Never give up?

never

A kölnit már az én a ruhámból is csavarni lehet, a rengeteg sonkától zsíros izzadságcseppek ülnek a homlokomon, a sok főtt tojástól fingok, a pálinkától meg böfögök egyfolytában, de nem adom fel. Ma este meccs!

Piszok érdekes lesz a bajnokság véghajrája, nagyon is. Mondjuk mi tettük azzá, az utóbbi két meccsen belekóstoltunk a szarba.

A szájízünk így nem túl jó, de csak rajtunk múlik milyen lesz a nyárra. Igen, ez csak rajtatok múlik srácok! Ha következő öt meccsen sikerülne 13 pontot benyelni, akkor én elégedetten kezdeném a nyarat  (a bajnokság végeredményétől, és a Liverpool-tól függetlenül, ha elkúrják, teli szájjal röhögünk rajtuk, ha nem, tiszta szívből gratulálunk nekik).

Pellegrinitől én nem elsősorban trófeát vártam (btw egy már van is), hanem az előrelépést. A Mancini éra utolsó perceire szépen széthullott a csapat, az új idényben pedig (mondjuk azért csak elfolyt most is a bevételeket lehúzva kilencven millió font) jól indultunk, de most úgy tűnik a formaidőzítés el lett kicsit baltázva, de ezen lehet még javítani, semmi sincs veszve, sőt.

Többen már egy kicsit előreszaladtak, és már a nyári adás-vételeken törik a fejüket. Van itt mindenki, aki szóba jöhet a teljesség igénye nélkül: Shaw a Sotonból, a fiatal baszk (a tegnap a Barka ellen gólpasszt adó), Iker Muniain, a gúnár Sagna, a portói páros, Mangala és Fernando, a Sampdoria védője Shkodran Mustafi, és a színesebb klaviatúrával rendelkezők szerint, maga Messi. A sor végtelen, szokás szerint.

Az (estleges) távozók listája is tetemes. Lescott tuti megy, Wabara már aláírt az Evertonhoz. Barry (Gareth tegnap mit tolt a mu ellen megint) is 90%, hogy marad Liverpoolban. Boyata meglepne, ha a csapattal kezdené az őszt. Baromi nagy kérdés még Rodwell (és a pont a WBA-nak kölcsönadott, de ott lehetőséget sem kapó) és Sinclair sorsa is.

A második és a harmadik számú kapus sem biztos, hogy a Pantilimon – Wright duó lesz, de többen Džeko-t is eladták Németországba.

Aki igazán fájna, de egyre több helyről hallani, hogy megy, az Richards. Micah sajnos az olimpiai sérülése óta nem önmaga, ez tény, de mégiscsak ő maradt az egyetlen saját nevelésű játékos már csak a keretben.

Persze többen kizárnák a csapatot az átigazolási piacról az uefa ffp megsértése miatt. Kíváncsian várom, hogy mi is az igazság. A Soriano – Begiristain páros tavaly nullára hozta ki az átigazolási mérleget, a fizetési kereten húztak, a bevételek nőttek. Várjuk az uefa listáját a fekete seggűekről.

A mai ellenfél, a West Brom nem lehet nyugodt, igaz két meccs fórjuk van a kiesőhelyen álló Cardiff-hoz képest (bár mondjuk ma kikapnak, ugye srácok?!), de a pontelőnyük csak három egységnyi.

Nincsenek is túl jó formában. Az utolsó huszonöt bajnokijukból négyet nyertek. Az utóbbi időben szinte az összes közvetlen riválisukkal találkoztak, a Swansea-t és a Norwich-ot verték közülük (meglepetésre idegenben), így közvetlen életveszélyben nincsenek, de a sorsolásuk nehéz. Anelka náci-karlendítése (?!) miatti herce-hurca miatt volt csatárunkkal szerződést bontottak.

Kiemelkedő játékosuk idén nincs, egy komoly sérültjük van, sajna ő pedig, Gera (mellette James Morrison és Jonas Olsson játéka kérdéses). Gerzson holnap tölti a harmincötöt, nagy jövőt nem jósolok neki (sajna) a PL-ben, remélem a nyáron hazajön, és tol még egy-két jó évet a Fradiban.

Nálunk Nasztaszics már közel van a visszatéréshez, Yayának ez még vagy két hét, Navas és Silva viszont szerintem rendbe lesz estére.

Feladjuk? Pont most? Csak nem. A java még most jöhet.

kezdés: 21:00, vezeti: Phil Dowd, tv: digi, stream: itt

Decemberben (csak a végeredményt nézve) szűken vertük őket, egy éve pedig Mancini utolsó bajnokiján meg éppen, de le lettek gyűrve. Ma húsvét van, remélem bőkezűbbek lesznek a srácok!