Felejthető meccsen szerezte meg a Manchester City a győzelmet a Villa Parkban. Carlos Tévez találata jelentette végül a különbséget egy olyan mérkőzésen, ahol elsősorban megintcsak a City védelmét kell agyba-főbe dícsérni.
Ahelyett, hogy Vinnie K felépült volna a hétfő esti összecsapásra, inkább Agüero is sérültet jelentett. Mancini szerint ráadásul kimarad a Barnsley elleni FA Cup meccsen is Kun, pedig az ilyen ellenfelek ellen az ő gyorsasága és az ehhez párosuló kontrollja a labda felett általában már elég egy-két gólra (lásd még Leeds elleni meccs), Edint például valamivel természetesebben le tudják védekezni az ilyesfajta csapatok, részéről mégiscsak az erő dominál, akármennyire is fineszes játékos, nyilván nem mérhető össze labdaügyességben Agüeroval.
Mindenesetre ezúttal nem is Edin volt az, aki váltotta a hiányzó csatárunkat, hanem Sergio honfitársa, Carlos Tévez. A fals támadó posztját pedig megint Rodwell játszotta be, aki ezúttal is bátran próbálkozott, második kísérletét például Guzannak már ki is kellett tolnia. Mindenesetre megint látszott az a plusz, ami Barry játékából hiányzik, de sokat nem örvendhettük Jack jó formájának – jött a menetrendszerű meghúzódása. Állítólag egy hónapot is kihagyhat, az biztos, hogy egy újabb felhozó meccsen, a Barnsley ellen hiányozni fog, más kérdés, hogy legalább esély nyílik Barry visszahozatalára, akivel kicsit talán kegyetlen is volt a sors. Egy eltippmixezett elbaszott meccs után (Southampton) meg is sérült, és egyébként is úgy el lett felejtve (már egy-két szurkoló által), mint a pinty, pedig addig talán a legegyenletesebben játszó játékosunk volt.
Mondjuk vártam valami ilyen történést, amikor megejtettek egy interjút Rodwell-lel a hivatalos szájton. Éppen örömködött, hogy most végre kezdi megmutatni, miért is igazoltuk annyiért, mint mondjuk a Spurs Dembélét, amikor beutött az újabb sérülés. Azt hiszem, neki most már – akárcsak Guidettinek – a következő szezon lesz az esély az áttörésre. A különbség, hogy Rodwell idén is mutatott valamit azon a kevés meccsen, míg Guidetti egy szezonnal ezelőtt. Egyiknek sem lesz egyszerű dolga berrobbani a korábban jól működő gépezetbe, de talán ez a visszafogott szezon a csapattól az ő hasznukra válik…
A többi csapatrészben nem volt meglepetés, gyakorlatilag a kényszerűségeket leszámítva az a csapat lépett pályára, amely a Chelsea ellen elég korrekt módon helytállt. Az első félidő lassacskán csordogált, a Villa ráadásul többet birtokolta a labdát nálunk az első huszonöt percben, hogy aztán szépen lassan kezdjük átvenni az irányítást.
Ez most tényleg nem összeesküvés-keresés, mert Rodwell ígéretesen játszott a sérüléséig, de azért vicces, hogy állandóan akkor pörögnek fel az események, amikor őt lehozzuk. Ezúttal Džeko állt be a helyére (újfent jár a taps Mancininek, végtére is hasonló cserét hajtott végre, mint a múlt héten, csak most muszájból, de alibisztikusabb megoldásnak megtette volna Nasri vagy Barry behozatala is, és mégis), és érkeztével hirtelen nagy helyzetekig jutottunk. Talán a legszebb build-up-play után Zabaleta csak a kapufát találta el Guzan hatalmas védésének közreműködésével, később pedig épp a bosnyák lövésénél nyújtózkodott szépet az amerikai. Téveznek is volt egy életerős lökete, és amikor már azt hittük, ugyanúgy kell nyomni a második félidőben, akkor jött Ciaran Clark orbitális hibája, amit Džeko – nagyon ügyes megoldást választva – gólpasszal koronázott meg Tévez irányába. Carlitos okosan, türelmesen elfeketetett mindenkit, aki útjába került, hogy aztán kényelmesen gurítson az előtte tátongó kapuba. Clark ugyan szabálytalanságot érzett vele szemben, de a lassítások bizonyították, hogy egész egyszerűen megcsúszott, majd hiába kotorgatott ott a lábánál Edin, faultról szó sem lehetett.
Holott erős dezsavü érzés kerítette be az ember fiát, amikor Zabaleta csak a kapufáig jutott el, legalábbis nekem azonnal a QPR elleni szenvedős hétközi este jutott eszembe, ahol hiába a sok helyzet, meg kellett elégednünk az egy ponttal. Nos, egyvalami közös azért a két esti meccsben: a védelmünk szinte hibátlatnul szuperált. Kolo Touré most már meccsek óta az egyik legjobb játékosunk, és azért nem akárkit, hanem egyből a kapitányt kell helyettesítenie egy ideje. Nastasić pedig már most az év egyik igazolása, Zabaleta meg csak Zabaleta.
Hart nagy eséllyel idén is Golden Glove díjas lesz, hiába kaptunk huszonnyolc forduló elteltével néggyel több gólt (24 vs. 20) most, mint tavaly ilyenkor, a második legjobb védelem (Chelsea) már most 30-nál jár. Meg kell említeni, hogy vannak alkalmak, amikor ehhez Hartnak van talán a legkevesebb köze, a védelmet tehát legalább akkora dícséret illeti, mint kapusunkat. Ja, hozzátartozik még, hogy az aranykesztűt igazság szerint a legtöbb kapott gól nélküli meccset lehozó hálóőr kapja, de ebben is már a szerencsét hozó tizenháromnál tartunk, míg a Chelsea mondjuk tíznél, a MU pedig kilencnél.
A második félidő egyébként elég idegesítően hathatott mind Villa és City szempontból is. Utóbbiak képtelenek voltak eldönteni a meccset a félidő első felében, ahol sokszor Tévez is rossz döntést hozott, vagy épp megint a kapufa és Guzan járt túl Yaya Touré eszén. A végén akadt némi izgulnivaló is, holott Hartnak védenie ekkor sem kellett semmit. Történt ugyanis, hogy a Džekonál valahogy aggresszívabb Benteke megtolta Nasta mellett a labdát, akinek egyrészt a kezére is pattant a labda – ezért még nem járna tizi -, másfelől pedig meg is akasztotta kissé lábával a belga csokit. Akármennyire soft is lett volna, azt gondolom, tizenegyest úsztunk meg, illetve akkor a szerb betonközéphátvéddel sem dicsekedhetnénk ennyire, mert bizony egy kis hiba mégiscsak becsúszott neki is. Mindemellett tényleg hibátlan volt Matija, és ezúttal tényleg nem akármilyen ellenfele volt, mert mit neki egy Demba Ba, de Bentekétől azért szartunk rendesen. Fizikálisan abszolút ellenfele volt, de inkább felül is múlta. Bár nem kívánjuk a Villának, de ha valami véletlen folytán mégis a kiesés hánytatott sorsára szorulnának, biztosak vagyunk benne, hogy Benteke megtalálja a számításait egy sokkal számottevőbb klubban. A lényeg: köszönjük, Mike Dean, Téged mindig is eléggé bírtunk.
Ha már csatárok, muszáj a végére megint kitérni bosnyák góllövőnkre. Épp a napokban írtam ezt a bejegyzést, és megint úgy érzem, Džeko ki is hozott magából sokmindent ezen a meccsen, meg nem is. Amikor labdánál volt, rendre jó megoldást választott, veszélyes lövései is akadtak, és végtére is kiváló ütemben adott gólpasszt, pedig egy csatártól talán nem lett volna túl idegen, ha elvállalja onnan. A kettősség megint azért van bennem, mert amire adottságai alapján predesztinálva lenne, abban rendszerint alulmarad. Most sem az maradt meg az emlékezetemben, mennyi fejpárbajt nyert, vagy milyen szépen nyomta el a védőket, hanem egy-két jó passza és lövése. A két unalomig ragozott csatár hiába alacsonyabb Džekonál, sokkal több borsot tör védői alá, sokkal idegesítőbb, ragadozóbb típus, Edin meg hajlamos termetének és tehetségének átellenesen arra, hogy hagyja magát elnyomni. Olyan semmi extra meccse volt, de ez elmondható a két középhátvédon kívül tulajdonképpen mindenkire.
Így is nyertünk, ez a legjobb most az egészben.
