Előrelépés

Ma már itt is a Swansea. A szerdai pofon után nem igazán tudnak izgatni a hattyúk.

Pedig kéne, nagyon is kéne, hogy izgassanak minket a walesiek, hiszen remek lehetőség lesz vagy egyet előre lépni a tabellán, vagy közelebb kerülni a listavezetőhöz.

Ha nyerünk, mi csak nyerhetünk ezen a hétvégén. Ha nyerünk.

 

Túl kell lépni a szerdai meccsen, most a bajnokságra kell fókuszálni. Nagy lehetőség van az előrelépésre, hiszen amíg múlt héten az üldözők buktak el (mind egy szálig), addig most az előttünk lévők közül fog valaki botlani (jó esetben mind a ketten, hiszen egymással játszanak). Két lehetőség van, vagy előzünk, és a második helyen találjuk magunkat, vagy szorosan rátapadunk az elsőre (jó esetben mind a kettő összejön). Ehhez persze csak győzni kell. Ennyi az egész.

Persze előbb egy kicsit rendet kell tenni a csapat körül, remélem Mancininek elég volt ez a két és fél nap erre, és most a Swansea-n fog csattani az ostor.

Először is az alkalmazott taktika mellett végre le kéne tenni a garast, ez a 3-5-2-es felállás, amit próbálgat nem tűnik (jelen pillanatban) jó útnak. Most már játékos is megszólalt a témában, Micah az Ajax elleni meccs után nyíltan kritizálta a három védős szisztémát,

Džekoval is kéne valamit kezdeni, Edinnek egy amolyan 2012-es Váczi Zoli szerepet kéne adni, sokkal jobban megy neki csereként, mint amikor kezd. Erre is rá kéne jönni, mitől van.

Ez a meccs tökéletesen alkalmas arra, hogy összerántsa a társaságot, ma nem lehet elfogadni semmilyen más eredményt a győzelmen kívül.

Ma akik tuti nem játszanak, a múlt héten kiállított Milner, és a sérültek: Silva, Maicon, García és Rodwell. Yaya is fájlalja a lábát, amelyikre rúgást kapott Amszeterdamban, de őt valószínűleg összekalapálják.

A meccs elméletileg nem jelenthet akadályt, kb. ezt az eredményt várom, amit lefifáztak a héten:

A vendégek a jó kezdés után egy kicsit megzuhantak, két sima győzelemmel startoltak (QPR 5:0 idegenben, West Ham 3:0 otthon), majd az ezt követő öt fordulóban két pontot szereztek. A múlt héten nagy nehezen legyűrték a Wigant, ennyi.

A Swansea két (talán) legjobbja elment a nyáron Walesből, az egyikük pont hozzánk jött (Sinclair) padot melegíteni, a másikuk (Joe Allen) Liverpoolba ment, nézegetni a tabellán a hattyúk hátát.

Az igazolásaik viszont voltak szép számmal, a spanyol vonal lett nagyon domináns idén. Az érkezők közül a legtöbbet a volt valenciai Pablo Hernándeztől várták, de ő mutatta a legkevesebbet.

A Genoától elhozott középhátvéd, Chico a meccsek nagy részén játszott, nem volt rossz vétel, de a bombaigazolásnak egyértelműen a Rayo Vallecanoból vett Michut tarthatjuk, aki eddig kilenc meccset játszott a fehéreknél, és hét gólt lőtt (plusz két assziszt).

A nyáron a menedzserük Liverpoolba ment történelmet írni (és nézegetni a tabellán a hattyúk hátát), így Michael Laudrup lett az új edző, aki legutóbb a Mallorca kispadján ült.

A kezdés: 18:30, tv: digi 2, stream: itt.

Az előző szezonban az első hazai bajnokin, Agüero első meccsén el lettek kapva a walesiek, ma sem kéne kímélni őket: