Bejelentkezünk?

Bejelentkezünk? Mármint a bajnoki címért. Igen, december közepe van még csak, de a listavezető érkezik ma kora délután az Eastlands-re. Zárkózunk vagy leszakadunk?

Igazi erőfelmérő, brutális Premier League gladiátorharc lesz ez. Rég vártam már ennyire bajnokit. Sok mindenre meglesz a választ kapunk a kérdésekre, ebből jól kell kijönni. 

Az Arsenal hasonló utat járt be mostanság, mit mi. Mondja ezt a felületes szemlélő. Félig üres, félig tele pohár?

Mi hosszú idő után nyertünk idegenben és elhoztunk egy pontot Southamptonból, a Bayern-t pedig megvertük, és egy gólra voltunk a BL csoportgyőzelemtől.  Az Arsenal ellenben hosszú idő után pontot vesztett otthon az Everton ellen (az első fordulóban kaptak ki az Aston Villától az Emiratesben), a BL-ben pedig egy gólra voltak a kieséstől.

Remélem ez nem kisiklás, ill. fellángolás hanem tendencia. Egy verséggel kilenc pontra nőne a hátrányunk, ezzel egy időre kiszállnánk az első helyért folyó versengésből, de egy döntetlen esetén sem lenne túl sok okunk az örömre (maradna a hat pont hátrány a listavezetővel szemben, a második és harmadik viszont ellépne, és az is előfordulhatna, hogy az ötödik és hatodik előz).

Az Arsenalnak eddig nagyon adott a gép, az első fordulós vereségen kívül West Bromban hagytak két pontot és meglepő módon (megszokásból?) a gyengélkedő mu-nál hármat.

Aztán jött a múlt szombat, amikor az Everton az Emirates-ben ikszelt, a Napoli pedig 2:0-ra csípte meg őket a BL-ben (a kaput egyszer találták el). Ha ma nem nyernek és a jövőhéten a Chelsea-t sem tudják elkapni (a kékek az Emirates-ben jutottak tovább a ligakupában két hónapja), jó időre ki lehetne fogni a szelet a vitorlájukból.

Wenger nyomás alatt van, idén már illene produkálni valamit. Ez látszott is a nyári átigazolási politikájukon is. Meglepetésre most nem távozott a csapatkapitányuk, csak egy rakás fiatal, vagy használhatatlan játékos.

Az érkezési oldalon jött egy hasznos volt gúnár (Mathieu Flamini) egy német csodagyerek (Gnabry) egy (elmaradhatatlan) francia fiatal (Sanogo), eddig semmi extra, de a deadline day-en behúzták Mesut Özil-t. Ez már igen. A török-németért többet fizetett ki Wenger, mint amennyit a City valaha is kiadott egy játékosért.

Mesut a megtáltosodott Ramsey-vel (a wales-i olyan jól tolja, hogy az agysebész Joey Barton követelte is a válogatottba, az angolba…) és a francia gólkirályi formáját visszanyerő Giroud-val a hátán vitte a csapatot (reméljük eddig).

Sérültjük van egy pár: Abou Diaby, Miyaichi, Sanogo, Sagna, Oxlade-Chamberlain és Podolski.

Nálunk Richards megsérült Münchenben (nem tett jót neki az sem, hogy még Zabaleta beállása előtt le kellett vágnia egy sprintet), Clichy a BL találkozó előtt robbant le, Nasztaszics és Jovetics pedig még nem ép teljesen, bár Sztevan megkezdte a teljes értékű edzésmunkát.

Ami nagy öröm Silva remekül tért vissza, tágul Pellegrini variációs lehetősége.

A Bajnokok Ligája szerepléssel végre elégedettek lehetünk (csak a két madridi csapat szerzett több pontot,  mint és csak Real lőtt több gólt), tényleg remélem, hogy sikerül folytatni a jó szériát.

kezdés: 13:45, vezeti: Martin Atkinson , tv: digi, stream: itt

Néhány szép gól a közelmúltból, amit a gúnárok nyeltek be ellenünk: