Vincent tanai

A Cardiff City vállalja magára az áldozati bárány szerepét, hogy szép lassan jó gyorsan vérüket vegyük, aztán feláldozzuk őket a századik gól oltárán, a futball szent katedrálisában, az Etihadban.

Megérdemlik a sorsukat, különben is ha második fordulóban esett szégyenre gondolok (kikaptunk?! ezektől?!) majd szétrobban az agyam.

100. Ennek a számnak a bűvöletében telik a mai nap. Ez a legkiegyensúlyozottabb bajnokság, mióta Premier League-nek hívják a sorozatot. A top-4-ben helyezkedő csapatok közül mindahányan minimum 42 pontot szereztek, ilyen még nem volt. Mégis mi 59-nél járunk a Premier League-ben, embertelen.

99

Tényleg nem tudom, hogy hol lehet ennek a vége, de távolról sem szeretném, hogy véget érjen ez a széria. Gólokat még, százat, ezret!

Történelmi távlatokban is példátlan ez a gólszüret, ilyen kevés meccsre még egyetlen csapatnak sem volt szüksége a százas eléréséhez.

PA-RÁ-DÉ. Természetesen az ilyen meccsek szoktak nyögvenyelős 1:0-ák lenni, de ez nem lesz az.

A hét legérdekesebb átigazolási pletykája, hogy a vezetőség a müncheni Dantét szúrta ki a feltehetőleg (nyáron) távozó Lescott helyett.

A héten egy újabb szponzor is a klub mögé állt, a Jaguár energiaital, fuckyeah!

Közben a már többször emlegetett, új ‘Zlatan’, azaz Zackarias Faour bemutatkozott az ifik között. Laza.

A meccsre készülő keretből Džekónak, Yayának és Silvának vannak kisebb gondjai, de akár mindhárman játszhatnak. Jovetics már tényleg órákra, Rodwell hetekre, Nasri pedig (a Blackburn ellen láthattuk ahogy kis bice-bócaként megjelent) hónapokra a visszatértéstől.

2014 99 goals

Mióta Vincent Tan tanai szerint történnek a dolgok Cardiff-ban, a Premier League szereplés ellenére senki sem vidám. Vincent Tan olyan, mint amilyennek a másfél bites nettrollok Manszúr Sejket képzelik. Hiába a feljutás, szinte senki sem szereti. Hamarabb festette át a csapatot pirosra, mint névrokona, Vincent Vega a hátsó szélvédőt.

Azt sem nézték jó szemmel, hogy  a játékosmozgásokért felelős szakembernek a fia egyik haverját akarta berakni a vezetőségbe, vagy kiadott egy halom pénzt a senkinek sem kellő szlovén Etien Velikonja-ért.

Karácsony után kirúgta a kedvelt Malky Mackay-t, aztán kinevezte a játékosként zseniális, edzőként pedig kétszeres norvég bajnok Ole Gunnar Solskjær-t.

A walesieknek nagyon rosszak a mutatóik, utoljára december közepén nyertek bajnokin (meglepetésre a kupából kiverték a Newcastle-t), azóta két közvetlen rivális is vitt el pontot Cardiff-ból, a Sunderland egyet, a West Ham hármat.

Értékelhető teljesítményt a Hodgson által beválogatott középhátvéd Steven Caulker, és  a középpályás Peter Whittingham nyújtott a szezonban a csapatból.

Az öregedő istenség, Bellamy nem játszott túl sokat mostanság, de Solskjær egy hete becserélte egy félidőre.

Utoljára 1985-ben játszott a két csapat egymással Manchesterben, akkor 2:2 lett a vége, ma messze lesznek az iksztől.

Kezdés: 16:00, vezeti: N. Swarbrick, tv: nem lesz, stream: itt

The club that can’t stop scoring.