Nem jött össze a csoda a Bernabéuban, pedig igen közel álltunk hozzá. Arról, hogy végül pont sem legyen belőle, a minket amúgy is évekig keserítő Ronaldo gondoskodott.
Meccsösszegző a továbbiakban.
A mai Bajnokok Ligája meccset megelőzte, hogy híradások szerint seggfej módon megleckéztették a madridi rendőrök kiutazó szurkolóinkat. Ha nem lenne elég a bizonytalan és kedvezőtlen hírekből meccs előtt, akkor jött a kezdő-mizéria. Az uefa.com leközölt először valamit, ami korrekt volt, majd ötpercenként változtatott, hogy végül megint az eredetit hozza le – mindeközben a hivatalos twitter feedünk is leközölte ezt pont a két korrekt uefa prognózis között. Végül tehát a Hart – Maicon, Kompany, Nastasić, Clichy – Javi Garcia, Barry, Yaya Touré – Silva, Nasri, Tévez felállással kezdtünk neki a meccsnek.
Bevallom, belőttem magamnak egy percre csakazértis a Sport Televíziót, és máris megtudtam Puhl Sanyitól, hogy Mourinho jelezte a City felé, Mancininak most már valamit ezzel a csapattal nyernie kell. Erre hirtelen csak annyi volt a reakcióm, hogy (/()!)Y*Y*!)Y!*)Y!*)Y*Y:*:Y_*Y:AYAY* ?!?!?!?!?!
Mindegy is, a lényeg, hogy legközelebb már csak a meccs kezdetén tértem vissza a csatornához, szerencsére abszolút színvonalas szpíkert tudtak szerválni, innentől a kutyát nem érdekelte, mit szerencsétlenkedett össze a stúdióban a sztárpáros (ebből mindenki kitalálhatta, hogy nem más, mint Bognár Gyuri lepett meg minket szakértelmével a korábbi zseniális játékvezető mellett).
A meccs úgy kezdődött, ahogyan azt vártuk; madridi fölénnyel. Tizenöt perc sem telt el, és már két Ronaldo lövésnél kellett hárítania Hartnak. Nagyon-nagyon nehezen jöttünk ki a nyomásból, állandó veszélyt jelentettek kapunkra, bár hozzátartozik, hogy kijátszott ziccerig ritkán jutott el ellenfelünk az első játékrészben. Hartnak azért résen kellett lennie végig.
Ami viszont szembetűnő volt az első pillanattól fogva, az az, hogy mennyire összeszarjuk magunkat akkor, ha hirtelen nincs milliónyi időnk felhozni a labdát a védőharmadból egészen az ellenfél kapujáig. Egyszerűen lassan reagálunk le egyes szituációkat; keveset mozgott a labda és a játékosok, ha mi birtokoltuk azt. A letámadással mintha egyáltalán nem számoltunk volna, vagy ami még rosszabb, mintha fingunk nem lett volna, hogyan kell lereagálni. Ma ennek rendesen megittuk a levét, rengetegszer veszítettünk labdát látszólag (de tényleg csak látszólag, ezt a Real ma bizonyította nekünk) könnyű helyzetben, és így szépen fokozatosan darált be minket a hazai gárda. A félidei 0-0 tehát abszolút sikerként könyvelhető el. Ebben a játékrészben még tetszett Javi Garcia, Yaya Touré végig fantasztikus volt, gyengélkedett viszont Kompany és Barry, Silva is elég megosztóan játszott, voltak szép momentumai, de keveset láttuk, és a bíró sem volt vevő arra, hogy sokat esett. A félidő krónikájához hozzátartozik, hogy a sérült Nasri helyett jobb híján Kolarov érkezett, vagyis a labdatartásra való törekvés itt még jobban megcsappant, Kolarov köztudottan szereti a legártalmatlanabb szituációkban is ellenfélhez adni a zsugát.
A második félidő nem várt izgalmakat hozott – nem túlzás, hatalmas meccs kerekedett ki ebből, és végül egész aktív részesek voltunk ebben, mégis keserű maradt a szájíz, és mégis azt kell mondanunk, teljesen megérdemelt volt a Madrid siker.
Ja, amúgy a góljainkat a csereként beálló Džeko és meglepetésre Kolarov szerezték.
Hiába játszottunk néha már öt hátvéddel (Kolarov visszahúzódásával gyakorta egy ötös fal állt a Reallal szemben), és hiába vezettünk kétszer is, mindig vissza tudott jönni a Madrid, végül fordított is. Kérdés, mi hiányzott? Nehéz keresni az okokat. Alapvetően nagyon passzív játékmodort választottunk (vagy kényszerített ránk az ellen), mégis akkor omlottunk össze, amikor egy igazi nagycsapatnak már pont nem kéne. Lehetne mondani, hogy semmit nem szólunk, ha félidő után 2-0, mert jobb volt sokkal Mourinho csapata, aztán valahogy mégis addig remekül tartottuk magunkat, és amikor nekünk kellett volna lélekben a toppon lenni, akkor nagyon könnyen megadtuk magunkat. Végül szerencsénk sem volt, gondoljunk csak a megpattanó első gólra, vagy az utolsóra, ahol Kompany érthetetlen módon lebukott, hogy Hart majd úgyis kivédi. Hát kurvára nem védte ki.
Kicsit a játékosokról is valamit: nem tetszett a felállásban az, hogy egy csatárral toltuk, és az is Tévez, az nem szokott jól elsülni, akkor már lett volna Džeko, és legalább néha megnyer egy fejpárbajt, neadjisten lefordul védőjéről stb. Ellenben Yaya Touré feljebb tolása zseniális húzás volt Mancinitól, nem lett volna értelme az elejétől hátrébb sorolni, az ő megindulásai nélkül kihúzhattuk volna a támadójátékunkat az este folyamán. Talán nem is elfogult vélemény, ha azt mondom, a meccs embere volt, Ronaldo erőlködés és győztes gól ide vagy oda. Elgondolkodásra ad viszont okot, kik védték így a hátát az elefántcsontpartinak: az új igazolás, a Stoke ellen pazarul teljesítő Javi Garcia és Gareth Barry. Garcia nem egy de Jong, ami a robbanékonyságát illeti, és azt kell, hogy mondjam, ma hiányzott a kis holland mészáros. A Stoke ellen viszont Garcia hiányzott volna, vagyis eddig egál.
Barry pedig egy nagyon fura helyzet részese. A hazai bajnokságban, ahol a legtöbb meccsen dominálunk a középpályán, és az ellenfelet nem is érdekli nagyon, amíg passzolgatunk a felezővonalnál, hatalmas isten tud lenni (és akkor alig túlzok, tavaly a Yaya-Barry duett megette még a United középpályát is simán az Etihadban), viszont Európában, különösen az ilyen kiélezett meccseken, rendre befürdik. Ezzel valami tenni kéne, a legcélszerűbb nyilvánvalóan az lenne, ha mondjuk következő nyáron egy olyan játékost szereznénk középre, aki mindegyik fronton lehozza a szintet, és mindenféle játékszituációban. Mert Barry kevés volt ide, nagyon kevés, máskor viszont több mint elég, nem is kis csapatok ellen, és ez a legjobban zavaró. Tudjuk, hogy korántsem béna, mégis érezzük, nem vele fogjuk megcsapni a Real Madridot.
Matija Nastasićról is essék szó, mert ő volt a legnagyobb meglepetésember a kezdőben. Mancininek mindig van egy-egy ilyen agymenése, most szegény Lescott bánta, akit nem annyira szeret BL meccseken szerepeltetni az öreg Bobby. A szerb helyettes mondhatni, helytállt, néha érződött rajta a bizonytalanság, és Benzema a góljánál könnyen eltolta mellette, mégis határozottan állítom, több szorult bele ebből a mesterségből, mint Savićba. Jó, ne is szerencsétlen Savić legyen a szint, de akkor is bizakodásra ad okot, hogy nem bőgött le ma semennyire sem, el sem tudom képzelni, hogyan festett volna a montenegrói játéka, ha bedobják a Madrid ellen a mélyvízbe.
Összeségében tehát szomorkodhatunk, mert a Dortmund behúzta végül a saját meccsét, így nagyon kellenek a pontok a következő 4 meccsből (Dortmund, Ajax 2x), a legjobb lenne egyből úgy 9, hogy ne essen meg velünk a tavalyi csúfság, de innentől igen kemény lesz.
A mai meccs miatt sok kritika ér majd minket, ennyi pénzből ilyen játékkal előrukkolni és a többi ilyenkor kötelező szöveg előjön majd, de ne feledjük, így is csak egy utolsó perces, igen balfék góllal tudtunk kikapni. 0-1-nél Yaya könnyedén eldönthette (bár a Madridot nézve ebben sem vagyunk biztosak) volna a három pont sorsát, és egyébként is, érezhetően pontért jöttünk a Bernabéuba, nagyon sokáig tartottuk a számunkra kedvező 0-0-át, hogy aztán a végén egy őrült meccsen mi húzzuk a rövidebbet.
Volt részünkről a közelmúltban épp elég szerencsés 3-2, el kellett jönnie annak is, hogy egyszer mi szívjuk meg ezt az eredményt.