Új időszámítás kezdődött a csapat életében, érkezik Guardiola, összeáll a katalán board.
Tixiki, Soriano, Rodolfo, Pep. Épül a Barca 2.0? Valami olyasmi.
Hogy ki is ők? A folytatásban erre keressük (próbáljuk keresni) a válaszokat.
Hónap: 2016 május
Holisztikus mérnök úr III. rész
Ahogy ígértük, három posztot szentelünk a távozó menedzserünknek edzőnknek, Manuel Pellegrininek (az első kettő itt és itt található).
Ma elérkeztünk ahhoz a három szezonhoz, amit Pelle a Manchester City kispadján töltött, akárhogy is nézzük: nem kevés sikerrel. Felidézzük az elmúlt három év sikereit, kudarcait, igazolásait. Kitérünk az első és az utolsó meccsére, mindenre ami eszünkbe jut.
Pellegrini farewell.
2013/2014
Ahogy azt már írtuk, Pelle nem klasszik brit menedzserként működött, így nehéz belelátni mekkora hatással is volt az átigazolásokra, gyaníthatóan az első évben nem sok. Ettől függetlenül nagy volt a mozgás a keretben.
A távozók között a legnagyobb név: Tévez. Carlitosban sok jó meccs bennmaradt, de nem maradhatott sajna, ha menni kell, menni kell.
Két súlyos ballaszt is kidobásra került ekkor: Santa Cruz és Bridge már semmilyen szinten nem tartozott a klubhoz ekkortól.
Két egykoron nagyon hasznos játékosnak is ekkor járt le a szavatossága, Kolo Liverpool piros, Barry pedig a kék felébe távozott.
Maicon Romába igazolt, három ‘azt hittük, lesz belőletek itt valaki’ kategóriás fiatal (Rekik, Guidetti, Sinclair) pedig kölcsön lett adva (PSV, Stoke, WBA).
Az érkezési oldalon a legnagyobb fogás: Fernandinho. 30 millió pezetáért hagyta ott Donyecket, megért minden pengőt! A két be nem vált támadó is ekkor tette át székhelyét Manchesterbe, Joveticset és Negredot is három éve láttuk először testközelben.
Navas megvétele jó döntésnek bizonyult, a 15 millió font nem tétel egy ilyen kaliberű szélsőért. A deadline day-en jött az, akiről biztosan tudhattuk, hogy Pelle akarta: Demichelis.
A legelső tétmeccse 2013. augusztus 19-én, egy hétfői napra esett a City kispadján, Lescott és Džeko kivételével ha úgy alakult volna, egy az akkorira kísértetiesen hasonló csapatot küldhetett volna pályára, így is öten ott voltak (Hart, Clichy, Fernandinho, Navas, Agüero) a sérüléshullám ellenére a kezdetnél és a végén is.
A Newcastle volt az ellenfél, tükörsima győzelem, dominancia, 2-2 gól a félidőkre elosztva. A lendületes kezdés kitartott szinte végig.
Pellegrini első trófeája hamar meglett, a ligakupa a Sunderland ellen. Nagyon simán, az egész sorozatban csak két gólt kapva húzta be a mikiegér kupát
Az FA kupában viszont ismét (az előző szezonban ellenük ment el a döntő, ugye..) a Wigan tréfált meg minket, a hazai 1:2 fájó volt.
A bajnokok ligájában sikerült végre túllépni a csoporton, a CSZKA és Plžen előtt, a Bayern mögött. A 16 között viszont a Barca nagy falat volt, oda-vissza vertek minket.
A bajnokság meglett Pellegrininek, elsőre. Szinte végig rendben volt a csapat, jó idény volt. 4-2-3-1 volt a domináns felállás, de itt még sokszor a klasszik 4-4-2-vel kombinálva, a 4-2-3-1 megmaradt végig, a 4-4-2 egyre kevésbé fordult elő az idő előrehaladtával. Szűkült a játékoskeret, szűkült a variációk sora. A mostani szezonban már csak gyengébb ellenfelek ellen jött elő ezzel Pelle, míg a bajnokságot nyert csapat (ne feledjük ott volt akkor még Agüero, Džeko, Jovetics és Negredo, volt kihez nyúlni, most meg Bonyban már, Kelechiben még nem bízott sokszor Pelle) teljesen egészségesen kombinálta a szisztémákat, nem volt kiszámítható, kombinatív, jó focit játszott ekkor a City.
Később sokan azt hányták a szemére, hogy már nem volt valami változatos a taktikai repertoárja, ha égett a ház vagy feldobott egy támadót, ha tartani kellett az eredményt bejött a középpályára egy védekező játékosok (az utolsó időkben Demichelis). Ez a probléma a most lezárult szezonban volt a legszembetűnőbb, amikor is több kulcsjátékos hosszú sérülése miatt igencsak rövidke volt a pad.
Amit reméltünk, hogy bátran nyúl majd a fiatalokhoz, nos, az nem következett be, Rony Lopest láttuk négy meccsen hosszabb, de inkább rövidebb időre, Huwst pedig 15 percre. Ennyi.
Talán leginkább Yaya idénye volt ez (gyakorlatilag az egész évet végig tudta tolni komoly sérülés nélkül), de Agüero sem panaszkodhatott, 34 meccsen 28 gólt termelt. Hart magabiztos volt a kapuban, a Kompany-Demichelis kettős rendben volt hátul, Fernandinho szuperül bevált, még Nasrira is lehetett számítani. Pazar idény volt.
A szezon buktája: egyértelműen a Wigan elleni kupakiesés, de a Chelsea elleni hazai vereség is fájt.
A szezon fénypontja: szerencsére több is volt. A Wembley siker, a mu oda-vissza verése (7:1-es gólkülönbséggel!), a Spurs legépelése kétszer (11:1-es gólaránnyal!), az Arsenal elleni hazai 6:3, a Norwich 7:0-ás kiütése, de a csúcspont talán a müncheni siker volt. Az a talpra állás idegenben, bl meccsen, kvázi tartalékos csapattal, nagy (Milner tökéletes meccse) mérkőzés volt:
2014/2015
2014 nyarán, mint címvédő vághatott bele Pelle és a board a tervezett változtatásokba, volt elég.
A távozók: Negredo ahogy jött, mehetett is (első kanyarban kölcsönben ment a Valenciába). Szimpatikus karakter volt a spanyol, de nem ízlett neki a manchesteri közeg, az meg főleg, hogy Agüero mögött még Džeko is előrébb volt a szamárlétrán, mint ő (23 gólt így is termelt).
A védekező középpályás posztról ketten is ki lettek söpörve, Javi García a Zenitbe, Jack Rodwell pedig a Sunderlandhez igazolt (Barryt közben véglegesen elvitte az Everton).
A fekete macskák csaptak le Pantilimonra is. Nasztaszics a Schalkenél próbált szerencsét (szegény, nem egy sikersztori a németországi karrierje, gyakorlatilag a teljes mostani szezont kihagyta). Micah Richards sajnos soha sem tudta már összekaparni magát az olimpián beszedett sérülése után, a Fiorentiában próbált formába lendülni, kevés sikerrel. Lescott pedig a West Brom játékosa lett.
Rengeteg fiatal próbált játéklehetőséghez jutni máshol (többek között): Guidetti és Denayer a Celticnél, Sinclair az Aston Villánál, Lopes a Lilleben, Evans a Scunthorpeban, Rekik a PSV-ben, Fofana pedig a Fulhamben. Huwst pedig télen vitte el végleg a Wigan, Rusnákot pedig a Groningen.
Az érkezési oldalon is akadt mozgás. Az egyik nagy ígéret a Portoból 20+ millió fontért elhozott Mangala. A francia védő nagy reménysége volt a boardnak, de nem tudott túllépni az árnyékán, első meccsein nagyokat bakizott. Kiemelkedőt a most zárult szezonban sem tudott nyújtani, az ő sorsa is erősen kérdőjeles.
Sagna érkezése fontos volt, a ’13/14-es szezonban (Micah gyengélkedése miatt) Zabaleta töltötte a legtöbb időt a pályán a teljes keretből (3956 percet), hasznos játékos, nem csak azért mert ingyen volt, az utóbbi idők egyik legnagyobb fogása.
A távozó román óriás helyére Pellegrini elhívta hű harcostársát, Caballerot, aki többször is bizonyította: jó választás a cserekapus posztjára.
A másik ex-Porto játékos akit bezsákoltunk, az Fernando. Fernandinho mellé a középpályára. Az árát megérte (10+ millió font), de semmi kiemelkedő. Sanszos, hogy ezen a nyáron megy is.
A legérdekesebb húzás Frank Lampard érkezése volt. Az eredetileg a New Yorkba szerződött veterán Chelsea ikont soha sem gondoltam volna, hogy égszínkékben látom valaha. Sokat elmond a szezonról, hogy ki tudott emelkedni a csapatból a teljesítményéből és a tervekkel ellentétben végig maradt. A volt klubja elleni gólja örökké emlékezetes marad.
A szezon legfurcsább igazolása Bruno Zuculini volt. Az argentin középpályást fél órát csodálhattuk tétmeccsen csak, azóta megfordult kölcsönben a Valencia, a Cordoba, a Middlesbrough és az AEK Athén csapatánál is.
Januárban a 2014-es naptári év legeredményesebb Premier League csatárával próbálta orvosolni a problémákat a vezetés, de Bony sem jelentett gyógyírt semmire, csak előrevetítette a Džeko-Jovetics duó búcsúját.
A Copa, Eb, vb években valahogy nem jön össze rendesen a felkészülés. Az ázsiai, amerikai túrák szépek/jók, de nem mindig túl célravezetőek, most különösen nem voltak azok.
Kaotikus csapat jött össze az Arsenal elleni Community Shield meccsre is. Olyan játékosokat láttunk a Wembley-ben, akiknek a későbbiekben gyakorlatilag epizódszerep sem jutott (Boyata, Nasztaszics, Zuculini, Richards, Sinclair), nem lehetett más a vége, mint 3:0 a gúnároknak.
A hazai kupaszereplés amúgy is egyértelműen a szezon csalódása volt. Minkét sorozatban a második meccsén búcsúzott a csapat, két hazai 0:2 a Middlesbrough és a Newcastle ellen.
A bajnokság kezdetére úgy tűnt, összerázódik a csapat (2:0 idegenben a ‘castle ellen, 3:1 a ‘pool ellen otthon), de a Stoke City elleni hazai vereség és a két rangadón (Arsenal, Chelsea) begyűjtött 1-1 pont után lépéshátrányba került a csapat. Voltak erős hullámvölgyek (pl. ’14/15 fordulóján hat meccsből egyet nyert a csapat, vagy áprilisban a Palace és MU elleni két egymást követő idegenbeli vereség), de legalább az utolsó hat meccsen szerzett 18 ponttal (18:4-es gólaránnyal) meglett az ezüstérem.
A bajnokok ligájában le lett kopírozva az előző szezon. A Bayern mögött továbbjutás a csoportból, a Barcelona ellen kiesés a 16 között.
A szezon csalódásai: a már említett kupaszereplés. A Stoke és az Arsenal elleni hazai vereség. A United elleni idegenbeli pofon (4:2). A bl-ben a Moszkva elleni hazai vereség és az, hogy semmi fejlődést nem mutatott a Barca ellen a csapat, simán továbbléptek újra a katalánok.
A szezon fénypontjai: a bajnoki véghajrá, egyértelműen, benne a QPR elleni 6:0-al. A Spurs elleni 4:0, a Newcastle elleni 5:0. A bl-ben a Bayern elleni győzelem, az év sikere a Rómában elért 2:0.
Pellegrini sorsát megpecsételte ez a szezon. Hiába kapott jobb szerződést a bajnoki cím után (kitolva a kontraktust 2017-ig) a vezetőség egyértelműen már másban gondolkozott.
A legnagyobb hiba, hogy nemhogy nem fejlődött a csapat, egy jó nagyot hátra is lépett. Az öltözőn belül is sérült az összhang (Yaya hiszti, Džeko mellőzése, Hart partvonalra tétele egy időre…), félresikerül igazolások.
A fiatalok szóba sem jöhettek most sem. Pozot láttuk négy meccsen 163 percet (legalább egy gólt lőtt).
2015/2016
A távozók: ez a szezon sem volt mentes a jövés-mentéstől. A támadószekció lefogyott. Sinclairt a Villa Negredot pedig a Valencia vette meg végleg. Džeko a Rómába Jovetics az Interbe került (első kanyarban ők is kölcsön, ha nem is ide, de idén végleg távoznak, ez fix). Milner a Liverpoolban kötött ki és Lampard is odatalált New Yorkba.
Szegény Richards az olaszországi kitérő után az Aston Villában találta magát.
Reményteljes fiatalok is végleg elhagyták a City-t. Rekik Marseillebe, Nasztaszics (immár véglegesen) a Schalkebe, Lopes a Monacoba, Boyata a Celticbe, Guidetti a Celta Vigoba, Evans pedig (az egyetlen olyan játékos, aki a City összes korosztályos csapatában pályára lépett) a Readingbe igazolt.
Négy olyan fiatal van, akikre oda kellene (végre már) figyelni. Denayer a Galatasarayban, Ünal a Bredaban, Roberts a Celticben, Fofana a Bastiaban, Ntcham a Bastiaban szerzett több-kevesebb játékrutint.
Az érkezők:
A legnagyobb fogás de Bruyne volt. Megérte az 55+ millió fontot. A csapat egyik legjobbja volt, hatalmas jövő előtt állhat.
Közelített az 50 misihez Sterling is. Fiatal, angol válogatott, élő szerződéssel. Ez volt az oka, hogy ennyibe fájt. Raheem piszok fiatal még, néha láttuk is mit tud, Guardiola nagy feladata lesz belőle kicsalogatni a tutit. Húzó ember? Na, az még nem volt.
A brit játékos hiány orvoslását volt hivatott pótolni Delph. 10 millió alatt, bajnokin még tudott is néha mutatni valamit, abszolút csere, érthető igazolás.
A harmadik ‘nagy fogás’ Otamendi volt. 30+ milliós védő, a La Liga legfaszább centerhalfja. Megméretett a Premier League-ben is. Hajlok rá, nem bizonyult könnyűnek. Viszont a feladata nem volt az. A tervek szerint Kompany párjaként kellett volna áthatolhatatlan falat képezniük Hart kapuja előtt. Na, ez az amiből nem lett semmi. Vinny teste gyakorlatilag feladta a szolgálatot, Mangala nem mindig volt a helyzet magaslatán, Demichelis pedig messze került az első szezonjában mutatott önmagától (ezt kurvára el tudjátok felejteni, hogy volt ilyen), főleg az életkora miatt, így Nicolásra hárult a feladat, hogy ő legyen a védelem vezére, többnyire megoldotta.
Furcsa igazolás most is volt. Brattan a Brisbane Roarból érkezett októberben. Egyből le lett passzolva kölcsönbe a Boltonnak, ott nem kapott szerepet, decemberben vissza is tért, két tartalék bajnokin oda is fért a kispadra. Gondolom a ‘kistesónak’, a Melbourne City-nek lett szánva, de akkor is furcsa. Hasonló utat járhat be, mint a tavaly januárban a Central Coast Marinerstől szerződtetett Cáceres, aki jelenleg is Melbourne-ben van kölcsönben, de miért jó hogy Brattan lassan egy éve nem játszik sehol, azt nem tudom.
Nem most jött, de ebben a szezonban lett a csapat tagja, a szezon üde színfoltja: Iheanacho. Kelechi 1200 perc alatt (alig több, mint 13 meccsnyi játékidő) 14 gólt termelt.
A bajnokság nagyon jól indult. Öt meccs, 15 pont 11:0-ás gólarány. A Palace elleni utolsó percekben behúzott meccs után ráncolhattuk a homlokunk, a West Ham ellen pechesnek érezhettük, hogy nem jött össze a pontszerzés, de a Spurstől kapott négyes jelezte: nincs minden rendben.
A Newscatle és Bournemouth ledarálása (összesen 11:2 a két Etihadban lejátszott meccsen) eltakarta a szart, de innen beindult a hullámvasút. Két egymást követő meccsen nem tudott jó teljesítményt nyújtani a csapat.
Az ellenfeleknek (is) köszönhetően nem szakadt le a csapat, harmadiknál rosszabb helyen nem álltak, de a board döntött és február elsején bejelentették: Guardiola lesz a csapat vezetője 2016 nyarától.
Pellegrini könnyek között jelentette be a csapatnak a hírt, másnap még nagy nehézségek árán legyűrték a Sunderlandet (karnyújtásnyira került az éllovas Leicester), de azután a februárban és márciusban lejátszott hét meccsen öt pontot szerzett a csapat, hatodik helyig csúsztunk vissza. A szezon itt elment.
Szerencsére nem teljesen. Egy pazar április visszahozott valamit, de a májusi három meccsen szerzett két pont a negyedik helyre volt elég.
Az FA kupát két szép idegenbeli siker után (7:0 a Norwich és az Aston Villa ellen) feladta a csapat. Pellegrini feláldozta a Chelsea elleni meccset a bl továbbjutás és a ligakupa döntő miatt (meg is lett a mikiegér kupa, meg a Kijev elleni továbblépés).
A ligakupát ellenben újra megnyerte Pellegrini! A Sunderland, a Crystal Palace és Hull City testén könnyedén (13:3-as gólarány) túljutva kerültünk össze az Evertonnal.
A liverpooli odavágó 1:2 lett, de az Etihadban 3:1-lett, ide (nagy ára volt ennek, de Bruyne megsérült). A döntőben összejött Liverpool-City páros. Ahol 1:1 után Cabellero beírta magát a City történelmébe.
A bajnokok ligájában ellenben végre megtörtént az áttörés. Sikerült megnyerni a csoportot, a Kijev után kiverni az esélyesebbnek tartott PSG-t, a döntőbe pedig csak egy 1:0-al tudott bejutni a Real.
Az utolsó meccs:
Pellegrini utolsó csapata: Hart – Sagna, Otamendi, Mangala, Clichy – Navas, Fernando, Fernandinho, de Bruyne – Iheanacho, Agüero.
Elég volt egy iksz is, a Swanseanak elég volt ha nem kap ki, ez látszott is, mindenkinek fasza volt az egy pont.
A vezetés hamar meglett egy szerencsés Kelechi találattal (tekinthetjük szimbolikusnak, hogy egy Kelechi gól után adja át a stafétát Pellegrini Guardiolának?).
Támadgatott tovább a csapat, de a gól a Swanseanak jött össze, egy szerencsétlenül levágódó szabadrúgás után.
A játék képe igazából nem változott, maradt az 1:1. Két ‘Pellés’ csere volt a végéig, Iheanacho helyett jött Nasri, majd az utolsó percre, kvázi érdemei elismeréseként Agüero helyére az utolsó meccsére Yaya Touré.
Mancini után ő is a szurkolók szeretetével a szívében búcsúzhatott. Baromi nagy volt, ahogy Yaya unszolására kiadta a zakóját a meccs végén a szurkolónak.
A szezon csalódásai: fent taglalt meccsek és hullámvölgyek mellett, a mu elleni hazai vereség.
A vezetőség edzőváltási módszere és ahogy ezzel telifosták a szezont.
Pellegrini búcsúja az Arsenal elleni meccs lefújása után. Döbbenetes volt ahogy ezt rendezték, bl kiesés után, egy kétes kimenetelű meccs végére tenni. Felháborító, méltatlan.
A szezon fénypontjai: A ligakupa győzelem. A bajnokok ligája szereplés. Az áprilisi teljesítmény. Kelechi.
A szezon meccse a sevillai bl csoportmeccs, itt játszottak az égész idényben a legjobban a srácok (a teljes Pellegrini éra legjobb első félideje volt itt):
Hová jutottunk Pellegrinvel?
Pelle az egyik legöregebb átlagéletkorú európai topcsapatot hagyta ránk. Iheanachon kívül egyetlen fiatal sem került be a klub vérkeringésébe.
2010-ben végzett érem nélkül utoljára a csapat. A két évvel ezelőtti bajnokcsapathoz képest sem a játék, sem a játékosállomány nem lett jobb, sőt. A taktikai repertoár beszűkült. Az Etihad nimbusza, mint bevehetetlen erőd, oda. Nem néztem utána, de szerintem nincs még egy olyan csapat Európában, amelyik bl-t érő helyen végzett a bajnokságában, egyetlen megnyert komoly rangadó nélkül. Megújulás kell, ezt ő nem tudta levezényelni.
A nagy pozitívum a bajnokok ligája szereplés. Pellegrini lépett először túl a csoporton, hogy a harmadik évre elérje az elődöntőt. Nagy szó. Mióta a City a bl-ben szerepel messze a legnehezebb csoportokba került (minden évben), nekünk is köszönheti a Leicester, hogy kiemelt lesz a sorsoláskor, mint angol bajnok (Sir Alex is kardoskodott érte rendesen, nehogymá’ a PL champion sokadik kalapból startoljon). Ezen a nehezített pályán is túlrágta magát, 2015 őszén már mint csoportgyőztes várta a sorsolást. Ez nagy dolog, tudjuk. Kétszer jött szembe a Barca, most sem lett volna könnyebb, a mögöttünk végzett Juventust a Bayern München várta.
Szóval nem csak bejutott kétszer a tizenhat közé, idén négy között volt a legrangosabb európai kupában a Manchester City. Respekt!
Ez volt a trófeák mellett az igazán nagy dolog, amit elért.
Az utolsó interjú:
De le kell szögezni, messze nem volt sikertelen ez a három szezon. A mérnök úr működése alatt nem lőtt több gólt (szédületes +140-es gólarány, ebben a kehes szezonban is a City lőtte a legtöbb gólt a pl-ben), nem nyert több meccset és nem szerzett több pontot senki sem a Manchester City-nél a Premier League-ben, csak négy csapat végzett a három idény alatt a Pelle gárda előtt, a mu-t mindig maga mögött tudta tartani.
Egy bajnoki cím, két ligakupa győzelem. Először elért bajnokok ligája elődöntő.
Fellépett Wilfred Wild, Joe Mercer és Roberto Mancini mellé a Manchester City edzőlegendái között.
Bélát itt ne keressék, mert elköltözött rég
Tisztességesen nem köszöntünk el ettől a helytől, most megtesszük. Ez az oldal nem frissül, katt a képre, itt vannak az új posztok:
Holisztikus mérnök úr II. rész
Manuel elment, három posztot szentelünk az ősz mesternek, most a City előtti munkásságára fókuszálunk.
Az első részben megpróbáltam úgy tenni, mintha belelátnék valamennyire a klubon belüli történésekbe, egyúttal összevetésre került Mancini és Pellegrini a vezetőség által diktált prioritások kereszttüzében. Ma ismertetjük a chilei tréner focihitvallását és egyéb személyes emberi kvalitásait.
A holisztikus szó a korábbi poszt elején némi magyarázatra szorult, de hogy Pellegrini mérnöki diplomával rendelkezik, talán már a legtöbb Manchester City drukker – akit eddig ez a tényállás valamiért elkerült – tudásának birtokába került kis guglizás után.
Manuel tehát amellett, hogy egészen ügyes edző, akár építőmérnökként is kereshetné kenyerét, ha éppen úgy tartaná kedve. Talán ez a fétise is közrejátszhatott abban, hogy az éppen 2014-re megépülő City-akadémiát saját szemeivel lássa, ahogyan felavatásra kerül, sőt ha már nem is tervezhetett bele semmit, legalább az emberi matériával, azaz a sok fiatallal számolhasson a későbbiekben.
Akárhol is tanult meg angolul, már most kijelenthetjük, hogy effajta beszédbeli kisugárzása jóval kellemesebb érzéseket hagy meg az emberben, mint volt ennek Mancini esetében. Hatvanévesen persze, ne áltassuk magunkat, jobban nem fog beszélni már ennél, mint ahogy Mancini sem fejlődött a három év alatt semmit, pedig az első interjúknál még teljesen abban volt az ember, hogy ha már most ilyen fasza, akkor de jó lesz őt hallgatni később. Hát, ez így nem jött be, viszont az olasz akcentus után itt van a spanyol, tehát a dolog mókásabbik része is abszolút szinten lett tartva. Nyári tardzsetek helyett tarchetek lettek.
Játékosként sem az a tucatfajta volt, már ha nem mindenki tucat, aki nem elit, de csaknem. Szóval Pellegrini huszonnyolc alkalommal vehette fel magára a chilei címeres mezt, viszont ami még durvább, hogy egész professzionális karrierje során az Universidad de Chile csapatát erősítette, a wiki szerint tizenhárom év alatt kerek 451 bajnoki meccset abszolvált. Ő volt az egyedüli csapattag, aki egyetemet látogatott ezidő alatt, amolyan magasabb társadalmi kasztból származott, de ennek inkább előnyét látta az öltöző, és már akkor közkedvelt személy volt a játékosok között.
Továbbra is ezt a remek szájtot (wiki) veszem hivatkozásul egy-egy adaléksztorihoz, tehát valószínűleg mindenki ismeri már (én pl. épp akkor olvastam, amikor ezt írom, nézzel el hát mindenki, hogy itt is leírva vagyon), de: Pellegrini állítólag nem a leglabdaügyesebb védő volt, ugyanakkor rendszerint egy órát is gyakorolt még edzés után – nem ismerem a City játékosainak szokásait a végletekig, de valamiért Zabaletát pont egy ilyesminek gondolom, elvégre ő is elképesztő fejlődéseken megy keresztül szemünk előtt.
Apropó, Zabaleta egyébként volt már Pellegrini játékosa, pontosabban lehetett volna, de amikor Pelle a San Lorenzonál edzősködött, PabZab még csupán a tartalékcsapat játékosa volt. Az argentin egyébként tárt karokkal várta, bár azt hiszem, pont Pablo az, akit semmilyen plusz impulzusokkal nem kell motiválgatni.
Sokkal aranyosabb és frappánsabb eset azonban Pellegrini visszavonulása profi labdarúgói pályafutásától: miután egy tizenhétéves játékossal szemben alulmaradt, és gólt kapott csapata, úgy döntött, semmi értelme ezt tovább folytatni. Nos, ez a tizenhétéves fiatalember bizonyos Iván Zamorano volt, aki talán mindmáig a valaha volt legügyesebb chilei játékos evör. Utólag csak annyit mondott erre a jó öreg Manuel, hogy ha tudja, meddig viszi később Zamorano, meghagy magának még egy-két évet focista karrierjéből…
Edzősködése során ekvádori bajnoki címet szerzett elsőként dél-amerikai trófeahadjárata alatt, hogy aztán azzal a lendülettel legyen bajnok a San Lorenzoval, majd a neves River Plate-tel az argentin pontvadászatban. Innen egyenes út vezetett ahhoz a Villarrealhoz, amelynek nevét ma Európában meg sem említenénk tán, ha nem lenne Pellegrini.
A sárga tengeralattjáróval első szezonjában UEFA Kupa negyeddöntőig jutott, illetőleg BL-ig kvalifikálta magát csapatával. Ott történelmet írt: minden idők legsikeresebb BL-debütáns szezonját láthatta a nagyközönség a Villarreal előadásában, miután csak az elődöntőben parancsolt megálljt nekik az Arsenal. Érdekesség, hogy a Málagával a legutóbb futó szezonban majdnem megismételte ugyanezt a bravúrt, gyakorlatilag csak másodperceken múlt a dolog (no meg két dortmundi lesgólon). Két szezonnal később, 2008-ban (el tudnánk képzelni ma, hogy ne a Real vagy a Barca végezzen ezen a pozíción?) a második helyen végzett a Ligában a valenciai kiscsapattal, természetesen ez is történelmi siker volt a nemrég a spanyol elsőosztályba visszajutó csapatnak.
Coachként szigorú figura emberünk, legalábbis amikor annak kell lenni; ecuadori állomásán az első felkészülési mérkőzésére máris késve érkezett meg pár rutinosabb játékosa, ő pedig nem restellte az öltözőajtót rájuk zárni. Azt vallja, hogy egy edző egyszerre legyen diktátor és demokrata is. Diktátornak azért kell lenni, hogy engedelmeskedjenek neki, viszont csak demokrataként érheti el azt náluk, hogy saját meggyőződésükből tegyenek így.
Végtére is, hiába állt és bukott a Villarreal sikeres játéka anno Riquelmén, az argentin karmesternek kellett távoznia, amikor is szembetűzésbe került az edzővel, nem Pellegrininek. A chileivel tehát nem lehet szarozni, legyen az ember akármekkora sztár a csapatban, de mindaddig fair és nyugodt edző, amíg mindenki betartja a követeléseit.
Mancini a diktátori politikát követi, nekem róla mindig valamiféle fiatalabb Capello jut eszembe. Ez – megtöltve a kellő tartalommal – természetesen vezethet sikerre a futballban, ahogyan ezt megannyi példa is mutatja, a hosszútávú sikeres együttműködéshez mégis sokkal jobban passzol a Pellegrini-féle edzői norma.
Pellegrini és stábja megérkezik Manchesterbe
Attraktív támadófocit ígér Pellegrini, és azt is játszott eddigi csapataival, természetesen a lehetőségekhez és a játékoskerethez idomítva kell elképzelni mindezt. Ugyanúgy a posession football jellemzi majd a továbbiakban is a Cityt, azaz a labdabirtokláson alapuló taktika, s a játéknak a meccs nagy részében majd az ellenfél térfelén kell lejátszódnia. Akárcsak eddig, a szélső védők ugyanolyan fontosak lesznek a támadások felépítésében.
Leggyakrabban 4-2-3-1-ről beszélhetünk Pellegrini esetében is, manapság mégiscsak ez a top játékrendszer, de Manuel barátunk egyáltalán nem szarik be attól, ha két csatárt kell felküldeni a fedélzetre, sőt a Villarreallal épp valami ilyesmivel lepte meg egész Európát anno.
Magas védelmi vonal jellemezte csapatait Európában, lestaktikával, robusztus középhátvédokkal, fürge és ügyes szélsővédőkkel megspékelve. Marcos Sennából például Pellegrini csinált hatalmas istenkirályt – aki figyelte a 2008-as EB-n az Aragonés-féle spanyol nyerőcsapatot, az nem nagyon kérdőjelezi meg, ha azt mondom, azon a kontinensviadalon a brazil spanyol volt a torna legjobbja, hiába választotta meg az arra kompetens szerv Xavit.
A Riquelme nélküli taktika a Villarrealnál
Számomra egyértelmű: Senna posztját nálunk Fernandinhonak látta el.
Jellemzően három a négy támadójátékos közül kellően flexibilis munkát lát el akkor, amikor a csapatnál a labda. Rendre megvan az egy erősebb felépítésű csatár, aki elsősorban a befejezésekért felel: Joseba Llorentet, Roque Santa Cruzt ide sorolhatjuk, de Higuaín is csodálatos szezont futott a Real Madriddal akkor, amikor Pellegrini trénerkedett egy szezon erejéig a Madridnál.
Azontúl pedig megvan a két támadó középpályás, gyakran inverted wingerek (Pires, Cani, Cazorla). Egyrészt ez folyosót nyit a felfutó szélsővédőknek, másrészt a két csatárnak is alkalma nyílik kiszélesíteni a játékot (Nihat, Giuseppe Rossi), hogy a két támadó középpályásnak egyenes útja vezessen egészen a kapu közvetlen közeléig.
A Málagánál volt igazán aszimmetrikus az elsősorban támadásért felelő játékosok eloszlása, Eliseu például – ha nem hátvédet játszott – abszolút a klasszikus szélsői feladatokat látta el, értsd robotolt ballábasként a baloldalon (vagyis remélhetőleg Navas skilljeivel is sikeresen megmérkőzik Pellegrini, és jól használja majd az új titánt), míg Isco azzal vált híressé, hogy szélről középre tört be. Joaquínt pedig sokkal többször láttuk középen játszani a csatár mögött (second striker), mint addig valaha. A korábbi spanyol wonderkid egyébként éppen alatta emlékeztetett újra betisbeli önmagára, emiatt nem is győzte illetni pozitív visszajelzéssel – most már volt – edzőjét.
Manuel Pellegrininek egy szezon jutott Madridban a nagy Real élén, és első ránézésre mondhatnánk, hogy persze, elköltött kétszáz millert, aztán egy fostalicska címet nem nyert, de ez meglehetősen unfair lenne vele szemben, no meg miért a poszt végén kezdeném a rosszmájú kritikát a tréner felé, ha már eddig tökre vártuk, meg minden.
Az igazság egyébként is az, hogy például Robben és Sneijder eladásáról a kutya nem kérdezte az újdonsült edzőt a királyiaknál (megtartotta volna őket, ha valaki mégis kíváncsi a véleményére, azóta mindenesetre mindketten BL-t nyertek, Pérezék hajszolják tovább a tizediket), míg Ronaldo és Kaká már régen le voltak zsírozva az ő érkezése előtt. A bajnokságot egyébként így is rekordpontszámmal zárta a gárda, persze csak a saját rekordjuk lett ezzel kijavítva, bajnoki címmel ugyanis a Barcelona gazdagodott az évad végeztekor. Más kérdés, hogy azóta Mourinho Realja képes volt túlszárnyalni ezt az egyébként is elképesztő pontszám mennyiséget.
A Copa del Rey botrányról kéne hallgatnunk, ott tényleg felsült Pellegrini Madridja a harmadosztályú Alcorcón ellen, ezt az egyet írhatjuk Mourinho számlájára, hogy érkeztével megszűnt a faszkodás a hazai kupában, sőt. Ellenben meg kell jegyezni, hogy Pellegrini előtt is hagyomány volt a kupába beleszarás arrafelé, valamiért a portugál tréner alatt hagyott alább ez a bundázgatási folyamat. Illetőleg amellett aggodalmaskodhatunk még egy picit, hogy a Barcelona ellen rosszul nézett ki Pellegrini csapata, Mourinho ebben a kezdeti nehézségek után szép javulást hozott, persze neki volt is rá rengeteg próbálkozása.
Zidane akkor még csak úgy elvolt a madridi vezetőségben, mint nálunk nemrégiben Vieira, azt a csapatot igazából még mindig Pérez állítgatta össze, pont az edzőt, Pellegrinit viszont az akkori sportdiri Valdano, viszont Mourinho érkeztével az elnök mindkettőtől boldogan szabadult meg. „Nem tudok kihozni semmit egy zenekarból, ha megvan a tíz legjobb gitárosom, de hiányzik a zongorista vagy a dobos” – így Pellegrini, ezért nem meglepő, hogy nem volt egy sikersztori Pérezzel, persze ki mondana nemet a Madridnak. Mindenesetre a Citynél Txiki és Soriano felett nem rendelkezik sem a sejk, sem Khaldoon.
„…10% jelenti az ellenfélhez való igazodást… az edzők a meccs előtti héten játszanak főszerepet, a játékon belül csak 5%-ban befolyásolják a menetet…”
Minden egyes állomáshelyén hangsúlyozta, hogy hosszabb távon akar kiépíteni valamit, csúnya felsőbb menedzselés és pénzhiány következményeként ez nem jött össze végül sem a Málagánál, sem pedig a Villarrealnál, de erről – és ebben nincs semmi álinformálás – a legkevésbé sem Pellegrini tehet, sőt valami egészen különleges romantika van abban, ahogyan a fizetésképtelen sejk málagai focicsapatát tisztességes helyre hozza a bajnokságban, sőt BL nyolc közé vezesse. Valamit elmond arról, milyen is a kezei alatt dolgozni. Nem véletlenül kezelik szinte szentként a tengerparti spanyol városban.
A hosszútávos dolog alatt természetesen gondolhatunk arra is, hogy azok a fiatalok, akik arra érdemesek, megkapják a minimális lehetőséget, Mancininek volt egy kissé megalomán képzete a dolgok menéséről, és rendre három-négy világsztárt akart igazolni nyaranta, hogy mindenkit szarrá szopasson. Pellegrini és az új vezetőség hozzáállása kevésbé FM-szerű, és szempontként nagyon is szimpatikus az is, hogy a chilei többször kihangsúlyozta már, hogy egy igazolásnál ugyanúgy fontosak neki az emberi kvalitások, mint a labdarúgó skillek – ez egy kissé wengeresque, ráadásul nem csak ebben hasonlít a két elismert edző, mindezek margójára még felsorakozik a győztes jelző is végre az egyik mellé sok-sok év után, úgy konkrétan Pellegrini papa mellé.
2013-ban úgy sejlett: tüzetesebben keresve sem biztos, hogy találhatott volna a klub a holisztikusabbnál is holisztikusabban gondolkodó és működő Pellegrininél jobb embert a Manchester City edzői posztjára.
Referenciák és olvasnivaló:
http://chalkontheboots.wordpress.com/2013/06/21/engineering-change/
http://www.mirror.co.uk/sport/football/news/new-manchester-city-boss-manuel-1887496
http://espnfc.com/blog/_/name/manchestercity/id/1122?cc=5739
http://en.wikipedia.org/wiki/Manuel_Pellegrini
Holisztikus mérnök úr I. rész
Manuel Pellegrini elment. Ennek aprópóján elővesszük a chilei edző – vigyázz, nem menedzser – wilkommenposztját az óhazából, upgradelve 2016-ra, megérdemel pár kedves, melegszívű szót.
Pellétől három részben búcsúzunk, ma a kezdetekre, 2013 nyarára térünk vissza.
Kinevezésére 2013 júniusában került sor, de már a hivatalos bejelentés előtt legalább egy hónappal is mindenki számára egyértelmű volt: Mancini nem maradhat továbbá a Manchester City menedzsere, követője pedig nem más, mint a legutóbb Málagát edző Pellegrini lesz.
Mondjuk úgy, a Wigan az élet bölcs volt akkor, amikor elrendezte nekünk, hogy idén még angol kupagyőzelem sem tett meg 2013 májusában; nem túl kockázatos meggyőződésem ugyanis, hogy Mancinit kijjebb felé rugdaltuk volna akkor is, ha összejön a siker a Wembleyben, márpedig a konzervatív kinti szurkolóknál felért volna klubárulással az a kombináció, ahol egy pár éve ilyen címről csak álmodozni merő egyesület nagy arroganciája közepette megvált volna sikerkovácsától.
Pedig megtettük volna, és onnantól fogva, hogy Mancini elvesztette a játékosokat, nem is létezhetett más opció. Hogy mindemellett az a kieszelt út, amit most a Manchester City követni kíván, egyébként is szinte esedezett azért, hogy más emberrel folytassa a jövőjét, csak még helyénvalóbbá teszi az egész végkifejletet. Ettől még nem vagyunk az új Chelsea, meg ilyenek, nyugi.
No mert mi is ez az új út? Hát, egyrészt, hogy Mancini jobbára szeretett volna menedzseri teendőket fitogtatni nálunk, nincs is ebben semmi meglepő, Angliában vagyunk, ráadásul valami ilyesmi feltételekkel is írt alá 2009 karácsonya előtt. Az azonban kétséges, hogy a sportigazgató, vagy ki, aki Txiki, mennyire ápolt baráti viszonyt a derék taljánnal. Valószínűleg semennyire, nem mintha ezt bárki is elvárná tőlük, de szakmai kérdésekben sem ugyanazt a jövőképet láthatták lelki szemeik előtt.
Persze ettől még mi tökre elviseltük volna, ha mégiscsak sikeres szezont tudunk magunk mögött, de legyünk őszinték, az egyébként ostoba elmélet, a typical City legalábbis nyomokban mindig, mindenkor fellelhető lesz – utóbbi szezonunk ékes példája mindennek.
Pellegrini és az akadémia vezetője, Brian Marwood
Ott tartottam, hogy út, és hát az út az Txiki, Ferran, Khaldoon és Pellegrini és kis csapata közös kooperációja. Igazgatónk szokásos évértékelő beszédében kitért arra, hogy bár legalább annyira szereti Bobbyt, mint én – aki nagyon -, a váltás szükséges volt. Szükséges és most, kis idő elteltével azt mondom, hogy tökéletesen időzített is egyben. Botrány lett volna 2012-ben meneszteni Mancinit, évközben talán még ennél is rosszabb, a szezonvégre azonban minden addig nyitott kérdés meg lett válaszolva, és több kérdőjel nem is maradhatott.
Jobban akarunk játszani, a legutóbbi szezonban sajnos nagyon kevésszer jött ki az, amire képes ez a keret – amire képes, azt akkor láttuk, amikor szintúgy Mancini volt az edző, vagyis Roberto saját magához mérten maradt el teljesítményben és eredményben, ez sokkal jobb, mintha csak találgatnánk arról, mennyi mindent kihozhatott volna, tejóég. Ja, csőd a BL-ben, oké, de a bajnoki aranyéremmel végződő ligaszezon sokminden nem volt, de lehetőségeink maximalizálása éppenséggel igen. Utána visszaesés következett, és én nagyon boldog vagyok és véletlenül sem mazochista, amikor azt gondolom, így kellett ennek történnie. Tök jó, hogy volt ideje Mancininek csúcsra futtatnia csapatát, saját képére alakíthatta, hogy utána ugyanezzel a lendülettel bukjon meg vele. Ezzel teljes, nem? Rengeteg rosszabb forgatókönyv is létrejöhetett volna, és nem is mindig kell túl messzire menni, amikor olyat akarunk tapasztalni.
Khaldoon éppen arról beszél az ominózus interjúban, ami teljes egészében itt elérhető, hogy az ún. man-management egy olyan térség, amiben következő edzőnknek kiválónak kell lennie. Mancini merőben ellentétes filozófiát követ ezzel szemben, ez nem mindig rossz, sőt, viszont teljesen magától értetődő oknál fogva hosszútávon tarthatatlan.
Kiddo maradt hálisten’
Röviden összefoglalva: Mancini man-management skillje még csak fosnak is alig mondható, hiszen szinte totális hiánycikk az egész. Vannak, akiknek tök jól megy úgy a soruk, hogy ő a vezetője, de sosem fognak dicshimnuszokban kifakadni munkájától, főleg nem akkor, amikor már senki sem kötelezi őket erre (értsd már nem az edzőjük). Na jó, a fiai kivételek, ők a tweetelések alapján bírják őt, de hát nem beszámíthatóságuk okán az egyiket egészen a Kispestig kergették. A zseniális képességű Robert Pires például nagyon bírja Pellegrinit, nemcsak azért, mert egy okos ember, aki ért a játékhoz, hanem mert ért az emberekhez.
Azt hiszem, lényeges pontja ez a váltásnak, nehezen elképzelhető, hogy ez az egyébként nagyon is egészséges gondolkodású játékoskeret elbizonytalanodjon abbéli érzésében, amit jobb szavak híján nevezzünk a menedzser iránti hűségnek. Pellegrinit ugyanis szerették, and that’s a fact. Ez nem azt jelenti, hogy direkt kaptunk ki a kupadöntőn (ugye, nem?!), hanem azt, hogy jelentkezhetnek szituációk, kicsinyes részletnek tűnő momentumok, ahol a játékosok kedvükre valóbb vezetővel kedvünkre valóbb kimeneteleket okoztak volna.
Akadémia fontosabbá tétele, ez is egy új irányelv. Sokat kell velük foglalkozni, és urambocsá’ be is kéne őket építeni az első csapatba. Valljuk be, Mancini ezt totál telibeszarta, és engem talán minden tulajdonsága közül ez aggasztott leginkább, hiszen abban rendre megtalálta az előnyöket kis pozitív lelkem, hogy médián keresztül osztja játékosainkat – végtére is ez sokszor bevált neki. Pellegrini velük is tök jól bánik, több nagy tehetségnek kikiáltott kiskirály villogott szárnyai alatt, legutóbb természetesen épp az a túlértékelt, fos, akit még mindig annyira imádok Isco, és bár hasonlóan ősz öregember, mint Wenger papa, mégsem az az eszelős pedofil vénség jut róla elsőként eszünkbe, amikor meglátjuk.
A többször említett menedzser- és edzőkérdéshez annyit, hogy felesleges hallgatni azon negatív hangokat, akik azon tanakodnak, mekkora gáz is úgy igazolgatni, hogy még edző sincs, egyrészt mert Pellegrini akkor már réges-rég velünk volt, csak nem hivatalosan, másfelől pedig Txiki dolga a jelenlegi rendszerben többek között az is, hogy olyan keretet adjon Pellegrini keze közé, amivel ő aztán kurva sok trófeát nyerhet. Itt térünk el az Angliában megszokott klubmodelltől, ahol attól menedzser a menedzser, hogy nem csak coach. Nem Pellegrini igazol, a chilei konzultál Txikivel, aki aztán igazol. A keret minősége innentől Txiki kompetenciája, és minden felelősség rá fog hárulni ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Azért nem kell aggódni, a két hasonlóan gondolkodó srácnak alighanem egyaránt nagyon bejövős Fernandinho, legalábbis nekem teljesen őszintének tűnnek Pelle szavai az új igazolásokról.
És az első interjú
Úgyhogy gyümölcsöző együttműködés a sportigazgatós főmuftival, magasfokú szót értés a játékoskerettel, kellő mértékű foglalkozás az akadémiával, ezek a szempontok mind-mind Mancini fölé helyezik Pellegrinit a Citynél felállított értékrendben. Apropó, Pellegrini nem a legfiatalabb vezetőedző, Vieirát pedig szereti a board, belekóstolhatott a fiatalokkal az edzősködésbe, (2015 végén pedig átvette a ‘kistesó’, a New York City FC edzői székét) csak szerintem reális kifejlet – ha bizonyítja Patrick rátermettségét, természetesen – az, hogy néhány szezon után a ‘nagy City’ vezetését is átvegye a francia?
Ezen tényezők körbefoglalásával jutottunk el odáig, hogy definiáljuk a címben szereplő holisztikus szó jelentését. Mancini kirúgásakor ugyanis azzal az indoklással állt elő a klub, hogy egy új, holisztikus szemléletmódra van szüksége a vezetőségnek, és ehhez végül is mint utóbb kiderült, Pellegrinit megfelelő embernek tartják. Nagyon népszerű lett a ‘holistic approach‘ azóta az angol sajtóban és egyéb fórumokon, hiszen szinte soha senki nem használta még előtte ezt a kifejezést. Én sem, nem is tudtam értelmezni, a csudajó Sztaki azonban még erre is fel volt készülve: szerinte a holistic szó teljeskörűt jelent, nincs okunk nem hinni neki, ugyanis teljesen beleillik a képbe a sok felsorolt irányelv mellé a teljeskörűség jelensége.
Wenger Trophy 2016
Nem sikerült nyerni vasárnap az Arsenal ellen, de a remény nem halt meg. A 2015/2016-os Barclays Cripple Fight Premier League még nem ért véget.
Elég egy nyamvadt pont Walesben, aztán Pep is a bl-ben kezdheti meg manchesteri karrierjét, persze semmi meglepő nem lenne ezt a szezont látva , ha ez sem jönne össze. Most is lesz typical City-s végjáték?
Az összeomlás nem jött el, ez a legnagyobb pozitívuma az Arsenal elleni vasárnapi meccsnek. A másik, hogy de Bruyne összeszedte magát, a mezőny egyik legjobbja volt most. Pluszban Agüero a bajnokságban megállíthatatlan, a legutóbbi 15 Premier League meccsén 16 gólt szerzett. Nem csoda, hogy ő lett a hónap játékosa. grat, de legközelebb a bl-re is tartalékolj párat, köcce!
Pellegrini két helyen változtatott a madridi kezdőn. Kompany újra oda, ugye, Yayát meg láttuk mennyire van rendben…
Nasri sem tud kievickélni a szarból, Zabaleta és Kolarov is kiszállt, Sterling is csak a padra volt jó, ahová még Angelino is leült.
4-4-2 volt a soros így, Iheanacho kezdett. Sajnos a csapat legroszabbja volt.. Keveset lehetett megjátszani, ő sem játszott meg szinte senkit, helyzete nem volt komoly. Volt aki Madridban is kezdőben látta volna a fiatal nigériait, sajna hajlamosak vagyunk (a természetesen nagyon tehetséges srácba) belelátni, hogy a hóna alá tud kapni egy ManCity kaliberű csapatot, ha úgy adódik. Sajna nem. Reméljük: még nem.
Sergio és Kevin mellett a tengely volt rendben, az Otamendi-Fernandinho kettős emelkedett az átlag felé.
A vezetés hamar meglett, Agüero hozta amit kell. Nagyon kivan ő is így a végére. Sokszor rossz nézni ahogy lép, a meccs után is nagy jeges zacskókkal a térdén volt látható, az a kurva Copa a nyáron, jó lenne ha ki tudná magát pihenni végre.
Az egyenlítés fájdalmasan hamar jött és fájdalmas is volt. Sagna egy könnyűnek tűnő labdával nem tudott mit kezdeni Welbeck ‘szorítása’ miatt rosszul passzolt, Giroud pocsék beívelését Clichy (tök egyedül) eszetlenül akarta visszafejelni Hartnak, kabaré, kapufa, szöglet, persze, hogy gól. Giroud január óta először volt eredményes. Taps.
Voltak szép jelenetek, amikor Fernando megetette Ramseyt és a passza után csak hárman tudták blokkolni Agüero lövését, vagy amikor Fernandinho szerzett ellentmondást nem tűrően labdát, ami után Cechnek el kellett hagynia a tizenhatost, de sajna Sergio nem tudott gólhelyzetig jutni.
A játékrész közepén Welbeck megsérült, ez több okból sem volt jó. Az egyik: helyette beállt Wilshere jobban játszott, mint Danny. A másik: a fiatal támadó ebben az évben már nem léphet pályára.
A második félidő jól indult. de Bruyne egy a félpályánál szerencsésen megnyert fejpárbaj után indult meg a kapu felé, többen kísérték, de nem vették komolyan, szépen kilőtte a sarkot.
Lépett Wenger, lehozta a mezőny legrosszabbját, Iwobi helyett jött Walcott. Theot még mindig sokszor zavarja a labda, de lendületet adott csapatának.
A lendület a 69. percben érett góllá. Egy gyors támadás végén Giroud Mangala ölelésében még Sanchez elé tudta tenni a labdát, aki nagy gólt akasztott.
Pelle is lépett, lehozta a szürke Iheanachot, jött Sterling aki még Kelechi szintjét sem tudta hozni..
Az x jó volt a londoniaknak, magához tért a City, a legnagyobb sansz az újabb gólra egy de Bruyne-Agüero összjáték után volt, Sergio labdája nem sokkal ment félre.
Az utolsó 10+ percre Navas és Fernando helyett jött Yaya és Bony, az elefántcsontparti duó nagy sansszal utoljára lépett pályára égszínkék mezben az Etihadban (btw Pestre sajna csak Bony jövőhéten).
Bony közel járt a gólhoz, de Sagna beadását persze, hogy kapufára tette. Maradt a 2:2. Kevéske.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
Nem lehet szó nélkül elmenni Pellegrini manchesteri búcsúja mellett. A vezetőség által kurtán-furcsán partvonalra tett mester búcsúját jó érzékkel a meccs utánra időzítették (ekkor még nem lehetett tudni, hogy LVG és bandája elhasal a Boleyn Ground búcsúján), a héten lejátszott két ilyen meccs után alig várták meg. Méltatlan.
Érdemel bl indulást az a csapat, amelyik a közvetlen ellen 7 nyamvadt pontot szed el? A top 10-es csapatok közül csak a kilencedik Chelsea lett elkapva oda-vissza (az első tíz helyezett ellen 16 pont jött össze a 65-ből), de az a vicc az egészben, hogy még így sem lenne semmi gáz, ha a retekszar Aston Villa hét nulla pontos meccs után nem pont ellenünk bekkeli ki azt a 0:0-át.
Ha érdemel, ha nem, itt a lehetőség. Elég egy nyamvadt pont, aztán jöhet augusztusban a bl-selejtező. A Swanseanak ehhez persze lesz ‘szava’. Májusban már semmi dolguk nem volt, se az európai kupák, se a kiesés réme nem fenyegette őket, ennek tudatában elkezdtek focizni. Előbb otthon filézték ki a ‘poolt, majd agyonverték a West Hamet idegenben.
Idén nem nyeri meg a Wenger Trophy-t az Arsenal, hatalmas röhej lenne ha megint behúznák, egy hazai vereség az Aston Villa ellen abszurd kategória. Akire figyelnünk kell, az a mu. A pirosak pedig otthon játszanak, a Bournemouth az ellenfelük, szóval nekik sincs valami nehéz dolguk.
Egy pontocska. Ennyi, a többit ősszel, srácok!
Összeomlás?
Kompany elfáradt izomzata, Yaya lelassult teste. Ezek vagyunk mi. Az elért bl elődöntő baromi nagy dolog, de a Real ellen azért többet vártunk. És még nincs vége, meg kéne tartani a bl-t érő helyet, vasárnap jön az Arsenal az Eastlandsre. Pazar, jön a teljes összeomlás?
Nem tudom mi lesz, tényleg nem. Noel Gallagher minden esetre pompásan összefoglalta a szerdai meccset nekünk:
Absolute Dog Shit. Needed 11 Heroes. Got NONE.
Vasárnap a Southampton ellen Pellegrini meccsen spórolt egy keveset (a bl helyet nem itt kell bebiztosítani, bl elődöntő meg nincs minden héten, magyarul: én lépek, a bl döntőt akarom, ami a bajnoki helyezést illeti: nos, az már nem az én gondom lesz, ha nem jön össze a bronz vagy a negyedik hely), hárman voltak a kezdőben azok közül, akik szerdán pályára léptek Madridban.
A Soton nyerni akart, nálunk meg csak Kelechi akart focizni. Náluk patent volt a 4-3-2-1, nálunk akadozott a 4-4-2. Bony, édes istenem, mi lett veled?! Baromira nincs kedvem utánanézni, de úgy emlékszem jó meccse három volt a szezonban. A bl-ben Sevillában (hol van az a meccs már, te jó ég!), az a fél óra amikor bejött a ‘gladbach ellen, meg a volt csapata ellen fontos gólt lőtt a bajnokságban. Kb. ennyi. Kevés, gyenge, gyalázat mivé lett.
A Nasri-Sterling páros a sérülésükből ‘felépülve’ a ‘hagyjuk’ kategóriában szerepelt. A szép csapatteljesítménynek meg is lett az eredménye, köszönjük. Majd szerdán, reménykedünk, mert reménnyel tele a padlás (is).
Madridban viszont a recept ugyanaz volt, mint Manchesterben. A labda nagyrészt a Realnál, bántóan lassú játék, kevés jó passz, ami nem jut el Agüerohoz, aki gyakorlatilag ennek hiányában nem is csinál semmit.
Yayaról voltak olyan hírek, hogy sérült, nem fog játszani. Vártam, nem volt jó, sőt rossz volt, de így sem lógott ki a csapatból. Ő is lassú és körülményes volt, mint a dög, de legalább neki volt mire kenni.
A legbosszantóbb játékos nálam de Bruyne volt. Látványosan nem ment neki, amikor meg nála volt a labda tetézte (két tipikus mozzanat tőle: mikor nem jön be neki semmi, csak azért is be akarja bőrözni Ramost, Lucas Vázquez nem gyenge szabálytalansága után megpróbálta kapura tekerni a labdát, faszom).
Kompany sérülése. Benne volt minden, a meccset a tv-ben sasoló Guardiola megint meggyőzhette magát: nem kell nekem. Kompany sérülési listája, több mint veretes. A helyére bejött Mangala hozta amit kellett, Vinny sem lett volna jobb, nem ezen múlt.
A madridi közönség valami egészen elképesztő volt, epét hányva prüszköltek a Cityre, a City szurkolókra (az a 4.000 aki a vendégszektorban volt, csodás teljesítményt nyújtott!), ha kellett a saját csapatukra. Sem ők, sem CR7 nem lett szimpatikusabb ezen az estén sem.
A párharc a huszadik percben dőlt el. Ez a gól is olyan volt, mint az egész (mint a két) meccs. Bale beadását próbálta blokkolni Fernando, persze, hogy a kapufáról befelé pattant.
Innen nem volt felfelé. Nem nőt töke a csapatnak, mást nem tudtak, mint megnehezíteni a hazaiak dolgát. Elképesztő, szinte alig volt épkézláb megmozdulás, passzhegyek hátul, pontatlanság, tötymörgés elől.
Real sem volt valami penge, de mi… Ennél azért többet vártam, tudom én vagyok a hülye.
A fény az éjszakában Fernandinho kapufája volt az első félidő végén. Valami volt legalább. A fellépő vkp-ra senki sem figyelt, de Bruyne végre adott egy jó passzt, a cél lett elmérve.
A második félidőben nem derült ki az ég. Pellegrini nem tudta elmagyarázni a srácoknak mit is kéne csinálni. Vagy ő hülye és ennyi volt a terv, vagy a játékosai voltak bármit is megvalósítani amiről hadovált a mágnestábla előtt. Nem tudom melyik a siralmasabb verzió.
Persze nem lehet mindent Pelle nyakába varrni, de ő a leader, megy is a levesbe, baromi furcsa félév lett ez így. A játékosok meg… Nem hiszem, hogy mi képzelünk többet róluk amik, de ennél (a saját szintje alatt lévő Real ellen) egy picit nagyobb lelkesedést, tüzet, bármit vártunk volna.
Az első (ami Kompany miatt a második, ugye) cserét borítékolni lehetett. Yaya le, Sterling le. Nem tudom mit mondtak az orvosok, mit látott Pellegrini az edzésen, de nem volt rendben Touré. Nagyon nem. Raheem sem teljesen oké, nem is változott sok minden, csak majdnem gólt fejelt Bale.
A 69. percben Iheanacho állt be, Navas le. Az érkezése után mutatott némi életjelet a gárda, de ez nem a fiatal nigériainak volt köszönhető, inkább néha előremerészkedtek a srácok, de komoly helyzetre nem futotta.
Hart, Clichy és Otamendi teljesítményét tudom csak értékelni, ennyi jutott nekünk, de fel a fejjel, ott voltunk végre egy bl elődöntőben! Egy góllal jobb volt a Real. Ennyike, ennyivel még jobbak.
Hogy jövőre folyt. köv. ugyanígy? Az a cink, hogy még egyáltalán nem biztos. Vasárnap jön az Arsenal, idén a londoniak érmet, nem Wenger trophy-t akarnak. Fingom sincs mi maradt a csapatban, de félek nem hat pont (a végén a walesi kirándulás sem lesz sétagalopp). A mu és a West Ham sem fog a kedvünkért leikszelni az elmaradt meccsükön.
Izgi lesz, vagy nagy nehezen megtartjuk az egyensúlyunkat és maradunk a bl helyen, vagy összeomlunk. Sima végjátékot most nem nézek ki belőletek srácok, sorry.