Kirándulás a régi brit futball otthonába

stoke-city-vs-manchester-city-11-february-2015-prediction.jpgÚgy dobta a sorsolás, hogy az Anfield után a második idegenbeli túra is egy olyan stadionba (a Britanniába) kell utaznia a csapatnak, ahonnan mostanság nem feltétlenül sikerült elhozni a három bajnoki pontot.

Lassan indul a Bajnokok Ligája, a Real Madrid néhány szempontból kellemesebb ellenfélnek ígérkezik mint a favágó Stoke City, aki azt hiszi, hogy sima meccs lesz…. Remélem neki lesz igaza.

https://www.youtube.com/v/YGuzsrXISgA?version=3&hl=hu_HU&rel=0

A válogatott szünet után újra együtt a keret. A héten érkezett először Manchesterbe Nasztaszics és Maicon (nem mintha a többi új fiú már beleszokott volna a csapatba), Barry és Agüero visszatért a sérülésből (hamarosan Richards is közelít a 100%-hoz, Balotelli is szinte rögtön edzésbe állt szemműtéte után), így Mancininek lassan nem az okoz gondot, hogy a tarcsiból melyik fiatalt ültesse a kispadra, hanem melyik sztárját hagyja ki az aktuális kezdőből.

A válogatott meccsekről résztvevők teljesen elégedettek lehetnek, összességében jó teljesítményt nyújtottak a besorozottak.

A két szerb védő Kolarov és Nasztaszics brit párharcokon van túl, Skóciában 0:0-át játszottak, majd otthon lemosták 6:1-re Walest. A gólok sorát Alex nyitotta meg, Matija is jól játszott, és rendesen szokhatta a szigetországi stílust.

Džeko továbbra is jó formában, két meccsen négy gólt lőtt, gólpasszt adott, de ahogy a lett védőket leültette, fenomenális volt!

Silva kezdett a Grúziában győztes spanyol csapatban, Pantilimon, Zabaleta és Clichy pedig két meccset is a padról néztek végig.

Wales ellen jól megy a védőinknek, Kompany gólt fejelt nekik, 2:0-ra nyertek idegenben. Kedden pedig Belgiumban a horvátokkal játszottak 1:1-et.

Na, de nézzük a mai ellenfelet. A Stoke magja megmaradt tavaly óta, kimondottan nem is gyengültek, Jonathan Woodgate, Salif Diao és Ricardo Fuller a legnagyobb nevű távozóik, de ők már kezdtek kiöregedni, nem feltétlenül játszottak volna idén.

Ellenben az igazolásaik (Stoke szinten, persze), nem tűnnek rossznak. Az érkezők közül úgy érzem a skót válogatott Charlie Adam passzol legjobban a legbritebb focit játszó Premier League csapat stílusába. A skót negyedik vonalig száműzött Rangersből elhappolták az amerikai válogatott Maurice Edut, aki jó fogás lehet, de a másik jenki, a középhátvéd Geoff Cameron is gyakorlatilag rögtön a kezdőcsapatban találta magát. A Blackburnből elhozott francia Steven N’Zonzi egyelőre nem kapott még szerepet. A másik kiesőtől, a Wolvesból jött Michael Kightly viszont már gólt is lőtt, gólpasszt is adott.

A legnagyobb kérdőjel az egykor (most már több mint tíz éve) aranylabdával jutalmazott Michael Owen. Sérülései miatt az utóbbi három évben játszott le egy szezonnyi Premier League meccset összességében, nem tudni mit bír, mire lesz még 32 évesen képes, na meg, hogyan tud beleszokni a Stoke taktikájába.

Az eddigi három bajnokijukon hozták a tőlük megszokott eredményeket, és teljesítményüket, a Reading és a Wigan otthonában döntetlen (1:1 és 2:2) az Arsenal ellen hazai pályán szintén (0:0), ma is valami ilyesmire lehet számítani, nem hiszem, hogy Tony Pulis elégedetlen lenne a négy forduló utáni négy ponttal.

A ligakupában meglepetésre kikaptak a harmadik ligás Swindon ellen, annak a meccsnek is az a tanulsága, hogy annak a csapatnak van igazán sansza a Britanniában, amelyik megszerzi a vezetést. A Stokenak az eredmény tartása megy igazán, ha futni kell az ellenfél után, akkor kizökkenek, kezdődnek a bajok.

Mint minden meccset (persze) ezt is jó lenne behúzni, lassan indul a Bajnokok Ligája, kemény lesz a kettős terhelés. Lesz még alkalom pontot veszteni, ma nem kéne, tavaly Crouch meglőtte élete gólját, nem kéne ma újabb csúcsokat döntögetni.

A meccset nem közvetíti magyar csatorna, stream után itt nézzetek körbe. Kezdés 16:00-kor.

Azért akármekkora mumus is hazai pályán a Stoke, nem kell tőlük beszarni, hiszen mindenki tudja: az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb Manchester City sikere ellenük született.