Méghozzá A Meccs – amit abból a szar helyzetből várunk, hogy egy esetleges bukta végképp eltemetne minden jóérzést a szezonból (már ha volt ilyen), és semmit sem akarnánk jobban, csak hogy végre vége legyen. Ellenben egy győzelemmel, meghülyített kisgyerekek módjára, pár hétre legalábbis újra boldogság költözne sivár kis életeinkbe.
Úgyhogy nyilvánvalóan döntetlennek kéne lennie. Az elég szar ahhoz, hogy továbbra is máshol keressük az élet értelmét, és bánatos ürességet érezzünk, de arra mégsem tökéletes, hogy világgá anyázzunk a játékosoktól egészen Pellegrinin és a stábján át mindenkit, beleértve Khaldoont, Manszúr sejket és persze a sunyiban lapító Sorianot, illetve Begiristaint (figyeled, már nem is becézem!). Mert hát, ugye, felelősöket mindig keresni kell (kivéve, ha épp nyerésben vagyunk). Az viszont egy külön posztcunamira lenne, úgyhogy egyelőre maradjunk a meccsnél.
Nagyon a meccsről újat lehetetlen lenne mondani. Az ősszel elsősorban még attól kellett félnünk, hogy a lóbaszó Fellaini hogyan oldja meg a rá felívelt labdákat. Most is. Sajnos másodsorban most már némi játékfélével is szolgálnak Luiék, mert a labdalemellezés és a könyökösök mellé belefér egy-egy szép indítás Carricktől, egy okos betörés Matától, majd a kényszerítő Herrerával, alkalomadtán pedig még Rooneyval is lövetnek tizenegyest gólt, ami azért eléggé advanced, lássuk be. Könnyű belelátni, hogy a nagy hirtelenséggel bekövetkezett ponthátrány mellett miért is számítanak esélyesnek, amikor is nekünk lassan Fellaini univerzalitása is megváltásként hatna (nem).
Részünkről Bony, akit amikor megvettünk, azzal büszkélkedhetett, hogy évek óta tökéletesen fitt, azaz legalább ennyi instant haszna volt a leigazolásának, természetesen lesérült. Jovetics körül valami sosem okés, úgyhogy reméljük, ha más nem, akkor a kényszer rábírja Pellegrinit arra, hogy Agüerot egyedül kezdesse, a formánkívüli Džeko meg csak akkor jöjjön, ha nagyon jönnie kell. A 4-4-2-jével ugyanis csatárunk sem lenne a padon, az meg má’ milyen?
Ezentúl az egyetlen kérdés talán az, hányan és pontosan kik játszanak majd a Milner, Nasri, Navas hármasból; én tutira csak az elsőt tippelném. Yayában bízhatunk, hogy egy kicsit végre odateszi majd magát, elvégre derbiken szokott valami hasonlót csinálni. Amúgy sem kizárt, hogy több ilyen meccse már nem lesz.
Ha kikapnánk, fel kell készülni a legrosszabbra, ezért jobb is, ha túlvagyunk az első körökön:
Ha nyerünk, akkor azt valahogy így képzeljük el:
És nem mintha bárki is szarul járhatna azzal, ha itt most valahogyan mégiscsak mi nyernénk. Az ellen drukkerei hosszú böjt után az elmúlt héten újra régi fényükben pompázhattak, és kiélhették lappangó felsőbbség-érzetüket, sőt többé-kevésbé el is könyvelték a három pontot a mai meccsre. Ha mindeközben a tényleges három pont majd minket illetne a meccs végén, voltaképpen minden folyna szépen a megszokott kerékvágásban.
A kicsik (U18) tegnap kiszoptak egy szabadrúgásgóllal, de ott legalább lehet fogni a Youth Cup hangoverre, egy-két sérültre és a számukra szokatlanul sűrű programra. Az „A” keret már jóideje eljutott arra a szintre, hogy semmilyen körülmény között sem érdemlik meg azt, hogy egyáltalán meghallgassuk a kifogásaikat, és a bíró is az a Twattenburg Clattenburg lesz, aki valamiért tök normális volt az elmúlt két fontos meccsünkön (bár időközben a válogatottban érdekes körülmények közt kiállította Vinnyt), úgyhogy oda kell baszni keményen, vagy mákolni, bármi.
Az Old Traffordon nem szarral gurigáztunk az előző három évben, ráadásul ötször egymás után még sosem győztük le őket (négyszer a mostanit leszámítva utoljára még akkor, amikor még nem volt hisztori, szóval az nem számít), úgyhogy kalandra fel.