Szükséges jó

manchester city watford premier league összefoglalóSzükség volt már egy győzelemre, szükség volt már egy hátul nullára hozott meccsre.

Nem lett gála, de egy sima győzelem végre összejött. Kellett ez a kegyetlen ünnepi hajtás előtt.

Ketten szép mérföldkőhöz értek, de sajnos minden nem mehet simán minden, egy súlyos sérülés is történt szerda este.

 

Nem volt egy álommeccs, szokás szerint ment előre a csapat, de most kifizetődött a labdabirtoklás és az ellenfélnél kétszer több pontos passz. Walter Mazzarri — nekem — szimpatikus edző, a Watford annak ellenére a 11.-ik helyen állnak, hogy éppen egy hullámvölgyben vannak — amiből kibukkantak egy Everton verésre, majd az Everton elkapta az Arsenalt, ez a pl nagy körforgása —, nem adták könnyen magukat.

Az Emptyhad sztereotípiára rá lehetett most is menni. Szerda este, nem valami fasza ellenfél, kb. minden tizedik szék üresen maradt. Továbbra is azt mondom: ha ez az Emptyhad, legyen.

A meccsen a be nem vetett cserék között volt Caballero (a túloldalt Pantilimon volt a cserekapus, aki nem találta meg a számítását az eligazolása óta. a Sunderland kapujából kikopott, most meg a Watford padját koptatja), Sagna és a két fiatal, Iheanacho és Stones.

A fiatalok nem tudom, hogy pedagógiai okból — azaz, mert szarok voltak a hétvégén — nem játszottak, vagy pihenésre volt szükségük. Okosabbak leszünk, ha meglátjuk az Arsenal elleni kezdőt.

Bravo a kapuban, ez nyilvánvaló. Sok dolga nem volt — egyszer kellett jobban tornásznia, a 73. percben —, végre gólt sem kapott. A passzmutatói inkább Hartosak voltak, mint Neueresek — 12-ből 7 jó —.

A felröppent hírek szerint nem érzi jól magát Manchesterben, és húzna vissza a La Liga-ba. Nos, én a hírek egyik felét tartom csak valósnak. Nem hiszem, hogy ő, vagy Pep ilyen hamar meghátrálna.

Guardiola viszont — hiába védte az igazát — hátul váltott, visszatért — a klasszik — négy védős hadrend.

manchester city watford premier league összefoglaló

Zabaleta. Pablo volt a jobbon és a kapitány, úgy is játszott, ahogy egy kapitánynak kell.

A gólja rendben volt. de Bruyne beadása magas lett volna a középen tömörülő támadóknak, szerencsére a védők rájuk figyeltek — ahhoz is magas volt, hogy a védők érjék el —, Pablo jött, és egyenesen a kapuba vágta.

A védekezésből és a támadásból is kivette a részét, a mezőny legjobbja volt. Jót tett neki, hogy végre újra a szélen, nem középen szerepelt.

A védelem közepére visszatért Otamendi. Ő ennek a csapatnak a centerhalfja, nem kérdés. Most is tanár volt.

Kolarov volt a párja, és az a döbbenet, hogy jobban rendben volt, mint Nicolás. Nagyot megy idén Aleks, most is frankón középső bekk volt.

Clichy volt a bal szélen, ő sem okozott csalódást, ezen az estén végre működött a védelem.

Gündogan volt az egyik középső középpályás. Sajnos egy jó darabig utoljára. Jelen állás szerint ebben a szezonban nem fog játszani a mostani sérülése miatt… A passzmutatója hihetetlen volt, 23/23-nál járt.

manchester city watford premier league összefoglaló

Fernandonak így több, mint egy félidő jutott. Készülhet, Ilkay kiválásával neki is több játékperc fog jutni, most tudott élni a lehetőséggel.

Yaya is visszatért a kezdőbe, ő volt az egyik aki elérte a szép kerek számot, ez volt a kétszázadik Premier League meccse a csapatban. Ő sem muzsikált rosszul, az egész mezőnyben nála volt a legtöbbet a labda, és ő passzolt a legtöbbet is (65 pontos zsuga).

Gündogan kidőlése egy újabb sanszot ad neki a tavaszi Bajnokok Ligája szereplésre (ha Pep tényleg dobni akarja Kompany-t, akinek a helyére Gabriel Jesus kerülhet).

A támadósor jobbján Sterling startolt, ő is virágzott, rég volt neki is ilyen jó meccse. A második félidő elején lenyomott szólója után sajna a lécről ment ki a lövése, gólt érdemelt volna. Az is nagy kár, hogy nem próbálkozott több lövéssel.

Azért egy gólpassz összejött neki, jól játszott össze Silvával.

de Bruyne volt középen, de csak papíron, leginkább a széleken bukkant fel, ő rá sem lehet panasz, az asszisztja fontos volt.

Kevin nyolcadik gólpassza volt ez, az európai topligákban is kiemelkedő szám ez. Az utolsó percekben Sané váltotta, aki csak megmutatta magát.

manchester city watford premier league összefoglaló

Silva a másik kétszázados, góllal és jó játékkal tette emlékezetessé magának és nekünk. A támadó harmadban inkább balra húzott, sajnálom, hogy még egy találat nem jött össze neki.

Nolito sokat próbálkozott, lekötötte a védőket, de nem volt igazán pontos. Navas kb. tíz percre szállt be, semmi extrára nem maradt ideje.

A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:

Végre egy győzelem, egy hazai győzelem, de baromi kíváncsi vagyok, mire megy a gárda vasárnap.