Nincs ingyen vacsora

Nincsen ingyen mostanában semmi sem a csapatnak. Kőkeményen meg kellett dolgoznia mostanában minden győzelemért. De megvannak a győzelmek.

csapat.jpg

A rágós cafatokat eddig sikeresen klopfolták addig a srácok, amíg meg nem puhultak, a végén — mint valami egzotikus fűszer — meg jöhet Sterling.

Nincs ingyen vacsora, meg is dolgozik érte a csapat rendesen.

A kezdőben nem volt Sané, egy kisebb sérülést kellett kipihennie, így Jesus került be a kezdőbe a helyére. A középpályán Silva helyett Gündogan kezdett (a kispadra meg Gabi J. helyére Díaz ült le).

A vendégek is a betonvédelem alkalmazása mellett tették le a garast. Öt védő és gyakorlatilag öt középpályás. Dejó.

Ezek a meccsek arra jók, hogy felkészítsék a csapatot a derbire?

25 %-ban volt náluk a labda, hét próbálkozásuk volt a gólszerzésre, csak úgy, mint vasárnap az ellenfél csatára (Long) most sem veszélyeztette Ederson kapuját (ami a meglepő, Agüero sem sikerült egyet sem Forster kapujára lőnie/fejelnie!!), Lemina és Romeu talált csak kaput (utóbbi ugye gólt is lett).

A kontrákban reménykedtek csak, ill. pontrúgások után veszélyeztettek (akkor mondjuk nagyon).

A City-nél volt a labda többet, de az első igazán veszélyes helyzet a vendégeké volt. Úgy, mint Huddersfieldben, szöglet után vakon középre tett labda, Hoedt fejel, felsőléc. Mázli, de egymás után két ilyen gólt beszopni kemény lett volna. Erre azért oda kéne figyelni.

vizkopo.jpg

Mentek előre a srácok, nyomtak rendesen, az akarattal nem volt gond, inkább mintha a szellemi frissesség hiányzott volna, hogy meglegyen a jó döntés az utolsó pillanatban, hogy meglegyen végre a gól.

A szünet után lett meg. Ebben is hasonlított ez a meccs az előzőhöz, hatott a vudu az öltözőben. De tudatosságról most nem beszélhettünk. De Bruyne küldött be a kapu elé egy szabadrúgást, Van Dijk beletette a lábát, gól! De nem öngól.

Akkor miért volt Otamamedinek írva vasárnap ez meg miért lett Keviné?

Huddersfieldben nem a kapu felé ment a labda, Nicoláson változtatott irányt, ezért lett gól, most viszont kapu felé ment a labda (hiába nem lett volna nagy eséllyel gól), a védő csak belepiszkált. Ez az elv a döntésnél.

A forgatókönyv nem változott, a City ment előre (kevés hatékonysággal), a Soton meg várt, hátha adódik valami. Amit lehetett, azt meg védte Forster.

Azért nálunk is kapus van hátul. Ederson sem a legjobb napjait éli mostanság, de magabiztos remek hálóőr, aki együtt él a játékkal:

A 75. percben elaludt a védelem, rendesen. Bertrand küzdötte le magát a szögletzászlóig Güdogan szorításában, Walker csak tisztes távolságból figyelte, hogy mi  lesz. Beadás lett. A labdát úgy vette le Boufal, hogy azzal a lendülettel át is verte Delph-et (mióta hátra lett vezényelve Mendy helyére, nem volt ilyen szerencsétlenke a lelkem, egyszer sem), az alapvonaltól pontosan középre lőtt labdát Romeu szépen beverte. Ódejó.

Az egyenlítés előtt jött Silva Jesus helyett, a gól után pedig Gündogant váltotta Bernardo.

Sokatokban felmerült, miért nem próbálkozik átlövésekkel, távoli bombákkal buszozás ellen a csapat?

Próbálkozik. Jesus, Agüero (egyszer-egyszer), Sterling (kétszer is, az egyik gól is lett, ugye), Göndogan, KDB, Walker, Fernandinho (kétszer-kétszer) adott le lövést a tizenhatoson kívülről.

Ha valaki megint leparkolja a buszt lesz még több átlövés?

Nemigen. Egy Guardiola csapattól ez is sok, ez nem Pep játéka. A ziccer nélkül ellőtt lövés egy elszalasztott lehetőség a szemében, az ő filozófiájával annyira ellentétes, mintha valaki elkezdené dajkálni a labdát öncélúan. Ez nem Pep világa.

Nem volt mit tenni, ment előre a csapat már-már reményt vesztve alakította ki az újabbnál újabb helyzeteket. Tavaly az ilyen meccsek lettek döntetlenek — rengeteg esetben 1:1-ek —, de nem most.

A ráadás utolsó pillanataiban egy megszokott tizenhatos körül végigjáratott támadás végén játszott össze Sterling és De Bruyne (azért nem semmi, hogy Romeu ledarálta Kevint) és Raheem nagy szép lövést küldött a kapuba. Until we score.

Sterling teljesítménye. Fölösleges bármit is írni.

Nem semmi mennyire jó az utolsó gólokban ebben a szezonban.

Az Everton ellen a 82. percben lőtt gólja pontot ért, a Bournemouth ellen győztes gólt lőtt a hosszabbításban, a West Brom elleni gólja kellett, hogy a hazaiak egyenlítése után megmaradjon a csapat előnye, a Watford ellen ő zárta mészárlást a büntetőjével.

A Doneck ellen ő biztosított be a győzelmet, csakúgy mint Nápolyban, a legutóbbi három meccset pedig ő döntötte el a hajrában (Feyenoord, Hudd és a mostani). Nincsenek szavak a teljesítményére.

Az, hogy mit jelentett a csapatnak ez a gól, jól jelzi a csapat, a stáb és Mendy reakciója:

Guardiola így reagált erre (mosolyogva):

He is crazy. Six months out and he does that – what a disaster

Pellegrino-nak sem jött be a buszbetolás (hála az égnek). Megint egy olyan csapat lett elverve, amelyik ultra defenzív akart lenni. Közel jártak a pontszerzéshez, de kikaptak. Értem én mi a terv, de már egy kicsit sok már az ilyen ellenfelekből. Remélem a sikertelenséget látva a többi csapatnak elmegy egy időre a kedve a falépítéstől, más taktikához nyúlnak végre.

pep_redmond.jpg

Pepet annyira frusztrálta a szitu, hogy Redmondnak kiselőadást tartott erről, plusz dicsérte, mint játékost.

Ennek ellenére azt mondta, hogy nagyon nehéz kritizálnia Pellegrino taktikáját. Southampton nagyon jól játszott, az első csapat volt augusztus óta, hogy pontot lopjon az Etihadból.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Vasárnap meg jön a rettenetes formában lévő West Ham látogat az Eastlandsre. Az új edző, David Moyes sem tudott még csodát tenni, szerdán a szintén fosch formában lévő Everton (naná, hogy ők vittek el csak pontot az Etihadból) gyepálta el őket (naná, hogy Goodison volt Moyesnak az a munkahelye eddig, ahol sikeresnek volt mondható a tevékenysége).

Ebben a posványban dagonyázik Zabalata és Hart is (Joey-t nem fogjuk látni, mivel még mindig a City játékosa)… Szegények.

Valami nagyon félrement a kalapácsosoknál és nem is igen látszik a kiút. A vasárnapi meccs után az a Arsenal és a Chelsea látogat hozzájuk, ezen a három meccsen tuti akar valami meglepetést.

Moyes talán nem akar sündisznósat játszani, van sansz egy jó meccsre végre, egy olyan meccsre, amikor nem egy görcsösen védekező csapat az ellenfél. Ezáltal persze benne van a pakliban, hogy jól el lesznek verve. Szerintem így is lesz.

Fonte, Chicharito nem játszhat, Carroll, Collins és Reid játéka kérdéses. 

A legutóbbi tíz gól a Hammers ellen: