Blackout

Az év egyik legfurcsább meccsén vagyunk túl, nem elég, hogy egy sima 3:1-es vereséget szenvedtünk, itt állunk és nem tudjuk, mihez is kezdjünk vele…

Hosszú idő után végre összejött egy közös meccsnézés Kiddo21-el, és erre kapunk egy jó kis áramszünetet…

Maga a meccs nem is kezdődhetett volna jobban, Tévez ahogy megcsinálta a helyzetet egyedül a szögletzászlónál, parádésan passzolt Milner elé, aki jól adott középre, ahol Nasri az egyetlen lehetséges módon, félfordulatból lőtt a hálóba.

Tetszik amit most csinál Samir, a képessége megvan, hogy pótolja Silvát, ha a spanyol valamiért kidől, de baromi hangulatember a kis francia, de most megint jó volt. Néhány megoldása kifejezetten látványos volt, de a legjobbat az első félidő közepén produkálta, amikor Tévez labdájával betört a tizenhatoson belülre, és ott látványos mozdulattal rázott le két védőt, de a lövése sajnos nem ment be.

Egy igazán nagy helyzete volt a City-nek, egy szöglet után Tévez fejelt az ötösön belül, de Lloris sajnos odaért.

itt még minden oké

A második félidő első részében sem volt gond, de csakúgy, mint a Chelsea ellen, most is jött a rövidzárlat, de most a T’ham nem volt olyan előzékeny.

Négy perc alatt fordítottak, a bajnokság legjobb védelmének asszisztálásával. Clint Dempsey góljánál nem működött a lescsapda, Defoe találatánál meg csak néhányan kocogtak vissza a csatárral, Barry pedig simán a cipőjét kötötte.

Kegyelemdöfésként, hogy teljes legyen az MTK Spurs szurkolók extázisa teljes legyen, Huddlestone labdájával meglépő Bale is betalált.

A meccs a cseréken múlott, míg Villas-Boas nagyon jókat húzott, addig Mancini nem. Remélem jó ok miatt kellett lehozni Milnert, nem pedig Mancio húzása volt. James az első félidő egyik legjobbja volt, míg Kolarov bármennyire is az egyik legszimpatikusabb tagja a keretnek, a játékában semmi hasznos sincs mostanság, főleg akkor, amikor a középpályán kell szerepelni. Ha védekezni kell, azt úgy-ahogy megoldja, de a középpályán nem tudja, mit kell csinálni, a képet tovább rontja, hogy a szabadrúgásai sem jönnek be.

elég lesz!

Džeko is értékelhetetlen, nem ízlik neki a csere cseréje opció (hasonlóan ténfergett a pálya túloldalán Manu is, de az ő cseréje Defoe volt, ugyebár), nem tud játékba lendülni, cseréje az utolsó tíz percre bedobott Sinclair meg szintén Mancini faszságának áldozata, ő és Rodwell arra a szerepre van kárhoztatva, mint tavaly Hargreaves, nem az olasz akarta leigazolni őket, nem is játszanak. Miért nem Scott szállt be Milner helyére? Rejtély.

Agüerót meg a ferde fasznak kell kispadra rakni, ha nem tud beszállni fél órára sem?!

A Clichy Lescott csere pedig annyira fölösleges volt, hogy szinte szót sem érdemel.

Érdekes ez, szerdán és vasárnap sem érdemelt se vereséget, se győzelmet a csapat, de a ‘latics ellen csak összejött a végén, így a megérdemelt kettő helyett csak három pont landolt a zsákba

A meccsnek komoly tétje nem volt, pláne, hogy az Agüero Time utáni Fergie Time-ban Suárez 2:2-re (az urunak innen is küldeném ezt a számot) hozta a Chelsea elleni meccset.

1. Legalább izgalmas lesz a Spurs-Arsenal versenyfutás (vagy kiesik megint a négyből a Chelsea?) meglátjuk. 2. Jó kis kibaszás, hétfő esti bajnokavatás. 3. Szombat délután pontot kell tenni végre a bajnoki ezüst sorsára.

A meccs jegyzőkönyv és az összefoglaló: