Gyötrődünk tovább

manchester city middlesbrough premier league összefoglaló

Guardiola gyötrelmes utazása nem ért véget a Premier League bugyraiban, hiszen a múlt hétvégén a gyakorlatilag már kiesett Middlesbrough taposott rá egy embereset a tyúkszemére.

Két és fél meccs volt az alapcsapat lábában a meccs előtti héten, ez meglátszott a teljesítményeken és az összeállításon is.

 

manchester city middlesbrough premier league összefoglaló

Ha összerántjuk a nadrágszíjat, akkor belefér ez is. Két bajnokival ezelőtt (a kupakiesés után) úgy fogalmaztam, ha szerez még 14 pontot a csapat akkor érem lesz a szezon végén. Ebből meg is van már kettő.

Három hazai meccs van hátra (Palace, Leicester, West Brom) és egy idegenbeli (Watford) — nem lehetetlen — akkor tartanám előrelépésnek a szezont.

Tavaly 66 pont volt a végén, most van ennyi, de nemhogy bl, az el helyhez sem lesz elég ebben az idényben 66 gombóc.

Jó alap lett volna nyerni múlt hét szombaton, nem sikerült. Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz lesz, de az lett. Másfél hónapja simán verve voltak a kupában, most meg izzadni kellett az egy pontért is.

Caballero védett Bravo sérülése miatt, így legalább Gunn leülhetett a kispadra, nem a megszokott elmegyek a csapattal, ha kell bemelegítek séma szerint zajlott a meccsnapja.

manchester city middlesbrough premier league összefoglaló

Guardiola többször is mondta már, nincsenek szigorúan vett posztok, csak játékrendszerek és taktika. Ehhez csak játékosok kellenek, akik végigviszik a vezénylő tábornok akaratát. Na, ez nem mindig áll fent jelenlegi kis csapatnál.

Tisztelem, becsülöm Pepet, de ez neki is too much, majd ősszel, 150+ millió eltapsolása után újra lehet próbálkozni… E miatt annyira nem tisztelem és becsülöm.

A védelem a három középső védőből állt, Kolarov a bal szélekre, Otamendi a jobbra (furcsa volt látni mikor a szélről ő tekerte be Gabriel Jesus fejére a labdát), Kompany pedig a középső területekre felügyelt. Vinny ezt annyira komolyan vette, hogy rengeteg időt töltött a tizenhatoson belül, sőt, szinte az ötösön belül.

manchester city middlesbrough premier league összefoglaló

Fernandinho a szokott szerepétől eltérően kicsit feljebb tolva láthattuk (megszokottnál kicsit kevesebb passzal), a párja (Yayára ráfért a pihi úgy tűnik) Aleix García volt.

A két szélső középpályás Navas és Clichy (igen, ő. lásd pár bekezdéssel feljebb) volt. Jesus feljebb tolva, Gaël nem annyira.

A borított hadrend nem jött be (oké, de mikor lehetne próbálkozni, ha nem a Boro ellen?), egyedül talán Kompany-t tudnám kiemelni.

Az sem meglepő, hogy élből Clichy és García lett lekapva, ők voltak a legrosszabbak.

A hazaiak vezető gólja villámgyors volt, de nem váratlanul esett. Friend csórt labdát a saját tizenhatosánál, passzolta Roonnak, aki kiadta a szélre Downingnak aki végigügetett a bal szélen, majd középre passzolt a közben felloholó Friend elé, aki Negredo elé ügyeskedte a labdát, a Bestia meg beverte. Zseni gól, nagyon berakta.

manchester city middlesbrough premier league összefoglaló

A védelem totál szétesett. Otamendi elől, hiába rohant vissza, nem volt esélye, Kompany kilépett jobbra, de nem tudta megállítani Downingot, Kolarov középen Friendre figyelt, de a labda eljutott Negredóhoz. Ferna reménytelenül csúszott be, Clichy meg teljesen szerepen kívül volt. Kb. az egész meccsen.

A szélső védő parára pár hét és lesz orvosság. Ezt a meccset is nézve: elkél a friss hús.

Két angol neve ismét előkerült (kell is brit játékos a keretbe) a védősorba, a kapuba Butland, a jobb bekknek pedig Kyle Walker. A kapus kell, mert Willy tuti megy, szélső védő is, ezt látjuk.

Walkernél sokan már biztos jelének látják a távozásának, hogy a közösségi oldalain lecserélte a profilképeit Spurs mezesről angol válogatott mezesre. Meglátjuk.

Az is a héten merült fel, hogy Navas maradhat egy évet, a jobb oldali mindenes csere opciója lett neki felajánlva.

Pep a szünet után nem sokkal cserélt (miért nem a szünetben?). A két fék le, Sané és Sterling be. A két szélső nem véletlenül nem kezdett, az utóbbi időkben nyújtott teljesítményük miatt rájuk fért a pihenés, de égett a ház: irány a pálya.

A csapat átállt 4-1-2-1-2-re. Pörögtek is srácok, Raheem annyira nem volt jó, Leroy viszont összehozott egy tizenegyest.

Én nem adtam volna meg. Fel is fortyantak az indulatok, de Agüerót nem kellett, hogy ez érdekelje, bevágta.

A sors úgy akarta, hogy hamar újra náluk legyen a vezetés. Egy védelmi balfaszkodás utáni szabadrúgást követően eluralkodott a káosz a tizenhatoson belül. A végkifejlet tragikomédiába torkolt, Negredo erőszakossága eredményezte a gólt, Kompany és Kolarov nem tudott vele mit kezdeni.

manchester city middlesbrough premier league összefoglaló

A támadósorunk érdekes kettősséget mutatott. de Bruyne jól érzi magát a tízes szerepében, de hiába játszott jól, komoly veszélyt nem jelentettek a lövései, a jó passzaival meg a társai nem tudtak mit kezdeni.

Pep kipróbálta a kétcsatáros rendszert, ebben is felemások az érzéseink. Gabriel Jesusnak a meccs legelején volt egy nagyon nagy helyzete, de a labda elgurult a kapu előtt. Ezután viszont — ahogy mondani szokás — a legjobb helyről nézte a meccset.

A vége előtt aztán magához tért, szépen fejelte be az egyenlítő gólt (bár mondjuk fostam, hogy Otamendivel egymást fejelik szét).

Az eddigi mutatói parádésok, de ezen a meccsen — a gól ellenére — nem volt valami lenyűgöző a srác.

Agüero meg szétszakadt a sikerért, sajna szó szerint…

Az igyekezet megvolt, a pontosság kevésbé, de így is ott a mérleg másik serpenyőjében ott a magabiztosan értékesített büntető és a Jesus fejére varázsolt labda.

A sérülés nem hiányzott, az utolsó percekre Nolito váltotta. Iheanacho a kertben sem volt persze.

Kelechi mehet tényleg a Hoffenheimbe, egy jó szezon a bundásban (talán a bl-ben is) és szép pénzért el lehet sütni vagy elcseréljük Szalaira.

manchester city middlesbrough premier league összefoglaló

Még egy fiatal játékos megy a ‘kukába’, akiről azt hittük, hogy lesz belőle valaki. Guardiola értékrendjébe egyelőre García fér csak bele, ő viszont sajnos most még inkább tűnik az új Fernandonak, mint Fernandinhonak.

A Boro előtt le a kalappal, jól csinálták, megérdemelték az egy pontot. A Premier League csodája, hogy egy ilyen erőkből álló csapat simán megy a levesbe.

Holnap biztosan nem lehet számolni a Bravo, Gündogan, Agüero hármassal. Stones és Silva már rendben van, az erőnlétük a kérdéses.

Menni kell tovább, simán összejöhet egy jó szezonzárás. A magyar City rajongóknak amúgy is különleges lesz a holnap délutáni bajnoki, olyan csatornán lesz, ami szinte minden kábelszolgáltatónál megtalálható. Emberemlékezet óta nem volt ilyen.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló: