A szerencsétlenül elsült anfieldi látogatás után még mindig reális esélyekkel indultunk neki a maradék fordulónak, ám mielőtt igazában elkezdtük volna a szezonvégi finist, hogy mi érjünk fel a trónra, hibátlanul tökönlőttük magunkat. Ebből már Typical City sem lesz, mert akkor innen nyernék meg a ligát. De nem fogjuk.
Az egyetlen pozitívum az egészben, hogy most már alig kell idegeskednünk a hátralevő meccseken (persze úgyis fogunk) – kellően kitombolhatta magát mindenki a tegnapi teljesítményen. Az év eleji idegenbeli vereségek, amik ugyan nagyon fájhattak, de ráfoghattuk arra, hogy Pellegrini rendszere még új a csapatnak, nekem utólag – hiába hiányoznak ezek a pontok is nagyon – megbocsátható vétkek. Főleg, hogy azokon a meccseken hellyel-közzel még jól is játszottunk (a Villa Parkban pl. a szezon egyik legjobb félidejét produkáltuk az első játékrészben), de ez mi volt?
Már ott kezdődtek a bajok, amikor a sérült Yaya mellett Silva is pihenőt kapott krónikus bokaproblémái miatt. Kiveszett a két legkreatívabb játékos, és bár Agüero végre újra a kezdőben találta magát, jelenleg nincs túl sok köszönet a formájában. El lehet játszani a gondolattal, mi lett volna idén, ha egészséges marad és megtartja a Suárez-szintű formáját egész szezonban, de legalább a szezon jól rámutat arra, hogy vannak üresjáratok ebben a százmilliókkal felpumpált keretben is. (Pláne, ha Agüero alternatívájaként veszünk egy nála is sérülékenyebb játékost.)
A meccsről nehezemre esik sokat írni, pedig jól kezdődött. Az egész meccsen agilis, bár olykor pontatlan és kapu előtt egyáltalán nem veszélyes Negredo már a második percben labdát szerzett Cattermole-tól, hogy aztán Agüero passzát ügyesen hagyja átosonni Fernandinhonak, aki Mannone alatt fürgén be is vágta: 1-0.
Ahelyett, hogy ezután veszélyes konktrákkal habkönnyed módon behúzzuk a meccset, elkezdtük mutatni a nagy semmit. De tényleg. Egyetlen nagy helyzet rémlik még, ahol Agüero távoli löketét a Harthoz hasonlóan végig bizonytalan Mannone csak Zabaleta elé tudta tolni, aki fejjel előkészített Fernandinhonak, ő meg jó pozícióból a tribünre lőtt. Ezt leszámítva szépen belealudtunk a meccsbe, a Sunderland nemkülönben. Viszont 1-0-ás állásnál megvan az a rizikója az ilyen áttyitűdnek, hogy hirtelen fel kell majd ébredni, mert nem minden alakul úgy, ahogyan kéne. Például egy egyenlítés tipikusan ilyen mozzanat. Hát még 1-1-nél beszopni még egy gólt. A Southampton ellen bejött, köszönhetően a partjelzőnek is, meg hogy képesek voltunk hirtelen váltani. (No igaz, ott még volt egy Silva-Yaya duett.)
Most viszont hiányzott egy igazi líder a pályán. Kompany hiába az, tőle nem várhat a támadójátékunk megváltást. Nasri pedig párszor megbukott már, amikor nem Silva mellett, hanem Silva helyett kéne villognia. Kérte a labdát eleget, tekergett vele céltalanul, majd gurigatta Agüeronak és Kolarovnak menetrendszerűen. JoJo becserélésével kapott egy aktívabb partnert, az ő segítségével is csak egy mákos gólra vitte. A végén pedig, mintegy teljesítményének megkoronázásaképp, fölélőtte ziccerben a meccslabdát. Lehet, jobb is így.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=ab7mSQdbkDw W=700]
Milner sem először volt kritikán aluli, amikor kezdő volt, az ilyen meccsek arra jók, hogy elhalkuljon az a pár ember (pl. én), aki sokszor a kezdőbe követeli. Hihetetlen, hogy ennyit képes volt rontani a Liverpool elleni performanszhoz képest, de ez Jimmy. Őt persze még mindig imádjuk, és továbbra is Silva egyik legjobb játszópartnere. Minő véletlen, Merlin varázslása nélkül csak egy tipikus angol focista.
(Zárójeles megjegyzés – bár ezt minek leírni, ha már eleve ott a zárójel karakter: azért a bíró is bassza meg, Wes Brown közveszélyes becsúszását Agüerora be sem fújta, míg az argentin sima lelökését a tizenhatoson belül szintén nem, pedig az még 1-0-nál volt, és Gerrard már a kamerát dugta volna gólörömében a belőtt tizi után, de most tényleg nem ezen múlt.)
Érthető módon, egy ilyen meccs és egy ilyen szezon után a legfőbb kérdések az edző személyére irányulnak. Pedig megkérdőjelezhetetlen az előrelépés. Pellegrini magyarázkodása nem volt sokkal megnyugtatóbb az amúgy sem megnyugtató helyzetben. Szerinte inkább mentálisan, mint fizikálisan fáradtunk el, mert a 3 nap nem volt elegendő ahhoz, hogy kiheverjük a Liverpool okozta traumát. Ha ez így van, akkor mi bizony eddig sem voltunk bajnok-matéria. Elvégre az Anfielden a második félidőben egészen pompásan jöttünk vissza a meccsbe, és ha ez a csapat tanult valamit az elmúlt 1-2 évben, az a győzni tudás látszólag vesztes helyzetben is. Most azonban tényleg egy hitehagyott, lelketlen társaságot láthattunk vissza, ahol Zabaleta, Jovetić hajtásán kívül nem sok pozitívumot lehet kiemelni.
A külvilág számára így hatott a City tegnapi játéka
Ilyen esetekben pedig lehetetlenség nem elővenni az edzőt. A Liverpool ebben az aspektusban messze fölénk nőtt az idén. De! A játékunk így is javult tavalyhoz képest, egy kupánk pedig azért van (nem mintha ott jobbak lettünk volna a tökutolsó Sunderlandnél, akik ellen a bajnokságban idén kemény 1 pontot szereztünk), és a keretben sem mehetett még végbe minden olyan változás, amit eltervezhetett Txiki Pellegrinivel. Én még mindig örülnék, ha a következő szezon után Pellegrini egyből Vieirának adná a stafétabotot.
Biztató jelnek vehetjük a jövő szempontjából, hogy az NS-szintű hírek ellenére az elmúlt hetekben Agüero és Silva is dícsérte az életet a Citynél, és valószínűleg teljesen jól megvannak azzal, hogy itt harcoljanak trófeákért. Apropó, Silva. Őt sajnálom a leginkább. Szerencsétlen gyerek hetek óta nem 100%-osan lép pályára, mégis odavert minden jelenlévőnek a pályán (beleértve az egész City keretet, vagy az agyonistenített Suárez-Roonez párost), és gyakran egymaga vitte a csapat szekerét, és tartotta elérhető közelségben a bajnoki címről szőtt álmainkat. Erre hogy reagálnak a többiek – edzőstül és és játékostul és mindenestül -, amikor épp nincs jelen? Elbasszák neki, nekünk és maguknak az egészet.
Jó lenne, ha valami jellemet mutatnánk a maradék szezonban – hátha 5 nap alatt sikerül mentálisan kiheverni a világverő Sunderland elleni buktát. Vagy ha nem, akkor legalább lássuk Lopest játszani. Vagy valami. Ja, meg lehetne legalább negyedakkora hangulat a meccseken, mint a Maine Roadon volt.
A meccs jegyzőkönyve és az összefoglaló:
[vimeo 92211988 w=700]