Az Everton elleni ligakupa elődöntőben újra előkerült a banán.
Sokan kérdezték már tőlem, hogy a City szurkolók miért hadonásznak felfújható banánokkal a lelátón. Nos, a blog adta lehetőséget kihasználva, most akkor egy szélesebb közönségnek is ismertetem ennek a történetét. Külön érdekességet ad a sztorinak, hogy némi magyar vonatkozás is szerepel az egészben.
Az egész a 80-as évek végén, egészen pontosan 1987-ben kezdődött el. A legendárium szerint, bizonyos Frank Newton vitt először egy emberes méretű banánt a stadionba, ami futőtűzként terjedt el a baromoságokra már akkor is roppant mód vevő City szurkerek körében.
Megyünk a Wembley-be!
Dögmeleg (nem csak itthon, hanem Manchesterben is), de az élet nem áll meg, sőt, most kezdődik el csak igazán!
Nekünk ez volt az év meccse, mint ahogy mindig is ez lesz. A Unitednek pedig még jóideig a Liverpool elleni, de nincs is abban semmi szégyellnivaló, hogy a nagytesó minket jobban idegesít, mint fordítva. Abban meg pláne nincs, hogy sokszor nyerünk.
Pazar. Asszem ez a legjobb jelző, amit a Liverpool elleni meccs után használhatunk. Pellegrini megpróbált szép és okos lenni egyszerre, ment neki. Le a kalappal!
Szemtelenül könnyed győzelmet arattunk a Manchester United ellen. Megint.
Parádé. Nem sok más szó jut eszembe a kedd esti meccs után. A továbbjutás eldőlt már rég, a továbbjutók is, ennek ellenére (emiatt?) remek mérkőzést játszott a csapat Münchenben.
