Négy csillagos konyak nincs, de mi most mégis palackoztunk ilyet

Sikerült megint egy élvezetes meccset játszani, sikerült újra nagy arányban nyerni. Jó volt végre megint ilyen focit látni.

Hennessey, mint a jó konyak be lett csillagozva, néggyel a palackban mehettek vissza Londonba.

A Palace az eddigi legkellemesebb ellenfele a csapatnak ebben a szezonban. Októberben már jártak az Etihadban, akkor 5:1-re kaptak ki, szeptemberben pedig Iheanacho kései góljával (Kelechinek is a kedvenc ellenfele a Crystal, két gól, két gólpassz ellenük a mérlege) lett meg a három pont a Selhurst Parkban.

Pellegrini változtatott, egy 4-3-1-2 szerűségben (ami inkább volt 4-1-2-1-2) került szembe Pardew (akit én nagyon nem bírok, öröm, ha kikap a csapata) 4-3-2-1 falával.

A kapuban Hart állt, és természetesen ismét nem kapott gólt, a legnagyobb dolga talán a második percben volt, egy közeli fejes hárításakor. Érdekes jelenet volt, mikor a 24. percben hátba lőtte kirúgáskor az ellenfél csatárát, érdekes lett volna, ha az utána keletkező kavarodásból gól születik. Egy Palace szabadrúgást kellett még hatástalanítania az első félidő vége felé, kb. ennyi.

Kezdőbe került a 31. születésnapját ünneplő Zabaleta kezdett (a 200. bajnokija volt ez a csapatban!), a túloldalt Kolarov kapott szerepet (így értelemszerűen a padon ült a Sagna-Clichy páros, a sérülések miatt a 17 éves Cameron Humphreys volt még cserevédő), középen pedig a Demichelis-Otamendi páros állta a sarat. Gaël állt be a sérülést szenvedő Aleks helyére az 52. percben, a végig a pályán lévő hármas véleményem szerint tökéletes meccset hozott le.

A meglepetések egy sorral feljebb kezdődtek. A vkp posztján most egyedül Fernando állt, stabilan, jól játszva meg a lasztit (59 jó passz 60-ból). Előtte balra húzódva kissé Delph. Fabianról már a bennfentesek azt mondták, hogy elképesztő amit edzésen produkál, Pelle be is rakta. Ez volt az első végigjátszott bajnokija, szinte minden arany lett, amihez a lába hozzáért. A gólja csodás volt, szerencsére Hennessey elől takartak a védői, a teljesítménye megért egy Man of the Match címet.

Kicsit jobbra húzódva de Bruyne játszott (újabb gólpassz..), a csatárok előtt pedig a sérülését végleg maga mögött tudó remek Silva. A kispad most a Touré, Navas, Sterling hármasé volt, ők pihiztek. Az, hogy ők voltak a cserék, hozta a legnagyobb csavart a kezdőben, az Agüero-Iheanacho csatársort.

Hülye példa, de az általában megszokott 4-2-3-ben néha az a probléma jött elő, mint magyar válogatottnál. Az egy szem csatár (főleg persze Bony, de a formán kívül lévő Kunnak is volt nem egy ilyen meccse) egyedül falangál elől, nincs energiája, ötlete lehetősége a gólszerzésre (a két gyors szélsőnek lenne persze a feladata levenni a terhet róla leginkább, de ez sem ment sokszor, mint láttuk), ilyenkor jön a tökölés. Tökölés volt rendesen szerdán az Everton ellen is, ezért is bosszantott, hogy Pellegrini nem küldte be a fiatal nigériait.

Iheanacho adott is egy gólpasszt Sergionak, a 41 percben hatalmas gólt lőtt (ez volt a 11. gólja a csapatnak a tizenhatoson kívülről, senki másnak nincs ennyi, persze). Sergio ismét a régi. A harcosságát jelezte, mikor a 38. percben már majdnem a földön fekve lőtt éppen mellé, de ment előre, próbálkozott, lőtt.

A 68. percben remek csapatgól született (ekkor már változott a felállás, Iheanacho helyett már Yaya a pályán). Silva a félpályánál szerzett harcosan labdát, a teljes támadósor szépen megjátszotta a labdát a tizenhatos körül, Agüero egyedül várta a labdát a tizenhatos belül. 3:0.

A 84. percben született meg a legszebb támadás utáni találat. Egy Palace szabadrúgás után megszerzett labdával Agüero iramodott meg, Silva követte, kapta is a bőrt, az ötös előtt még arra is volt ideje, hogy megigazítsa a labdát. 4:0. Megérdemelte Merlin, jó meccse volt neki is.

A legvégére a két csatárból 0 lett, Navas jött be Agüero helyett. Remek hangulatban ért véget az Etihadan a délután (Emptyhad, mi? 53.000 felett a bajnoki átlagnézőszám).

A sorsdöntő meccs szombaton jön a West Ham ellen. A hammers nyert az Etihadban, ez az egyik legbosszantóbb vereség idén otthon. A londoniak a hatodikok, a jó formájukat éppen most törte meg a newcastlei vereség. Ha most sikerülne győzni, az nagyban segíteni a bajnoki álmokat, ha nem..

meccs jegyzőkönyve, és az összefoglaló: