, hogy korszakos alakja a futballnak. A szemünk előtt változtatta meg a játékot, olyan hatást váltott ki, olyan villámgyors, mégis forradalmi változásoknak ágyazott meg a pályán, amilyeneket az én generációm előtte még nem élt meg, nem látott a saját szemével. Nem hibátlan, persze, lehet nem kedvelni a stílusát, sokszor szerintem is tenyérbemászó, vitán felül megszállott, már-már betegesen kényszeres őrült, aki nyilvánvalóan tudatosan játssza a jófiút a sajtónak, de ezt le kell választani a szakmáról. Abban zseniális, hogy nem csupán kifacsarja a játékosaiból maximumot, de hosszú távon is jobbá teszi azokat, akikkel dolgozik, ezzel pedig egy teljes fejlődési pályának ágyaz meg. Igen, sokszor nem elég pragmatikus, szinte dogmaszerűen ragaszkodik az általa ideálisnak vélt futballhoz, ami – főleg szurkolóként – nagyon bosszantó tud lenni, de tény, hogy a dogmái, a stílusa, a játékfelfogása alapjaiban határozza meg a XXI. század futballját. Hatás-ellenhatás, minden, amit az utóbbi 7-8 évben látunk a pályákon, ahhoz Pepnek köze van. És ezt nem lehet nem elismerni, ne vicceljünk.
Sz. A.: Impresszív, lenyűgöző, egyedi. Az látszik, hogy Angliában ő is komolyabb helyzettel kellett, hogy szembenézzen. Ráadásul a pályafutása során leggyengébb kerettel kellett megkezdeni a munkát. Pedig tudjuk, hogy a csapatban van De Bruyne, David Silva vagy Agüero. Mára azonban számos jó igazolást húzott meg a spanyol mester, főleg a védelmet rakta rendbe. Mindezek mellett sokkal racionálisabbnak látszott a költekezése, mint a United esetében, amely igazából a mai napig azzal küzd, hogy mit kezdjen a sok pénzért vásárolt Mkhitaryan, Lukaku, Pogba, Martial négyessel. Egyik játékos pozíciója és stílusa sem vált véglegessé vagy egyértelművé a United mezében.
Szerintetek milyen munkát végez a City-nél? Mely része tetszik, melyik nem?
K. J.: Tetszik, hogy komplexen gondolkodik a futballról. Tetszik, hogy nem fogadja el a játékosok képességeit adottságnak, hanem valóban edzőként viselkedik, és tanít. Cruyff óta tudjuk, hogy a futball egyszerű játék, de egyszerűen játszani a legnehezebb, és Pepben azt bírom, hogy időnként a gyakorlatban is megcsillantja ennek az elvnek a létjogosultságát. Igen, rengeteget költ, mert a focijához nagyon magas minőségű játékosok kellenek, és igen, sokszor egészen prosztó módon pazarolja az erőforrásokat, de mondtam már fentebb is, hogy nem hibátlan. Senki sem az. Sokszor hajlamos túl is gondolni a dolgokat – tavaly például egy jól működő rendszert vert szét az ősz elején, mert azt hitte, a csapat és a játékosok készek továbblépni az általa ideálisnak vélt, már-már utópisztikus játékstílusra. Óriási bukás lett belőle, hónapokba telt, mire visszatalált a helyes útra. Néha azt érzem, nem elég neki, ha nyer, mindig, minden esetben farigcsálnia is kell egy kicsit a saját szobrát, nyilvánvalóvá kell tennie, hogy a győzelem az ő érdeme, előtérbe akarja tolni a húzásait, akár annak árán is, hogy felsül velük. Én jobb szeretem a letisztult, pragmatikus gondolkodást, Joséval is azóta van bajom, amióta nyilvánvaló, hogy nem feltétlenül csak győzni akar, hanem mindenáron a saját elveit akarja lenyomni a futballvilág torkán. Idénre Pep visszavett az önmegvalósításból, ez látszik a tabellán is.
L. Á.: Nagyon meglepődtem, amikor az előző idényben trófea nélkül maradt. De az volt a tanulópénz. A nyári igazolások és a felkészülés is remekül sikerült, ennek a gyümölcsét láthatjuk most. Szerintem egyértelműen kijelenthető, hogy a Manchester City jelenleg Európa legjobb csapata. Ami nem tetszik? Guardiola idegbeteg énje. (nevet)
Viszont meg kell követnem Pepet a kapuskérdést illetően. Nem értettem egyet azzal, hogy Joe Hartot szinte kirúgta a csapattól. Bravo ugyan nem vált be, de Ederson remek igazolásnak bizonyult, Hart pedig hétről hétre bizonyítja, hogy igaza volt Guardiolának, már Moyes is a padra ültette a West Hamnél (igen, ez a múlt heti meccs után nem is csoda — mgyuri).
Sz. A.: Kitűnő munkát végez, hiszen nagyjából egy jó CB és egy kiemelkedő CM-re áll a ManCity attól, hogy az elkövetkezendő években is végleg meghatározó európai élcsapattá váljon. Ha Guardiola képes lesz az eddig 3-4 év helyett 6-7 évet a Manchester City padján tölteni, abban nagyon sok köszönet lesz a kékek szurkolóitól. Az első évben gyakrabban beleszaladt a késbe, hiszen a védelemmel sok gond akadt a gárda játékstílusának fényében, de ez mára teljesen megoldódott.
Ha már az igazolások szóba kerültek, Luke Shaw-nak a nyáron lejár a szerződése, vannak olyan pletykák, hogy Pep szívesen látná a City-ben. Elképzelhetőnek tartanátok egy ilyen váltást?
Sz. A.: Nem, ez teljesen nonszensz. Ráadásul a Manchester City éppen eléggé rendben lesz baloldalon hátul, ha Mendy visszatér.
K. J.: Ambivalens érzéseim vannak. Egyrészt iszonyatosan bírom Shaw-t, szerintem hatalmas potenciál van benne, és szörnyű sérülése ellenére is lehetne még belőle klasszis balbekk, ha valaki valóban a szárnyai alá venné, és kiemelten foglalkozna vele. Ez az ember azonban biztosan nem José Mourinho lesz, ezt be kell látni. Pep tuti képes lenne többet kihozni belőle, de önző leszek, nem akarok ilyet látni, bele is őrülnék, ha mondjuk City-legenda lenne belőle a végén. Inkább vigye Pochettino!
L. Á.: Mourinho mindig kipécéz valakit a csapatainál, nyilvánosan kritizálja. Szerintem ez megalázó, abszolút nem elegáns. A Manchester City egyik húzóemberével Kevin de Bruynével is ilyen afférja volt a Chelsea-nél, amikor a munkamorálját kritizálta. Luke Shawt sem kímélte, szerinte nem elég elhivatott és nem érti a játékot. A legmegdöbbentőbb az volt, amikor azt mondta, hogy: „Shaw jól játszott a mérkőzésen, de az én agyamat használta.” Csodálkozom rajta, hogy Shaw még a United-játékosa. Bár a CSZKA Moszkva elleni BL-meccsen hosszú idő után újra lehetőséget kapott, és a mezőny egyik legjobbja volt, ennek ellenére még mindig kérdés, hogy lehet-e a jövőben stabil tagja a Manchester Unitednek. Ha megy, akkor nem hiszem, hogy a Manchester Citybe.
Térjünk vissza a csapathoz. Melyik általatok látott Manchester City meccsre mondanátok, hogy ez igazán jó volt és melyik volt ami ami nem jött be? Volt valami ami megfogott, vagy ami taszított benneteket?
L. Á.: Manchester United-drukkerként értelemszerűen minden City-bajnoki elé úgy ülök le, hogy most talán pontokat buknak. Ha ebből a szemszögből nézem, akkor az Everton elleni döntetlen tetszett a legjobban, mivel csak ott veszítettek pontokat. Ha semlegesként nézem, akkor a Chelsea elleni idegenbeli meccsük. Igazi erőfelmérő volt, amit a címvédő otthonában tudtak megnyerni. Külön pikantériája a dolognak, hogy épp a volt Chelsea-játékos, Kevin de Bruyne góljával.
Sz. A.: A Liverpool agyonverése tetszett, de szerintem idén nagyjából 5-6 Manchester City meccset láthattam. Guardiola igazából hozza a saját stílusát, ha a helyzet indokolja képes bátran belenyúlni a mérkőzésbe, de ettől függetlenül az eredmények teljesen magukért beszélnek.
K. J.: A két Napoli ellen meccs nálam abszolút a szezon csúcsa, olyan minőségű focit láttam, ami egészen ritka, és ami már-már a 2009-11 közötti Barcát juttatta eszembe (mínusz természetesen Messi). A legutóbbi meccs a WHU ellen viszont nem tetszett, Pep szinte minden önfejűsége nagyon egyértelműen kijött, és azt is láttuk, mi történik, ha Pep-foci helyett labdafényező tiki-taka van a pályán. Utóbbi Angliában még kevésbé működik, mint bárhol a világon, Guardiolának nagyon ügyelnie kell az egyensúlyra.
Az Eastlandsről evezzünk át a nyugati végre, a rövid kérdés: Kedvelitek Mourinhot?
L. Á.: José tesz róla, hogy ne legyen közönségkedvenc. Mind a viselkedésével, mind a taktikai húzásaival. Bosszantó, amikor a United góljai után mutatja a kamera és olyan arcot vág, mintha citromba harapott volna. Nem elegáns, amikor a játékosait nyilvánosan kritizálja. De tud jó fej is lenni, például, amikor az Európa-ligában megölelte az egyik kissrácot és nyomott egy puszit a fejére. Amikor kiesik a szerepéből, akkor tud jó fej lenni.
(nevet)
Ami pedig a szakmai részét illeti, mintha egy kicsit megkopott volna az a régi zsenialitás, ami jellemző volt rá. A portói edzősködésekor, az első Chelsea-s időszaka alatt és az Internél töltött évek alatt több húzása ült. Többször úgy érzem, hogy indokolatlanul parkoltatja a buszt, ennyi támadószellemű kreatív játékossal a Liverpool elleni gólnélküli bajnokit is be lehetett volna húzni. Ha a PSG edzője lenne, még Neymart is képes lenne védekezésre fogni. Az Európa-liga trófea és a Ligakupa-siker mind-mind szép dolog, de a Manchester Unitednél bajnoki címet várnak és BL-sikert.
Sz. A.: Én kedvelem a portugál mestert, de nem félek kritizálni és igazából van is miért. Mourinho itt létét még mindig nem tudja megemészteni és összeegyeztetni a United szurkolók jelentős része. Aki nem kedvelte, az nehezen tudja megkedvelni, aki pedig igen, annak a részéről a kritika is nehezebb. Én igyekszem a kettő között maradni. Mindenesetre, amikor majd távozik, az eredményei magáért beszélnek majd.
K. J.: Korábban nagyon kedveltem, a 2010-es Inter all-time is az egyik kedvenc csapatom, de például a 2004-06 közötti Chelsea-jére is rettegve gondolok vissza. A Realnál is jól indult, de szerintem az első, 0-5-ös Clásico után nagyon megborult nála valami fejben, és innentől kezdve kényszeresen, minden más célt felülírva építi az anti-Barcát. Fiatalabb, feltörekvő edzőként a cinikus álarc is jobban állt neki (bár, amikor 2004-ben egy bemákolt Costinha-gólt követően végigszántotta az Old Traffordot, kis híján felrobbantam a tévé előtt), ma már inkább szánakozva nézem, ahogyan kényszeresen keresi a konfliktusokat. Rettegtem, hogy ő lesz a United edzője, semmiben nem passzol a klub hagyományaihoz, mindenben az ellenkezőjét testesíti meg, amit én anno megkedveltem a Unitedben. Egészen szürreális élmény neki drukkolni, komoly mentális erőpróba. Sokszor mondtam már, de legyen meg még egyszer: amit ő csinál, azt csak a győzelem legitimálja, semmi más. De vajon mennyi áldozható fel az identitásunkból egy kupa oltárán? Ez a nagy dilemma, és hazudnék, ha azt mondanám, tudom rá a választ.
Több Manchester United szurkoló attól félt, hogy Manchesterben is sok mindent fog feláldozni a pillanatnyi siker oltárán, miközben a rajongók a Sir Alex féle tudatos, hosszú távú építkezés után áhítoznak. José ki tud bújni a bőréből? Hogy látjátok, milyen útra viszi a Unitedet?
Sz. A.: Itt az a kérdés, hogy meddig marad a padon. Attól nem félek, hogy eladna olyan játékosokat, akik meghatározóak lehetnek a United hosszú távú jövőjében, de attól van okunk tartani, hogy olyan focistákat akar megszerezni, akik az azonnali sikert hozzák, de nem képesek 5-6 éven át tartani egy szintet, ami szerintem minden nagyobb gárdánál cél lenne. Így ért fel a csúcsra az elmúlt években gyakorlatilag az összes Bajnokok Ligája győztes.
K. J.: Én úgy látom, hogy időnként kifejezetten erősen próbálkozik kibújni a bőréből. A tavalyi év például teljes egészében arra ment rá, hogy kereste az egyensúlyt a régi José biztos kapaszkodói és az alkalmazkodás között. Én elhiszem neki, hogy szeretne megmelegedni nálunk, hogy itt már hosszú távra tervez, de attól félek, az ő személyisége nem alkalmas erre. Ő olyan, mint egy szikra: fellobban, lángol, mindenkit megéget, aki akadályozni próbálja, de gyorsan elhamvad, és miközben parázslik, már csak égési sérüléseket okoz maga körül, de fényt nem ad. Jó lenne hinni, hogy a Unitednél másképp alakulnak a dolgok, de sajnos sok minden mutat az ellenkező irányba. Ne legyen igazam!
L. Á.: Aki azt gondolja, hogy hosszú évekig marad még José a Unitednél, az naiv és nem ismeri őt. Szerintem még egy szezont marad és utána továbbáll. Nehéz elképzelni, hogy most ne a City nyerje a bajnoki címet. De jövőre talán összejöhet a Manhester Unitednek, és akkor Mourinho is emelt fővel távozhat. Látom is magam előtt a PSG edzőjeként.
Vannak látványosan a partvonalra tett játékosok a keretben. Daley Blind, Henrih Mhitarjan és a már említett Luke Shaw, nem szerepelnek túl sokat a csapatban, a meglátásotok szerint lenne helyük a pályán ennél többször is?
L. Á.: Az örményt nagyon kedvelem, viszont a játéka rettentően hullámzó. Jól kezdte a szezont, de utána mintha téli álmot aludt volna, teljesen érthető, hogy kikerült a csapatból. Blind sokat hibázott, szerintem neki sincs helye a kezdőcsapatban. Örülnék, ha Shawt beépítené Mourinho, de az elég aggasztó, hogy Paul Scholes is azt nyilatkozta róla, hogy nem profi sportolóhoz méltó módon éli az életét.
K. J.: Blind egészen kivételes képességű középhátvéd lehetne, ha tíz centivel magasabb, vagy sokkal gyorsabb lenne – de egyik sem igaz rá. Így akárhova teszed a pályán, komoly hendikepet vállalsz be, így viszont maximum kiegészítő embernek használható. Durva párhuzam lesz, de nálam ő az új O’Shea: szimpatikus, elhivatott, mindig alázatos csapatember, de elképesztően fontos, hogy minden poszton legyen nála 1-2-3 jobb opció a csapatban, mert ez mutatja, hogy valóban van minőség a keretben. Mhitarjan más sztori, az ő képességei abszolút kiemelkedőek, de egyrészt baromi hangulatember, másrészt nem érzem José-kompatibilisnek – sem karakterében, sem játékstílusában. Ne legyen igazam, de jövőre az ő mezében jó eséllyel Özil játszik majd a csapatban. Shaw-ról már beszéltem, nekem nagy liblingem, elfogult is vagyok vele, tizenéves balhátvédben akkora potenciált még nem láttam, mint benne. Nyilván nem minden kerek vele kapcsolatosan, hajlok arra, hogy tényleg lehetnek gondok például a hozzáállásával, de melyik tehetséges embernek nincs valami gikszere? Neki egy jó pedagógusra lenne szüksége annak érdekében, hogy felépítse önmagát, de tuti, hogy ez nem José lesz. Sajnos.
Sz. A.: Szerintem mind a három játékosnak van helye a keretben, de azt látni kell, hogy jelenleg nagyjából soha nem látott mennyiségű játékos érhető el az együttesben. Csak 5 középhátvédünk van, amit nem igazán kell indokolni. Blind igazi jolly joker, Shaw simán visszatérhet, Mhitarjan szerepe kérdésesebb, de nem a játéktudása miatt, hanem a csapat ki nem forrott stílusának köszönhetően.
Ha vissza lehetne forgatni az idő kerekét, ki lenne az a City játékos, akit ha tehetnétek, nem a város keleti részébe kerülne, hanem vörös mezben keseríteni az ellenfeleket?
Janek, te egy hónapja a Britannia hasábjain velősen kielemezted De Bruynét, előtte a Leshatárban megjelent írásodban De Bruynét nem csak a City, hanem az egész jelenlegi Premier League legfontosabb középpályásaként nevezed meg, meglepne, de hátha nem őt mondod.
K. J.: De Bruynével jó helyre célzol, persze, ő az első ezen a listán. De David Silvát, Yayát, a csúcsformában lévő Kompany-t, vagy éppen Gabriel Jesust is el tudtam volna képzelni vörösben.
L. Á.: Egyértelműen Kevin de Bruyne.
Sz. A.: Az említett De Bruyne, David Silva, Agüero hármasból azt hiszem bármelyik játékost el tudtuk volna fogadni vörösben. Kiemelkedő futballisták, akik tipikusan abból a vonalból kerülnek ki, akik uralják Európa futballját. A latinok, belgák és franciák ellepik a teljes ligát, de Európát is és lenyűgöznek mindenkit a stílusokkal.
És végül: mit szóltok hozzá, hogy a City idén már többször is a Fergie Time-ban mentett nem egyszer pontokat az idényben?
L. Á.: Rendkívül frusztráló. (nevet) Most már tudom, hogy milyen érzés lehetett a Manchester United riválisainak, amikor jött a Fergie Time.
Sz. A.: Erre mondják mindig, hogy jó csapatnak szerencséje is van. A City megdolgozott azért, hogy bedarálja a kisebb PL együtteseket a mérkőzés végére. Pokoli formában vannak a kékek és azt gondolom, hogy nagyon nehéz lesz tőlük elvenni már ezt a bajnoki címet. Ha a hétvégén képesek vendégségben nyerni Pepék, akkor ezt a bajnoki trófeát már oda is lehet nekik passzolni.
K. J.: Kifordult sarkaiból a világ.