Instant Bajnokok Ligája klasszikus született kedd este az Etihadban.
Az utóbbi idők egyik legőrültebb meccsét sikerült behúzni, ez is beleég az agyunkba.
Volt itt minden. De tényleg minden, a futball savát-borsát sikerült belepréselni ebbe a meccsbe, aki látta jó darabig emlegetni fogja, aki nem City szurkoló csak az bosszanthatja: miért nem a saját csapata nyert egy ilyen összecsapáson?!
Ahogy Gary Lineker fogalmazott: csak az hiányzott, hogy Claudio Bravo megegyen egy pitét a kispadon.
A hétvégén sikerült újranézni ezt az őrületet, egy kicsit hűvösebb fejjel talán, így a szájtátáson kívül most sikerült felfogni is valamit érdemileg a látottakból.
Le a kalappal a vendég szurkerek előtt. A hazai meccsekre jó ha összejönnek 8-9 ezren, de Manchesterbe elutazott közülük 1000+ fő. A visszavágóval kapcsolatban a Monaco jó előre közölte: azok a külföldiek, akik nem szerepelnek a klub adatbázisában, ne is reménykedjenek abban, hogy jegyet fognak kapni a hazai szektorokba.
Az alapfelállás ismert: a Monaco nem gyenge csapat, képesek bárki dolgát megnehezíteni, bárhol. Ami most viszont a City felé billentette a mérleget, hogy a támadósor nem csak gyorsaságban vette fel a versenyt, hanem az egész csapat futóteljesítménye kiemelkedő volt. A labda is nálunk volt többet 67,5-32,5%, nagyságrendileg pontosabb passzok (több, mint 10%-al), két és félszeres passz-szám mellett (492-198, a támadó harmadban 134-88).
A helyzetek kihasználása szintén kulcsfontosságú volt, a 6-6 kaput eltaláló lövésből ismert a gólok száma.
A meccset nem nyerte volna meg a csapat csak a statisztikák alapján kellettek a remek egyéni képességek. Vagy nyolc olyan játékosunk volt, aki egy-egy döntő pillanatban valami egészen nagyot tudott húzni és öten voltak, akik folyamatosan klasszis teljesítménnyel lökték előre a csapatot.
Mentálisan és fizikailag is nagyon erős a csapat, mind kettőben erősebb volt a City, mint a Monaco. Sikerült felállni a padlóról, attól hogy kétszer került előnybe a Monaco nem tört meg semmi (még a büntetőnél is benne volt a levegőben, hogy Willy kifogja Falcao lövését), a meccs utolsó harmadában pedig olyan sebességi fokozatba kapcsoltak ami egészen kivételes és ezzel sikerült felőrölni — az amúgy valami bitang jó — vendégeket.
Pep kényszerpályán volt, ami végül is jól sült el. Szóval nem volt bal bekk a keretben, így Fernandinho volt a bal oldali védő, Yaya pedig az egyetlen szűrő. Ő adta a középpályán a stabilitást, a rendkívül mozgékony, extrán motivált, gyors ötös — viszonylag — simán rohamozhatott elől.
A gyenge pontja mindkét csapatnak a védelem volt — illetve a Monaco középpályáján Bakayoko, a kapujában Subasic sem tudott igazán jó meccset lehozni, ez is döntő volt az összképet nézve —, de amíg nálunk a hibákat Stones góllal, Caballero hárított büntetővel, Otamendi ipari mennyiségű tisztázással, fejpárbajjal, szereléssel, belépővel, labdaszerzéssel, azaz a rá jellemző védőmunkával palástolta valamelyest, addig Gliknek és Ragginak (Jemerson eltiltása is a mi malmunkra hajtotta a vizet, Raggi szerencsére nem volt képes pótolni a brazilt) semmit sem sikerült a saját mentségükre felmutatni ill. a jobb szélen Sidibe is gyengén muzsikált.
Fernandinho most nem tudott minőségi szélső védő lenni, ezt látta Pep előbb beljebb rendelte, majd mikor a Monaco másodjára is magához ragadta a vezetést le is cserélte, jött Zabaleta, aki ment jobbra, Ferna helyére meg Sagna került. Ez is jó húzásnak bizonyult.
A Sterling-Silva-Sané-Agüero négyes (a pazar de Bruyne-Yaya duóval megtámogatva) nyújtott földöntúli teljesítményt, sokaknál Sané, valakinek Sterling volt a meccs embere, nekem Agüero volt az.
Sergiot érthetetlen módon temették pár hete, teljesen elképedve figyeltem ezeket a megszólalásokat. A két gólján túl olyan mezőnymunkát végzett, amire az elmúlt öt és fél éve alatt amit Manchesterben töltött eddig, nemigen volt példa. Visszalépett labdákért, védekezett, szerelt, letámadta az ellenfelet. Így sikerült fölénybe kerülni a középpályán, mondani sem kell: a végső sikerhez ez is kellett.
Igazából semmi meglepetés nem volt a kezdéskor Jardim csapata a jól szervezett 4-4-2-vel kezdte a meccset. Várták a lehetőséget a gyors, pontos (dik, ezek milyen gyorsak a labdával, gecc) ellentámadásokra.
Az első tizenöt percben ennek megfelelően a City kezdeményezett, a Monaco meg lecsapott, ha úgy adódott, a 20. percben nem sok híja volt, hogy megszerezzék a vezetést: egy szöglet után Touréról Gilk ellé keveredett a labda, de szerencsére a lengyel nem tudott vele mit kezdeni.
A 26. percben Sané varázsolt, amikor majdnem elhagyta a labdát Silva segítette ki, a középre centerezés ennél jobb nem is lehetett volna, Sterlningnek nem volt nehéz dolga. 1:0.
A 32. percben már nem vigyorogtunk annyira. Willy ahelyett, hogy csak szépen kipasszolta volna a labdát, kivágta a bal szélre, Silva és Fabinho szépen játszott össze, a beadás tökéletes, a Sagna-Stones páros nem figyelt Falcaora, mintaszerű fejes.
A 35. percben volt a meccs egyik legvitatottabb jelenete, aminek a végén Agüero kapott sárgát (szerencsére Sterling mégsem kapott lapot, így játszhat Monacoban), érdekes eset. Nehéz elfogultság nélkül állást foglalni, Pep is a következetesen a ‘next question‘-t ismételgette az ezt a szitut firtató újságíróknak. Maradjunk annyiban, nem Antonio Mateu Lahoz napja volt ez, volt időszak, mikor nem lehetett tudni, hogy miből lesz több, gólból vagy sárgából.
A Monaco percei jöttek ezután, pár húzásból már ott is voltak a kapu előtt, majd ahogy Mbappé elrakta a zsugát Caballero fejecskéje mellé. Ahhh. 1:2.
A vendégek bekerültek a komfortzónájukba, Otamendi még segített is nekik nem kicsit a szünet után. Mit akart?! Az a becsúszás (vagy mi) mondjuk elsőre ez sem nem volt egyértelmű a sporinak.
Falcao állt a labda mögé, nagy pénzt tettem volna rá, hogy Willy megfogja. Visszahozta a meccsbe a csapatot.
Az 58. percben jön az újabb gól, Sterling labdát szerez a térfelünk közepén, sprint, jó ütemben adja Agüeronak, aki lő. Lapos, erős. De mire számított Subasic?! Bevédi. 2:2. A csapat 200. európai kupagólja ez.
No time to blink üzemmódba kapcsolnak a srácok.
61. perc, újra vezet a Monaco. Falcao csinál hülyét a védelemből (Stonsból és Caballeroból főleg), elegáns, zseniális. Hol volt ez az ember két évig? 2:3.
Újabb gól? Tojni rá! A gépszíj elszakadt, szétvág mindent. A közönség őrjöng. Őrület.
A 69. percben újabb büntető gyanús szitu, de kit érdekel? A 71. percben Agüero teszi be a helyére a labdát Silva szöglete után (hol vannak a védők? ki nem szarja le.) 3:3.
77. perc, de Bruyne szögletét Yaya megcsúsztatja, Stonest kb. jobban zavarta Agüero, mint a védők, egy lépésről nem hibázta el. 4:3.
A Monaco lába kirúgva, megrendülten szaladgáltak a labda után, az újabb remek összjáték, Silva-Agüero-Sané a labda útja, Leroy legnagyobb gondja az, hogy el ne találja a lesen lévő Sterlinget. 5:3.
A 84. percben Willy még lábbal védett egy hatalmasat, aztán elcsendesedett minden.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Ilyen örült meccs nem lesz a 15-i visszavágón, az fix, de érdemes lesz megnézni. Gólt lőni kell nekik, ennyi biztos, más nemigen.
A csapat rögtön Abu-Dzabi felé vette az irányt a meccs után, így szűk egy hét volt amit frankó időben (a Hudderdfield elleni kupameccs újrajátszása a tv társaságok miatt szerda estére kerül) tölthettek felkészüléssel a srácok (nem mellékesen a gazda is meglátogatta őket). Reméljük, hogy eredményes volt.
