Pep’s clean sweep around the house IV. — Mendy

Folytatjuk a nyári igazolásokat végigpörgető sorozatunkat eddigi részekből megismert Walker, Ederson és Danilo triója után jöjjön a legdrágább és legígéretesebb igazolásunk, Benjamin Mendy. A francia bekket az Allez l’OM blog szerzőjének közreműködésével mutatjuk be.

A posztból kiderül, hogy milyen teljesítmény nyújtott az elmúlt években Franciaországban, és az is, miért tartja Guardiola Marcelo Bielsat a világ legjobb vezetőedzőjének.

clean sweep around mendy átigazolás interjú

#22 Benjamin Mendy

Honnan? AS Monaco

Mennyiért? 52.000.000 £

2011 óta nem igazoltunk balhátvédet. Sokan megfordultak a Sejk-éra kezdeti időszakában ezen a poszton elég csak Wayne Bridge, Sylvinho vagy Javier Garrido nevére gondolni, ám Kolarov 2010-es, illetve rá egy évvel Clichy érkezése óta, megszokottá vált, hogy ők ketten váltják egymást ezen a poszton. Ám már évek óta érett az ő lecserélésük. Mindketten túl vannak már a harmincadik életévükön, gyorsaságuk megkopott, koncentrációjuk csökkent és már egyikük sem alkalmas arra, hogy teljesen új taktikai elemeket sajátítsanak el (pl. inverted wingback). Ha Európa élcsapatai közé szeretnénk tartozni, mindenképp szükség volt egy fiatal, világklasszis balbekkre. Guardiola választása pedig a piacon elérhető legjobbra esett. Mendy csupán 23 éves, a legjobb évei még hátra vannak, de már jelenleg is a legkiemelkedőbbek közé tartozik a posztján.

A szenegáli származású védő 2013 és 2016 között erősítette a Marseille-t, így az egyik legismertebb magyar szurkolójukat, Kovács Dávidot kerestem fel, aki az Allez l’OM szurkolói blog egyszemélyes írója, illetve a Digi Sporton futó Szélkakas című műsor egyik állandó szakértője.

Dávid is említi, de nem is lehet elmenni a mellett, hogy Guardiola Marcelo Bielsa-t tartja a pályafutására az egyik legnagyobb hatást gyakorló edzőnek.

2008 nyarán Pep egy egész éjjelen át beszélgetett Bielsaval a futballról, a taktikáról, elméletei(k)ről, mielőtt a Barca board kezébe csapott és átvette volna szeretett csapata irányítását.

Pep nem egyszer a világ legjobb edzőjének nevezte Bielsát, nem az eredményei miatt, hanem azért, amilyen hatást gyakorolt a sportágra.

Mendy-nek volt edzője Bielsa a Marseille-ben.

clean sweep around mendy átigazolás interjú

Bielsa Marseille-nek a játéka működés közben, a vs.hu animációján.

Ebben a csapatban szántotta fel Mendy a bal széltét a pályának.

A tavaszi City-Monaco párharc egyik legjobbja volt, egykori Bielsa (aki a három védő+két szárnyvédős rendszer apostola) tanítvány. Akart Peppel dolgozni, a taktikai előképzettsége megvolt, jó képességű, fizikailag tökéletes. Fiatal, senki sem lepődhetett meg, hogy Manchesteben kötött ki.

Öt gólpassz adott az előző szezonban a bajnokságban a Monacoban. Átlagosan meccsenként egy kulcspassza, és másfél jó beadása volt. Kellett.

De vissza Kovács Dávidhoz.

A Ligue 1 szezonfelvezető podcastben hangzott el az a mondat, hogy a francia bajnokságot követni olyan, mintha egy premier előtti vetítést néznél a moziban. Mendy alig múlt el 19 éves, amikor debütált a Marseilleben. Mennyi ideig tartott neki, míg stabil kezdővé vált? Hogyan fejlődött évről-évre? Mikor realizálódott benned először, hogy egy leendő világsztár játszik kedvenc csapatodban?

Első szezonjában még közel sem tudott folyamatos játéklehetőséget kiharcolni magának. Ennek ellenére tehetsége már ekkor meglátszott. Franciaország egyik legkiemelkedőbb utánpótlás-műhelyéből érkezett, a Le Havre első csapata bár évek óta másodosztályú, akadémiája falai között olyan játékosok nevelkedtek, mint Paul Pogba, Riyad Mahrez, Lassana Diarra, Dimitri Payet vagy Steve Mandanda. Személyesen kiváló alkatú, a francia balhátvédek tipikus prototipusa lakozott benne, erős mégis gyors, technikailag formálható, és képzésben is az egyik lehető legjobbat kapta. Azonban, csak egy évvel később, Marcelo Bielsa érkezésekor hitte el már szélesebb réteg, hogy valóban válogatott, világsztár matéria lakozik benne. Kérdőjelek egyébként ekkor is sokakban voltak, Daniel Riolo az egyik ismert francia újságíró például úgy nyilatkozott, megeszik egy patkányt, ha Benjamin Mendy valaha felnőtt francia válogatott lesz. Bielsa adta neki az abszolút lökést – mint egyébként Marseille-ben megannyi játékosnak: az Ayew tesók, Batshuayi, Lemina, Imbula és immáron Mendy is az ő kezei közül kerültek Premier League szintre. Bielsa már 2014-ben úgy nyilatkozott, hogy egyszer a világ legjobb védője lesz, pár évre rá a legdrágább titulust már kiharcolta magának.

clean sweep around mendy átigazolás interjú

Daniel Riolo nagy bánatára Mendy márciusban a Luxemburg elleni  vb selejtezőn debütált, és azóta háromszor ölthette magára a francia válogatott mezét

A WhoScored.com alapján erősségei közé tartoznak a beadások, a kulcspasszok adása, a labdavezetés, és a védekezéshez való hozzájárulás. A honlap szerint nincs kiemelkedő gyengesége. Mennyiben értesz egyet ezekkel az állításokkal? Ha Te lennél az oldal szerkesztője mit adnál meg Mendy erősségeinek illetve gyengeségeinek?

Ezek mind helytálló erősségei. Bielsa mellett, magában az edzői filozófia nagymértékben befolyásolja a teljesítményét. Top szinten Guardiola az ötödik edzője, jól látható, hogy Bielsa előtt és után már-már szürke eminenciás volt Marseille-ben, míg az igen sokra tartott Jardim alatt ismét irgalmatlan sokat fejlődött. A pálya teljes baloldalát képes bejátszani, elnyűhetetlen energia lakozik benne, de technikailag is rendkívül képzett. Főleg passz-, de lövőkészsége is a támadó harmadban életveszélyessé teszi, de védekezésben is kikezdhetetlen. Emellett viszont az öltözői hangulatért felelős, “glue guy” szerepét se szabad elfelejteni. Finoman szólva is bohókás természete miatt érdemes Instagramon és Twitteren követni, garantált a jó szórakozás!

clean sweep around mendy átigazolás interjú

Ilyen kommentekre lelhetsz a Twitterén

“5 percig tartott mire megtaláltam magam a képen tesó”

Marcelo Bielsa edzősége alatt többször játszottatok 3-3-3-1 felállásban. Milyen szerepköre volt Mendynek ebben a rendszerben? Legtöbbször vonalvédő volt, aki a szélen segítette a támadásokat vagy volt, hogy befele indult és onnan alakított ki helyzeteket?

Akkoriban, ebben a hadrendben gyakran többször fordult meg az ellenfél térfelén, mint sajátján. Jóformán baloldali középpályás volt, a csiki-csuki után pedig jöhettek beadásai. Összesen 6 gólpasszal zárta a szezont, tökéletesen passzolt abba az elképzelésbe, ami belőle is a legtöbbet hozta ki. Bizonyos értelemben Jardim is erre épített Monacoban, de Guardiola és Bielsa közt még több analógiát látni. Mindkettejüknél fontos a szélek precíz, gyors bejátszása, amire jobb embert nem is találhatott volna a City.

clean sweep around mendy átigazolás interjúBielsa 2014 decemberén megígérte Mendynek, hogy egy nap ő lesz a világ legjobb szélsővédője. Mindenesetre a legdrágább már összejött

Guardiola a Bayernben és a Cityben (igaz csak a szezon elején) is játszatta a szélsővéket inverted-wingback-ként, azaz ekkor nem a szél mellett segítették a támadásokat, hanem beljebb húzódtak a középső középpályás szerepkörébe ezzel több területet adva 1v1 szituációkba hozni a szélsőket, feljebb tolni a támadó középpályásokat stb. Lahm és Alaba remekül tudta ezt hozni anno, mit gondolsz Mendy mennyire alkalmas erre a szerepkörre?

Úgy látom, Angliában egész másra próbálja használni a szélsőhátvédjeit Guardiola. Ezt a többi nyári szerzemény (Walker, Danilo) is igazolja, Mendy-hez hasonlóan ők is sokkal inkább a széleken veszélyes, igazi wingback-ek. Csalódnék, ha így látnánk őt/őket, mert abszolút nem ilyen profilú hátvédek, Mendy főleg nem.

clean sweep around mendy átigazolás interjúPepre kétségkívül óriási hatást gyakorolt Marcelo Bielsa. Egy februári interjúban a jelenleg Lille-nél dolgozó szakembert nevezte meg a világ legjobb vezetőedzőjének.

2016-ban potom 13 millió euróért adtátok el őt a Monaconak. Mi volt a távozásának az oka? Milyen érzéseid voltak az eligazolásával kapcsolatban? Gondoltad-e akkor, hogy 1 év múlva a világ legdrágább védője lesz?

Az OM tavaly nyáron komoly anyagi gondban volt. A tulajdonos nyíltan árulta a klubot, nem állt módjában a klubnak megtartani értékeit, mint ahogy az azt megelőző években is ez sajnos rendszerint így volt. Mendy szempontjából már érdekes a Marseille későbbi sorsa, hiszen aki követi, láthatja, hogy vállaltan az OM szurkolója maradt, mindig is hálás lesz a klubnak, hogy fiatalon felkarolta, a szurkolók imádták és viszont. Ha pár hónappal korábban érkezik az új, amerikai tulajdonos, valószínűleg megtartják, mert ízig-vérig az OM-be való karakter. Tehetségéről nem is beszélve. Csak ismételni tudom magam, francia szezonjaiban – főként, ha jó kezekbe került – rendszerint csoda számba ment a játéka, ami miatt ha ilyen transzfer összegre talán nem is gondoltunk, de az garantált volt, hogy rövidesen a legmagasabb szinten köt ki.

clean sweep around mendy átigazolás interjú

Ahogy a PSG is megvette az ő BL kiesésüket eldöntő Neymart, nekünk is sikerült az ellenünk legjobban tündöklőt elhappolni

Alapemberévé vált a bajnok és BL-elődöntős együttesnek. Mennyire lepett meg téged, hogy ilyen jó szezont zárt a hercegségieknél? Láttad benne ezt a potenciált a Marseilleben töltött évei során?

Szabó Christophe barátommal – az Omlett du Fromage blog szerkesztőjével – 2015-ben ültünk össze először podcast formájában beszélgetni, emlékszem már akkor felvetettem a francia válogatott kapcsán, hogy a 2016-os EB-re lehet-e esélye. Akkor gyerekcipőben járt az ötlet, de ott volt a fejekben és biztosan nem csak a mienkben. Azt hiszem, ha Bielsa marad a következő szezonra is az OM-nél, fejlődése nem reked meg az Európa-bajnokságot megelőző idényben, vagyis akkor valós esélye lehetett volna a tagságra. Így picit még várnia kellett, de Jardim remekül folytatta vele a munkát. Ilyen értelemben nem különösen lepett meg a kiemelkedő teljesítménye, hiszen korábban valami hasonlót már láttam tőle, kiváncsian várom, hogy harmadik nagy állomáshelyén, harmadik “edzőzsenijével” tud-e még valami újat mutatni.

clean sweep around mendy átigazolás interjúEddigi karrierje legjobban sikerült idénye volt a 2016/17-es

Szerinted mennyire csinált vele jó vételt a City? Ő lehet néhány éven belül a világ legjobb balhátvédje? Hogy látod, mennyire fekszik majd neki a Premier League? Jó döntésnek tartod, hogy ideigazolt?

Ahogy már említettem, kifejezetten passzol hozzá Guardiola edzői profilja, filozófiája és mentalitása. Ennek megfelelően a City is pazar fit, egy fölöttébb nemzetközi társaságban egyszerre fejlődhet a továbbiakban és lehet fokozatosan a csapat egész játékát meghatározó alkatrész. Bár a bajnokság szintjén érhetik meglepetések, a francia élvonal is igen fizikális liga, de a Premier League nyilván más kávéház.

A poszt FortyTwo ötlete és munkája, mgyuri belekontárkodásával.